A szellem bosszúja: egy különleges történet a múlt árnyairól és a jelen titkairól A „Demokrata” című lapban megjelenő írás egy lenyűgöző felfedezésre invitálja az olvasót. A szellem, amely rég elfeledett titkokat őriz, most előtérbe lép, hogy megbosszulj

A cikk e-mailben való megosztásához kérjük, kattintson erre a linkre, vagy másolja ki az alábbi URL-t, és küldje el barátainak: https://demokrata.hu/kultura/a-szellem-bosszuja-915563/

A tragédia alapkérdéseivel és cselekményének főbb eseményeivel valószínűleg sokan tisztában vannak, még akkor is, ha nem nézték meg vagy olvasták a klasszikus drámát: Hamlet, a frissen elhunyt dán király fia, mélyen csalódott és dühös, amiért az udvar gyorsan túllépett apja halála miatti gyászán. Ezen kívül különösen zavarja, hogy az új uralkodó - aki nem más, mint az apja testvére, Claudius - feleségül vette az elhunyt király özvegyét, Gertrudot.

A történet sorsfordító pillanataként a királyfi szembesül apja szellemével, aki a túlvilág sötét titkait tárja fel előtte. A kísértet árnyékos szavakkal meséli el, hogy fivére, Claudius, alattomos módon elvette tőle az életet, míg ő ártatlanul aludt, méreggel töltött fülét kihasználva, hogy megszerezze a trónját és feleségét, Hamlet édesanyját. Az éjféli látomás sürgeti a fiatalembert, hogy álljon bosszút apja gyilkosán. Hamlet elhatározza, hogy teljesíti a szellemi parancsot, de hogy álcázza valódi szándékait, úgy dönt, őrültnek tetteti magát. Ebben a szerepben keres majd bizonyítékot, hogy igazolja a kísértet szavainak valóságát.

Egy vándorszínész-társulat tagjaiként színpadra állítottunk egy különleges darabot, amelyet Hamlet szavaival élve magam írtam. A történet szívében a kísértet szavainak visszhangja állt, melyek megragadták a közönséget, és a nézők szinte lélegzetvisszafojtva figyelték az események alakulását. A mérgezés drámai jelenete, melyben a bűn és árulás sötét árnyai keverednek, úgy hatott Claudiusra, mint egy villámcsapás. Dühösen felpattant helyéről, és elhagyta a nézőteret, a feszültség szinte tapintható volt a levegőben. Hamlet, akiben a kétség és a harag feszültsége kavarogott, ezt a pillanatot a nagybátyja bűnössége mellett szóló bizonyítékként értékelte, de a tettek mezejére lépni, ott még mindig megakadt. A belső vívódás, a félelem és a megbocsátás iránti vágy harcolt benne, míg végül a végzet szele úgy hozta, hogy végre cselekednie kellett. Ám a sors iróniája folytán, ahelyett, hogy Claudiust találta volna el, tévedésből a főtanácsost, Poloniust szúrta le. E tragikus tett ráadásul még inkább bonyolította a helyzetét, hiszen Polonius lánya, Ophelia iránt érzett titkos szerelme egyre inkább összetetté tette a már így is zűrzavaros érzelmi táját. Az élet és a halál határvonalán egyre mélyebbre süllyedt, miközben a színpadon a sors keze mindent irányított.

Apja elvesztése és szerelme furcsa, elutasító viselkedése következtében a lány elméje megbomlik, és végül a folyóba merül, hogy véget vessen szenvedéseinek. Hamlet, amikor a koporsója fölé hajol, végre megnyílik, és kifejezi iránta érzett mély érzelmeit. Ekkor azonban Polonius fia, Laertes megjelenik, és a két férfi között heves összetűzés robban ki. Nem sokkal később már párbajozó felekként állnak egymással szemben. Laertes, Claudius beleegyezésével, egy mérgezett hegyű kardot készít elő a harcra. A király még egy pohár bort is megmérgez, amelyet Hamletnek szán, ha valamilyen okból sikerülne elkerülnie Laertes fegyverének érintését. A feszültség nő, és a párbaj kezdetét veszi...

Mivel szolgál a legújabb tatabányai színrevitel? Először is, frissített elemekkel találkozunk: a darab helyszíne nem egy fényűző királyi palota, hanem inkább egy sikeres nyugati nagyvállalat modern belső tereit idézi meg. A jelmezek és a szereplők által használt kellékek is a kortárs stílust tükrözik: például amikor Hamlet Poloniust megöli, nem tőrt használ, hanem egy pisztolyt húz elő.

