"Az írónő nem lehet egyszerre hű anya és odaadó feleség" – a nő, aki megcáfolta a megszokott előítéleteket.

Bethlen Margitra ma már nem sokan emlékeznek. Az utókor szinte teljesen elfeledkezett az egykori miniszterelnök feleségének példás irodalmi hagyatékáról, amit a 20. század elején adott az országnak. A Gyulai Pál által is megfogalmazott előítélettel szemben, miszerint aki jó írónő, az nem lehet jó anya és feleség is, Bethlen Margit minden feladatának eleget tudott tenni, ráadásul nem is akárhogyan.

Mindig is nehéz volt nőként érvényesülni az élet sok területén, de a művészek világában különösen. Nem volt ez másképp a 19. század végén, 20.század elején sem, amikor sok magyar nő is művészi karrierbe kívánt kezdeni.

Az előítéletek zord viharaival kellett megküzdeniük, hiszen a kritikusok és férfi kollégáik sokáig kételkedtek abban, hogy egy nő valaha is elérheti a művészeti siker csúcsait. Számukra a női szerep csupán a jó anya és feleség feladatkörén belül létezett. Mégis, akadtak olyan bátor hölgyek, akik nem csupán megcáfolták ezeket a szűklátókörű nézeteket, hanem a tehetségükkel és eltökéltségükkel új utakat nyitottak a művészet világában.

Gróf Bethlen Margit, a nemesi származású hölgy, a történelem színpadán feleségül ment gróf Bethlen Istvánhoz, aki Magyarország miniszterelnöke volt. Sokak számára kezdetben úgy tűnt, hogy férje pozíciója kulcsszerepet játszott a női sikerében, ám ahogy a közönség egyre inkább megismerkedett Margit írásaival, világossá vált, hogy tehetsége és szellemi éleslátása önállóan is megállja a helyét.

A grófnő mesterien navigált a lírai és drámai világok között, azonban 1916-ban egy elbeszéléskötete révén igazi szenzációt keltett. A kritikusok a kötetben található történeteket "naiv, de reális mesék"-ként jellemezték, így hangsúlyozva a művek különleges egyensúlyát. Ekkor még inkább felkeltette a figyelmet azzal, hogy a miniszterelnök feleségeként alkotott, hiszen még nem volt széles körben ismert, mint Bethlen Margit.

...akkor is azonnal észre kellett volna venni, ha nem a miniszterelnök felesége szerepelne a történetben.

A 1932-es folyóirat hasábjain e sorok születnek, hogy felidézzenek egy időt, amikor a grófnő még csupán a fiatal éveit taposta. Emlékeimben élénken élnek azok a napok, amikor a kastély gyönyörű kertjei között a napfény fényei táncoltak, és a levegőben a virágok illata keveredett a friss reggeli harmattal. A grófnő, aki akkor még csak a grófnői címét viselte, nemcsak szépségében, hanem szellemében is ragyogott. Tündöklő, fiatalos bájával rabul ejtette mindazokat, akik a közelében tartózkodtak. Képzeletünket megragadta, ahogy a gyönyörű, brokátba öltözött ruháiban a kastély folyosóin sétálgatott, méltóságteljes léptekkel, mintha a világ minden titkát tudná. A társadalmi események színtere volt ő, ahol mindenki várta a mosolyát és a szellemes megjegyzéseit. A grófnő szellemi frissessége és éleslátása különösen vonzóvá tette őt a korabeli elit körében. Még ha a világ zaja körülötte zúgott is, ő mindig megtalálta a módját, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Emlékszem, ahogy a fiatal grófnő a kertben ült a rózsabokrok alatt, és a jövő álmairól mesélt. Szemeiben a kíváncsiság lángja égett, és hangja tele volt a felfedezés örömével. Az akkori fiatalok számára ő volt a példa, a megtestesült lehetőség, aki a hagyományok és a modern világ határvonalán egyensúlyozott. Ahogy visszagondolok ezekre az időkre, világosan látom, hogy a grófnő nem csupán egy cím vagy rang volt, hanem egy életérzés, amely a régmúlt eleganciáját és a jövő ígéreteit egyesítette. A lapok írásaiból mostanra sok minden megváltozott, de a grófnő kezdeti időszakának emlékét mindig megőrizzük a szívünkben, mint egy ékkövet, amely ragyogása sosem halványul el.

Négy év elteltével megjelent egy lírai alkotása, amely a női lélek mélyebb megértésére törekedett. Ezt a művet követte első igazi regénye, az "Egy élet", amely már a kritikusok szerint is "kiemelkedő kompozíciós képességéről" tanúskodott. Ez a regény nyitotta meg számára a céhbeli írók világát, ami abban az időszakban a legnagyobb elismerést jelentette.

Egyedi stílusa és különleges hangja hamar felkeltette a művészvilág figyelmét. "Szürke ruha" című drámáját a Vígszínház színpadára állította, és ezzel a társadalmi színművek közé emelte. Ekkor érkezett el az a pillanat, amikor már nem csupán a miniszterelnök feleségeként, hanem Bethlen Margitként, mint elismert írónő, kapott kritikákat és elismeréseket.

Másik fontos drámáját a Nemzeti Színház vette fel műsorára, a Cserebogár szintén óriási sikert aratott, és Magyarországon ez volt az első mű, ami az eutanázia problémájával foglalkozott. Mint korábbi írásait, ezt is sokan méltatták.

Bethlen Margit előszeretettel írt társadalmi problémákról, azonban alkotásai mégsem nevezhetőek formabontónak vagy radikálisnak, a tradicionálisabb női írók közé sorolható. Világnézete viszont nagyban eltér a megszokottól, ahogy a kritikusok is írták:

Ezekben megnyilatkozik kissé keserű, fölényes és kiábrándult, de mégis emberszerető és az erkölcsi értékek válságán finom iróniával és humorral elmélkedő világnézete.

Élete során összesen tizenkilenc kötetet írt, miközben újságírói pályafutását is párhuzamosan folytatta. Munkái megjelentek olyan neves lapokban, mint a Pesti Napló, a Pesti Hírlap és a Budapesti Hírlap, hozzájárulva ezzel a magyar irodalom és sajtó gazdagításához.

Az 1930-as években főszerkesztői posztot töltött be az Ünnep című, kéthetente megjelenő folyóiratnál, amelyben sokféle írásformát felvonultattak: az ismeretterjesztő cikkektől kezdve a divatot érintő anyagokon át egészen a kritikákig és szépirodalmi alkotásokig. Ma már szinte teljesen elfeledték e lapot, pedig annak idején a legkiválóbb családi folyóiratok egyikeként tartották számon.

Bethlen Margit életműve egyedi és meghatározó etikai-morális alapokra épül, amelyek nem csupán merev dogmatizmusban gyökereznek. Nyitott szemlélete és kifinomult, ízléses megnyilvánulásai révén különleges helyet foglal el a két világháború közötti irodalom palettáján.

- nyilatkoznak az irodalomtörténészek az írónő 20. század eleji munkásságáról.

Írásainak irodalomtörténeti szempontból is nagy jelentősége volt, például közreműködött a Szendrey Júlia naplóját, leveleit és vallomásait tartalmazó kötet szerkesztésében és kiadásában. Még előszót is írt a műnek, így nagy szerepe volt abban a próbálkozásban, hogy Petőfi özvegyének méltatlan megítélését helyreigazítsák.

Nemcsak kivételes írói tehetséggel bírt, hanem anyaként is példaértékűen teljesítette a feladatait, és mindezt igazán különleges módon tette.

Bethlen Margit 1916-ban, első jelentős művének debütálásának évében, Kolozsváron tartózkodott. Azon a szörnyű napon, amikor a román csapatok betörtek, 130 árvaházi csecsemőt mentett ki a tűzharc közepette, Nagyszeben városából. E bátor tettében legjobb barátnője, Szilvássy Carola, valamint Bánffy Miklós is a segítségére sietett.

Később három fiúnak adta életét: András, István és Gábor, akik mindannyian sikeres, de nagyon eltérő utakat választottak felnőttkorukban. Nevelésüket, ahogyan az a kor szokása volt, elsősorban édesanyjuk és nevelőnőjük irányította. Idővel azonban kiderült, hogy a szülők között jelentős távolság alakult ki, így Bethlen István nem igazán foglalkozott a családi ügyekkel.

Bethlen Margit életét a kor kihívásainak való megfelelés jellemezte, mind anyaként, mind pedig alkotó nőként. Nyolcvannyolc évnyi tapasztalattal a háta mögött, gazdag életművet hagyott maga után, amely a sokrétűségéről tanúskodik. Embersége kitűnik abból a két cselekedetéből is, amelyek a magyar irodalom két kiemelkedő alakját érintették: Karinthy svédországi agyműtétjének költségeit készséggel vállalta, és minden követ megmozdított, hogy Radnótit mentesítsék a munkaszolgálattól. Élete során értékteremtő és értékmegőrző módon formálta környezetét, amíg csak lehetősége volt rá.