Béres Bence: A művészettel való hatáskeltés egyre kihívásokkal teli feladattá válik.

Béres Bence, aki hosszú ideig álmodozott arról, hogy színpadra léphet az SZFE falai között, végül 2017-ben elérte célját, miután Máté Gábor és Székely Kriszta osztályába felvételt nyert. Az ELTE-n és a BKF-en eltöltött évek után jött el ez a mérföldkő, és 2022-ben a Freeszfe Egyesület partneregyetemén, a salzburgi Mozarteumon végzett. Jelenleg a Katona József Színház társulatának kiemelkedő tagja, ahol olyan figyelemre méltó darabokban szerepel, mint a Magányos emberek, a Lear király, az EMBTRAG, az Extázis, a Megrág, kiköp, valamint Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regénye alapján készült Sárszeg. A pénteki kultúrrandin beszélgettem vele, ahol a hatáskeltés, a hivatás mibenléte és az önértékelés kérdéseit boncolgattuk. Bence nem az az ember, aki hátradőlne önelégülten, még akkor sem, ha kezet fogott a neves rendezővel, Johnny Depp-pel.

A hivatásod gyakorlása mélyen befolyásolja az önmagaddal való kapcsolatodat. Amikor szenvedéllyel végzed a munkádat, felfedezheted a belső értékeidet és képességeidet, amelyek megerősítik az önbizalmadat. Az elégedettség érzése, amely a jól végzett munka után áthat, hozzájárul ahhoz, hogy pozitívabb fényben lásd önmagadat. Ellenben, ha a hivatásod stresszes vagy frusztráló, az könnyen kihatással lehet az önértékelésedre. A kihívások és a kudarcok időnként megkérdőjelezhetik a képességeidet, és eltávolíthatnak a belső harmóniától. Fontos tehát, hogy tudatosan figyelj a hivatásod és az énképed közötti kapcsolatra. A hivatásod nem csupán egy munka, hanem egy lehetőség is arra, hogy fejlődj, tanulj és megtaláld a helyed a világban. Ha sikerül harmonikus egyensúlyt teremtened, a hivatásod valósággal felerősítheti az önmagaddal való kapcsolatodat, és segíthet abban, hogy teljesebb életet élj.

Örömmel tekintek vissza arra, hogy magabiztosan léptem a színészet világába, és büszkeséggel tölt el, hogy ezt az utat választottam. Bátornak, sőt, talán egy kicsit naivnak is érzem a régi énemet, aki merész döntést hozott. Az SZFE-re való jelentkezés előtt egészen más irányba haladt az életem, így a színészi pálya választása valóban drámai fordulatot jelentett számomra.

A gimnáziumi éveim a családom és barátaim közelsége miatt igazán boldogan teltek, de amikor az ELTE-n és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán kezdtem tanulni, kissé visszahúzódtam. Az egyetemi felvételit megelőző hónapokban Földessy Margit drámastúdiójába látogattam, hogy felkészüljek, és ott indult el az a folyamat, amely végigkísért a Színművészeti Egyetemen is. Ezek az élmények és tapasztalatok felfedezték bennem olyan oldalakat, készségeket, ambíciókat és vágyakat, amelyekkel korábban nem voltam tisztában.

Természetesen! Íme egy egyedi megfogalmazás: "Mi lenne, ha egy példát hoznánk fel?"

Ráláttam egy bennem rejlő furcsa kettősségre. A baráti köröm extrovertált, a társaság középpontjában bohóckodós emberként ismer, de nagyon nehezen nyílok meg idegenek előtt, nehezen engedem el magam, nehezen ismerkedek. Valószínűleg ez az oka annak, hogy az előadások végén történő meghajlástól és tapsrendtől - amikor a felkapcsolt lámpák fényénél meglátom az idegen arcokat - sokszor kényelmetlenül érzem magam. A színdarabokban való szereplés közben is tudom, hogy százak figyelnek, de mivel nem látom őket tisztán, nem feszélyeznek. Egy buborékban vagyok akkor.

Művészként számomra az elégedettséget az adja, amikor a kreatív folyamat során sikerül kifejezni az érzéseimet és gondolataimat, és ezáltal másokat is inspirálni. Az alkotás öröme, amikor a képzeletem életre kel, és a nézőkben érzelmeket ébreszt, felbecsülhetetlen számomra. Magánemberként pedig az elégedettség forrása a kapcsolatokban rejlik: a barátokkal és családdal töltött idő, a közös élmények, és a szeretet, ami körülvesz. Az apró, de jelentős pillanatok – egy jótékony mosoly, egy őszinte beszélgetés vagy egy megosztott nevetés – mind hozzájárulnak ahhoz, hogy teljesnek érezzem magam.

Magánemberként teljes mértékben elégedett vagyok az életemmel. Egy boldog párkapcsolatban élek, körülvesznek a szerető barátok, és minden szempontból örömteli családi háttérrel büszkélkedhetem. Az életem, még a nehézségek ellenére is, gazdag és teljes. Azonban művészként nem vagyok biztos abban, mi hozna számomra valódi elégedettséget. Nemrégiben megkaptam a Vastaps-díjat a Katona József Színházban, amiért mély megtiszteltetést éreztem, és kissé meg is illetődtem, hiszen a társulat tagjai szavaztak rám. Korábban azt hittem, hogy egy ilyen elismerés után magabiztosabb színésznek érezném magam, de ez nem így alakult. Ez persze nem csökkenti a díj jelentőségét, és nem jelenti azt, hogy ne értékelném ezt az elismerést. Csak nehéz számomra megélni ezeket a pillanatokat.

Forgatni Johnny Depp-pel valódi különlegesség volt. Az ő jelenléte a színpadon egyfajta varázslatot hozott magával. A színészi tehetsége és kreatív energiája lenyűgöző, és minden egyes jelenetben érezhető volt az elkötelezettsége. A munka során sokat tanultam tőle, hiszen rendkívül nyitott és együttműködő volt. Emellett a humorérzéke is fantasztikus, így a forgatás során mindig akadtak könnyed pillanatok, amelyek feledtetni tudták a feszültséget. Összességében egy felejthetetlen élmény volt, amelyre mindig büszkén fogok visszagondolni.

Egy lényeges mellékszerepet játszottam, és mivel nem én voltam az egyedüli magyar színész a forgatáson, nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a helyzetnek. Ennek ellenére különösen jólesett, hogy a stáb – a hollywoodi filmiparban megszokott módon – mégis fontos szereplőként bánt velem, kifejezetten kedves és profi hozzáállással kezeltek. A forgatáson sok ember dolgozott, a légkör pedig családias volt. Johnny Depp rendkívül szimpatikus személyiségnek bizonyult. Két napon át együtt dolgozni igazi élmény volt; nem a világsztárt láttam benne, hanem egy embert, egy rendezőt, aki valóban szenvedéllyel közelített a munkájához.

Munka közben, akár Johnny Depp figyel rám, akár a lámpafény előtt áll a zavarba ejtő közönség, mindig van néhány trükköm, ami segít, hogy elmélyült és koncentrált állapotba kerüljek. Először is, mély levegőt veszek, hogy megnyugtassam az elmém. Ezután a figyelmemet a jelen pillanatra összpontosítom, és próbálom kizárni a külső zörejeket. Zenehallgatás vagy egy rövid meditáció is sokat segít a fókuszálásban. Fontos, hogy megtaláljam a saját ritmusomat, és ne hagyjam, hogy a környezet zavarjon, így képes leszek a legjobbat kihozni magamból, bármilyen kihívással is nézek szembe.

Talán az a kulcs, hogy a figyelmemet a nézőkről és a rendezőről átirányítom a játékra, a szerepemre, valamint a színésztársaimra. Érzékelem a körülöttem zajló eseményeket, de nem engedem, hogy azok elvonják a figyelmemet, így a zavaró tényezők nem hatnak rám. A Katona József Színház legkisebb és legintimebb helyszínén, a Sufniban különösen kihívás ez – itt játszom Rujder Viviennel a "Megrág, kiköp" című darabot. A színpad kicsi, a nézőtér pedig mindössze ötven fő befogadására alkalmas, ami azt jelenti, hogy a közönség minden rezdülését érzékelem. Még azt is hallom, ha valaki egyet fúj, vagy ha a közönség soraiban valaki telefonja zümmögni kezd. Előfordult már, hogy egy előadás során folyamatosan pittyegett az egyik néző mobilja. Nem éreztem haragot, hiszen ilyen helyzetek előfordulnak, de a zümmögés egy idő után tényleg zavaróvá vált. Ilyen esetekben is az a megoldás, hogy színészként még inkább összpontosítunk egymásra a színpadon, ez segít átlendülni a nehézségeken.

A Megrág, kiköp című előadás különleges jelentőséggel bír számomra, hiszen nem csupán a párommal együtt játszom benne, hanem egy olyan közös élményt teremtünk, amely mélyen összekapcsol minket. Az előadás során felfedezzük a kapcsolatok dinamikáját, a kommunikáció árnyalatait és a közös élmények erejét. Ez az alkotás lehetőséget ad arra, hogy együtt alkossunk, és megosszuk egymással a kreatív energiáinkat, ami számomra felbecsülhetetlen. Emellett a témája és a hangulata is közel áll hozzám, hiszen a mindennapi élet bonyolultságait és szépségeit egyaránt tükrözi, ami mindig ösztönöz a mélyebb gondolkodásra és az önreflexióra.

