Az "Óz, a csodák csodája" varázslatos világának mélységeiben felfedezhetjük a sötétebb árnyalatokat is, amelyek a mesebeli táj mögött rejtőznek. Míg a történet alapvetően a bátorságról, barátságról és a szeretetről szól, van egy rejtett réteg, amely a fél

A cikk megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki és küldje el az alábbi linket: https://demokrata.hu/kultura/az-uressegtol-az-otthonig-1068772/

L. Frank Baum meseregény-sorozatának első kötetét, az Óz, a csodák csodáját (más néven: Óz, a nagy varázsló) 1900-ban adták ki, és azóta mélyen beágyazódott az amerikai popkultúrába. A történetből készült 1939-es filmmusical – amelyben Harold Arlen és E. Y. Harburg varázslatos dalai csendülnek fel, valamint Judy Garland ragyogó előadásával – óriási sikert aratott, olyannyira, hogy 1942-ben már színpadi adaptáció is készült belőle. A musical cselekménye alapvetően követi a regény vonalait: Dorothy, a fiatal árva lány élete a kansasi farmon, ahol pótszülei, Emmy néni és Henry bácsi élnek, kezdetben nyugodt, ám kissé unalmas. Azonban a kalandok akkor kezdődnek, amikor kutyája, Totó, rendszeresen összetűzésbe kerül a szomszédos Miss Gultch-csal, aki nem éppen a barátságos természetéről híres. Miután Totó megharapja a vénkisasszonyt, az elhatározza, hogy elviszi a lánytól a kis kedvencét, hogy aztán a hatóságokhoz forduljon.

Dorothy magához öleli Totót, és igyekszik elbújni a tomboló vihar elől. Azonban nem sokáig maradhatnak rejtve: a váratlanul támadó forgószél hirtelen felkapja őket, és elrepíti őket egy varázslatos helyre, amelyet Óz földjének hívnak. (Igen, ez a mesebeli birodalom L. Frank Baum műveiben található, és nem a híres varázsló neve!)

A lány megtudja, hogy csak a környék legnevesebb lakója, a nagy varázsló segíthet nekik abban, hogy hazajussanak, ezért elindul, hogy a mágus segítségét kérje. Csakhogy a varázstudó székhelyére, Smaragdvárosba vezető út hosszú és veszélyes. Nem utolsósorban azért, mert Dorothy magára haragította a gonosz nyugati boszorkányt, ezért az egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy kellemetlenkedjen neki és útitársainak.

A musical legfrissebb hazai változata Székesfehérváron látható, a koreográfusi feladatokat is ellátó Widder Kristóf rendezésében. A mű szövegkönyvét Békés Pál készítette 2015-ben, aki olyan ifjúsági és meseregényekkel jelentkezett korábban, mint A kétbalkezes varázsló (1983) vagy A félőlény (1991). A dalszövegek átültetéséért számos magyar könnyűzenei album, továbbá A padlás (1988) című zenés játék dalszövegeinek szerzője, Sztevanovity Dusán felelt.

És e változat nem kis részben a nyelvi megformáltsága miatt működik, hiszen Dusán dalszövegei megőrzik az eredetik lényegét, érzékletesen adva át a hangulatukat. Az angol nyelvű verzió ikonikus slágere, a Dorothy elvágyódásáról valló - és a filmmusicalnek Oscar-díjat hozó - Over the Rainbow (Túl a szivárványon) a hazai színpadokon például ekként szólal meg:

Felhők távoli partján ragyog a nap, fényes szivárvány hídján túl vár a tündérország. Messze elmarad a szomorúság, az ég kéksége ölel, ott valóra válhat minden álom, ami szép! // [...] Szárnyra kelnék, szárnyra kelnék az óriási felhők felett, a fénylő szivárvány hídján túl ott rejlik a boldogság.

A Smaragdváros felé vezető úton szóló dal - mely első hallásra a hatalmas varázslóba vetett hitről mesél, ám valójában a kitartás és a barátság ünnepévé alakul át - így kezdődik:

"A sárga úton haladj, / az oda visz, ahova mész! / Ha a sárga, fényes köveken lépsz, / az igazi helyre érsz! // Ő igazi csoda és jótevő, / ha valaki segíthet, az csak ő!"

