A hatékony közoktatás kulcsát a szenvedélyes és elkötelezett pedagógusok jelentik, akik mint fáklyavivők irányítják a diákokat a tudás világában. Az ő szerepük nem csupán a tananyag átadása, hanem a fiatalok fejlődésének, kreativitásának és kritikai gondo
Felvidéki pedagógusok képzése a pécsi MTA székházban. Trénerek Tratnyek Magdolna és Mandák Csaba
A Pedagógusszövetség berkeiben jelenleg két Erasmus+ projekt fut. Az egyik a digitalizációt, a másik a felnőttképzést célozza meg. Az Innovatív Pedagógiai Műhely partnereként az OktOpusz Kárpát-medencei oktatásszakmai műhely fejlesztése és működtetése című pályázatra különböző szakterületekről számos felvidéki tanár jelentkezett.
A célunk egy olyan Kárpát-medencei szakmai hálózat létrehozása, amely hatékonyan tudja támogatni a határon túli, minőségi magyar nyelvű oktatás megvalósítását. A korábban létrejött konzorcium, amely az Innovatív Pedagógiai Műhely, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete összefogásával alakult, most bővül a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete partnerségével. E közösség célja, hogy közös erőforrásokat mozgósítva elősegítse a határokon átnyúló együttműködést és a magyar nyelvű oktatás színvonalának emelését.
A felvidéki tanárok Pécs városában teljesítették a harmincórás, a magyar állam által elismert képzést, amely a személyiségfejlesztés és önismeret területeire összpontosított. A kiváló, gyermekcentrikus oktatás kulcsa pedig nem más, mint a felkészült és lelkileg stabil pedagógusok.
Az SZMPSZ 25 fős csapata már két intenzív, harminc órás képzésen vett részt. Olyan motivált és fejlődni vágyó pedagógusok alkotják a gárdát, akik az iskolai gyakorlatban is hatékonyan tevékenykednek. Célunk, hogy itthon is rendelkezésünkre álljanak olyan szakemberek, akik képesek előadások, workshopok és szakmai tréningek elméleti és gyakorlati aspektusainak kidolgozására és megvalósítására. Ezzel a lépéssel a jövőben a hazai erőforrásokra is támaszkodhatunk. Tavasszal a Felvidéken találkoznak az OktOpusz program keretében részt vevő pedagógusok, hogy tapasztalatot cseréljenek. Nagy örömmel fogadjuk ezt a projektet, hiszen bár számos kihívás és megoldandó feladat vár ránk az oktatás területén, elengedhetetlen, hogy felkészült, elhivatott és lelkes pedagógusok álljanak rendelkezésünkre - nyilatkozta Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke, aki éppen Szabadkán tartózkodott a másik, digitalizációs Erasmus+ projekt szakmai csapatának tagjaként.
A 2024. április 1-jén életre hívott Erasmus+ program, amelyet az Európai Unió támogat, hét különböző ország oktatási és köznevelési szakembereit vonja össze. Az ősz folyamán a konzorciumi tagok küldöttségei a Felvidékre és Erdélybe látogattak, míg januárban Szabadkára tették látogatásukat. E program célja, hogy a résztvevők alaposan megismerkedjenek a helyi iskolarendszer sajátos jellemzőivel, és közösen keressék a válaszokat a 21. század kihívásaira.
Az Oktatási Hivatal által támogatott projekt különféle tréningekkel és műhelyfoglalkozásokkal járul hozzá a tudásfejlesztéshez, valamint a pedagógusok digitális készségeinek szélesítéséhez.
A szlovákiai közoktatás átalakulás alatt áll, és egyelőre kérdéses, hogy az iskolahálózatok optimalizálására irányuló kezdeményezések milyen hatással lesznek a magyar iskolák jövőjére a Felvidéken. A Pedagógusszövetség viszont céltudatosan végzi munkáját, jelenleg a Szakma Sztár verseny felvidéki elődöntőinek megszervezésén fáradozik. Idén a szakközépiskolások körében majdnem kétszer annyian jelentkeztek, mint tavaly, ami nagy eredménynek számít - mondta Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke.