A Nyugat eszméit és hagyományait inspirációként felhasználva Kuncz Aladár újraélesztette az erdélyi irodalom pezsgő világát.

Jóslat című drámájával magára vonta egyházi felettesei haragját Csiky Gergely

1885. december 31-én Aradon látta meg a napvilágot, és gyermekkorát Kolozsváron töltötte. A helyi piarista gimnázium elvégzése után 1903-tól Budapestre költözött, ahol a magyar-latin-görög szakot tanulmányozta, miközben az Eötvös Kollégium közösségének is tagja lett. 1907-ben megszerezte a bölcsészdoktori fokozatát, majd a VI. kerületi főgimnáziumban kezdett tanítani latin és magyar tantárgyakból.

Azokban az években csatlakozott az oktatás megreformálását célul tűző tanármozgalomhoz, belépett a Jászi Oszkár vezette Országos Radikális Pártba.

Emellett kritikái, elbeszélései jelentek meg az induló Nyugat című lapban, amelynek munkatársaként Ady Endrével is megismerkedett, akinek párizsi tudósításait még kollégista korában nagy érdeklődéssel olvasgatta, és akinek eszméit, költészetét tanártársaival is próbálta elfogadtatni.

A francia kultúra rajongójaként 1909-től minden évben hosszabb-rövidebb időt Párizsban vagy Bretagne-ban töltött.

1914-ben, amikor az első világháború kitört, Franciaország területén tartózkodott, ahol a hatóságok ellenséges állam állampolgáraként internálták.

Öt évig volt fogoly az Atlanti-óceánban lévő Noirmoutier-, majd Yeu-szigeten. 1919 tavaszán engedték szabadon, visszatért Budapestre.

A IX. kerületi főgimnáziumban tanított, miközben az Új Magyar Szemle és az Auróra című folyóiratok irodalmi szerkesztőjeként tevékenykedett. Emellett a Nyugat folyóirat hasábjain is megjelentek írásai, így gazdagítva a magyar irodalom palettáját.

Egy szívfájdító szerelem végét követően, 1923-ban hazatért Kolozsvárra, ahol az Ellenzék című folyóirat mellékletének szerkesztésével kezdett foglalkozni.

Az erdélyi költők és írók művei mellett a látogatók Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Nagy Lajos és Karinthy Frigyes gazdag életművébe is betekintést nyerhettek.

Ezen kívül novellapályázatok rendezésével foglalkozott, míg Janovics Jenő színigazgatóval közösen írói olimpiászt szervezett. 1926-ban Marosvécsen, a hajdani külügyminiszter, Bánffy Miklós gróf és az irodalmi rendezvények szervezésében jártas Kemény János társaságában megalapította az erdélyi írók nyári Helikonját. Két évvel később, 1928-ban életre hívta az Erdélyi Helikon című folyóiratot, amelynek szerkesztését 1929-től saját kezébe vette.

Az erdélyi irodalom újjászervezésében a Nyugat hagyományait követve a minőség elvét tartotta a legfontosabb szempontnak.

Irodalomkritikusként elkötelezetten dolgozott az erdélyi magyar irodalom európai jellegének hangsúlyozásán, valamint azon, hogy elősegítse az erdélyi magyar, szász és román szerzők közötti együttműködést. Célja a kulturális párbeszéd erősítése és a sokszínű irodalmi hagyományok összekapcsolása volt.

Sokoldalú tevékenységei mellett francia fogságának élményeit feldolgozó regényén is dolgozott. 1931-ben zárta le a Fekete kolostor című művét, amelyben tárgyilagos stílusban és rendkívüli precizitással tárja az olvasó elé a fogolytábor zárt világát, valamint a kényszerű körülmények között együtt élő emberek sokféleségét.

A mű sikerét már nem érte meg, de halálos ágyán még olvashatta Babits Mihály méltató kritikáját. Egy budapesti klinikán halt meg májrákban 1931. június 24-én. Halála után jelent meg második regénye, a Felleg a város felett, amelyet a kritika kedvezőtlenül fogadott.

A Fekete kolostort 1937-ben franciául is kiadták, majd hamarosan angol, olasz, török és román nyelvre is lefordították. Hetven évvel a halála után, 2001 októberében fogságának egykori helyszínén, a Noirmoutier-szigetén lévő vár falán felavatták emléktábláját.