A dallamhoz tökéletesen illeszkedő, jól kiénekelhető szövegek mellett szójátékok és nyelvi lelemények színesítik a magyar szöveget. A bádogember például - saját bevallása szerint - a pléhkoppot nyeli, az oroszlán pedig egy ponton elárulja: úgy aludt, mint az oroszlánbunda.

Az előadás vizuális világa mintha a szöveg gazdag verbális szövetét kívánná ellenpontozni: a színpad minimalista megjelenése és Kupás Anna által megálmodott kulisszák jelzésértékűek. Ezek a díszletek hol a gyermekrajzok naiv báját, hol a babaszobák intim miliőjét idézik meg. A vándorlás során a fénycsövekkel megvilágított, indusztriális hangulatú terekben haladunk át. A különböző színű fények, valamint a színpad csupaszságának folyamatos jelenléte egyaránt meghatározó szerepet kap az előadás során.

A játéktér nagy része ugyanis nincs berendezve, mintha az alkotók a pódium pőreségének nyilvánvalóvá tételével azt a benyomást szerettek volna kelteni a befogadóban, hogy Dorothy és társai egyik feladata épp e kietlenség elleni harc: küldetésük teljesítése, vállalt feladataik végrehajtása pedig olyan tartalom, amely betöltheti az ürességet.

A Pető Kata által megálmodott jelmezek sokszínűsége lenyűgöző: néha a hétköznapi élet elemeit idézik meg, máskor pedig hangsúlyosan megjelennek bennük központi motívumok, mint például Totó és a madárijesztő ikonikus öltözéke. Vannak olyan darabok is, amelyek már túllépnek a hagyományos ruhaművészet határain, és igazi iparművészeti alkotásokként ragyognak. A nagy varázsló például egy olyan kreációban lép színpadra, amely félig-meddig a funkcionális művészet világába kalauzol el minket. Tükördarabokkal díszített, álarccal kiegészített viselete nemcsak egyedi látványt nyújt, hanem mélyebb üzenetet is közvetít: a különböző show-műsorok által életre hívott amerikai sztárkultusz és a szórakoztatóipar csillogó, de sokszor megtévesztő megoldásainak hatását tükrözi.

A jelmezek összessége erősíti a színpad posztmodern, elidegenedett és elidegenítő atmoszféráját, amelynek következtében az előadás hangulata sokkal sötétebbé válik, mint az 1900-as évek regényének vagy a '39-es filmmusicalnek a világáé.

Az általunk megtekintett sajtóbemutatón a kettős szereposztás mindkét Dorothyja színre lépett, így elmondhatjuk: Ladányi Júlia a figura ragaszkodását és tiszta szívűségét, Fehér Diána Aida kitartását és állóképességét érzékeltette remekül. A Miss Glutchot és a nyugati boszorkányt egyaránt megformáló Decsi Edit felszabadultan gonoszkodik, energikus, ám komikumtól sem mentes antagonistákkal gyarapítva a karakterek sorát.

A Totót alakító Bari István Péter szintén említés érdemel: egyetlen emberi hang kiadása nélkül, gyakorlatilag némán, kizárólag mozgással kellett megformálnia egy, a gazdájához hű, azt segítő állati karaktert, és jó munkát végzett.

Összességében elmondható, hogy az "Óz, a csodák csodája" egy különleges utazás az elvágyódás és a hazatérés világába. Ez a történet mesterien ötvözi az eszképista képzelet szárnyalását a racionális valóság felfedezésével. Kiemeli a barátság és a bátorság fontosságát, valamint az otthon és a család iránti mély vágyakozást. Emellett hangsúlyozza az önismeret jelentőségét is, amely a bennünket körülvevő adottságok és tulajdonságok felfedezésében rejlik.

A szokásosnál egy árnyalattal sötétebb hangulatú darab így egyszerre szórakoztató, ám elgondolkodtató is ahhoz, hogy a néző a megszokott helyett a sárga téglás úton induljon hazafelé - feltéve, hogy megtalálja.