A Forgách András és Nádasdy Ádám által készített fordítás új színt kapott néhány XX-XXI. századi kiegészítéssel, köztük a reklámok világából ismert "Perwollal mosva" kifejezéssel. Rosencrantz és Guildenstern karaktereiben a hatalomnak mindig hódoló, opportunista kisember képe tűnik fel a színpadon. "Akkor érzem magam a legszabadabbnak, amikor lojális alattvalóként teljesíthetem a rám bízott feladatokat!" – mondja az egyikük, amikor Claudius megbízza őket, hogy figyeljék Hamletet. Ez a mondat nemcsak a hatalomhoz való viszonyt tükrözi, hanem a modern társadalomban is gyakran előforduló engedelmességet és a személyes ambíciók háttérbe szorítását is hangsúlyozza.

Szikszai Rémusz rendező jól érzékelhető módon póztalanságra törekszik, hogy az elhíresült, szállóigévé vált sorokat tartalmazó jelenetek mentesüljenek a pátosztól és érzelmi telítettségtől. Az egyik leghíresebb ilyen sor, a "lenni vagy nem lenni" a Tatabányán látható verzióban csak egy fanyar humorú felvezetés - "enni vagy nem enni? Lenin vagy nem Lenin?" - után hangzik el.

És ami szintén említést érdemel: a színpadra állítóknak sikerült új nézőponttal kiegészíteni a történetet. Hamlet ugyanis az első jelenet elején rádöbben, hogy halott, és azzal meneszti társait az élők világába, hogy meséljék el az embereknek, mi esett meg vele. Így a nyitány után kibontakozó cselekmény tulajdonképpen egyetlen hosszú, megszakítás nélküli visszatekintés, melynek végén a néző megtudja, hogy a királyfi hogyan került a túlvilágra.

A szokatlan koncepciót egy további elementáris megoldás erősíti: a szellem ebben a verzióban sokkal hangsúlyosabb szereplővé avanzsál, mint a korábbi adaptációkban. A finálé például arra utal, hogy a háttérből szinte végig ő, vagyis az általa megtestesített túlvilági erők irányították az események alakulását, így szinte főszereplővé emelkedik. A nézőben pedig felmerül a kérdés: vajon miért zajlanak az események így a cselekmény során? Talán a túlvilági hatalmak nem nézik jó szemmel Hamletet és cselekedeteit? Ha igen, mivel érdemelte ki a királyfi a szellem nemtetszését? Shakespeare szándékosan homályban hagyja a választ, így csak sejtegetni lehet: nem csupán azzal, hogy hosszadalmas halogatás után, körülményesen teljesítette a bosszú feladatát. A kettejük közötti feszültség valószínűleg már az idősebb Hamlet életében kialakult, amikor is a kapcsolatuk megromlott. A szellem tehát nem csupán megjelenik, hanem a túlvilági dimenzióban felerősíti az e világi apa és király érzelmi viszonylatát.

Csabai Csongor a címszereplőt egy átlagos, hétköznapi emberként állítja elénk, akivel bárki könnyedén elcseveghet a legkülönfélébb témákról, legyen az zene, számítógépes játékok vagy éppen filmek. Olyan figura ő, aki akár a szomszédunk, vagy egy kollégiumi szobatársunk is lehetne, akivel mindig akad közös téma. Azonban ha mélyebb, komolyabb kérdések merülnek fel, jobb, ha máshoz fordulunk, mivel ő maga sem találja a válaszokat saját életében.

Király Attila interpretációjában Claudius nem csupán egy uralkodó, hanem inkább egy nagyvállalat élén álló, karizmatikus csúcsmenedzserként jelenik meg. Eleinte mesterien manipulálja a körülötte élőket, és sikeresen fenntartja a hatékony és rátermett vezetőről kialakított imázsát. Ahogy azonban egyre inkább felerősödnek a válság jelei, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy nem képes uralni az eseményeket, és a façade mögött rejlő gyengeségei itt-ott felsejlenek.

Bartos Ági finom lelkű, mély érzésű lánnyá formálja Opheliát, akit okkal bánt Hamlet furcsa viselkedése és szívtelen, önző eljárása. Az elméjét hatalmába kerítő téboly diadalát bemutató jelenet - amelyben egy játék medvétől és két további plüssállattól vesz végső búcsút - igazán emlékezetes és megrendítő.

Crespo Rodrigo több karaktert is életre kelt. A néhai uralkodó szellemeként kiismerhetetlen, ugyanakkor fenyegetést hordozó alakként lép a néző elé. A csapdának szánt Az egérfogót előadó színészként pedig visszafogott, rutinos profi.

Aki tehát megtekinti a Hamlet Tatabányán játszott, legújabb változatát, külsőségeiben modernizált, a jól ismert történetet új perspektívába helyező előadást láthat, amely az élők világa és a túlvilág viszonyának bemutatására is kitér, és figyelmeztet rá: az utóbbi nem segítő szándékú, ha az ember kapcsolatba kerül vele, olyan erők játékszerévé válhat, amelyekkel szemben tehetetlen.