A "Megrág, kiköp" című előadás egy különleges színészpárról mesél, amelynek története nem a megszokott boldog befejezést hozza el, mégis rendkívül élvezetes volt számunkra a létrehozása. Szívesen lépünk színpadra ebben az előadásban, hiszen bár minket nem közvetlenül érintenek a benne felvetett problémák és konfliktusok, úgy érezzük, hogy elengedhetetlen ezekre a kérdésekre figyelmet fordítani. Az általunk bemutatott témák mélyen befolyásolják a mai fiatal, pályakezdő színészek életét és mentális jólétét, és ezt a tudást fontosnak tartjuk megosztani. Az előadás során olyan valóságokkal foglalkozunk, amelyek segíthetnek a társadalmi diskurzusok gazdagításában és a hasonló helyzetek elkerülésében.

Az előadások, amelyekben részt veszek, számos értékes élménnyel és tapasztalattal gazdagítanak. Először is, lehetőséget adnak arra, hogy megosszam a tudásomat és gondolataimat másokkal, ami mindig inspiráló érzés. Emellett a közönségtől kapott visszajelzések segítenek abban, hogy folyamatosan fejlődjek és új perspektívákat nyerjek a témákhoz. Az előadások során kialakuló interakciók nemcsak szórakoztatóak, hanem új barátságokat és kapcsolatokat is hozhatnak, ami még inkább motivál a jövőbeli teljesítményre. Végül, az előadás során megélt izgalom és adrenalin löket mindig új energiát ad, hogy folytassam a tanulást és a fejlődést.

Számomra a próbafolyamat jelenti a legnagyobb élményt – az, amikor olyan témákkal és ügyekkel foglalkozhatok, amelyek igazán foglalkoztatnak. Ilyenkor a munkafolyamat számomra az önkifejezés egy formájává válik, ami egy színész számára nem mindig adatik meg olyan egyértelműen, mint például egy festő vagy író esetében. Míg ők gyakran közvetlenül saját inspirációjukból meríthetnek és alkothatnak, én sokszor olyan szövegeket mondok el, amelyeket mások írtak, és amelyeket a rendező utasításai szerint kell előadnom.

Színészként minden egyes szerepemnél fontos, hogy megtaláljam azt a kapcsolódási pontot, amely révén hitelesen tudom megélni a karaktert. Számomra a legértékesebb élmény, amikor közösen alkothatunk valami újat, és én is aktívan hozzájárulhatok a folyamat során. Így nem csupán egy másik alkotó vízióját valósítom meg, hanem a saját kreatív energiámat is bele tudom vinni a munkába.

Ahhoz, hogy színészként elégedettnek érezzem magam, több dologra lenne szükségem. Először is, fontos lenne, hogy folyamatosan fejlődjek és új kihívásokkal nézzek szembe a szakmámban. A változatos szerepek és a különböző műfajok felfedezése izgalmas lenne számomra, hiszen szeretek új karaktereket életre kelteni. Másodszor, a támogató közeg, legyen szó kollégákról, rendezőkről vagy a színházi csapatról, elengedhetetlen. Olyan emberek társaságában szeretnék dolgozni, akik inspirálnak és bátorítanak, hogy mindig a legjobbat nyújtsam. A közös munka és a kreatív együttműködés nagyon motiváló tud lenni. Ezen kívül, a visszajelzések és a közönség reakciója is fontos számomra. Olyan élményekre vágyom, amikor a nézők azonosulni tudnak a szerepemmel, és az előadás után a szívükben viszik tovább a történetet. Végül pedig, az önkifejezés szabadsága és a művészi hitelesség is kulcsfontosságú. Szeretném, ha a munkám tükrözné az én értékeimet és érzéseimet, így valóban elégedett lehetnék a teljesítményemmel.

Nem biztos, hogy létezik olyan mélységű elégedettség, amiről sokan álmodoznak. Régebben azt hittem, hogy egy színházi előadás vagy egy film képes hatalmas változásokat generálni az emberekben, sőt, a társadalomban is. Azt képzeltem, hogy a tehetséges színészek, a kiváló rendezők és a kreatív alkotások valóban képesek hatással lenni a közönségre. Ám ahogy telik az idő, egyre inkább világossá vált számomra, hogy a hatásnak bizony vannak korlátai. Kifejezetten szűkös határok ezek. Sok előadás nem jut el azokhoz, akikről szólni hivatott, mert éppen ők nem tartoznak a színházlátogatók körébe. Emlékszem, voltak filmek, amelyek korábban jelentős kulturális nyomot hagytak. Ma viszont a világ tele van különböző platformokkal és alkotásokkal, és úgy érzem, hogy sokkal nehezebb elérni az embereket, és hatást gyakorolni rájuk a művészeten keresztül. Ennek ellenére én továbbra is minden erőmmel azon leszek, hogy valami értékeset és inspirálót tudjak nyújtani az embereknek.

Milyen élményt szeretnél kelteni?

Nehéz megfogalmazni ezt. Gyerekkorom óta vágyom rá, hogy olyan dologgal foglalkozzam, ami jobbá teszi a világot. Nagyon tisztelem és csodálom azokat az embereket, akik olyan hasznos dolgot csinálnak, ami univerzálisan jó az emberiségnek. Például Karikó Katalin.

Színészként úgy vélem, hogy a legfontosabb feladatom az érzelmek közvetítése és a történetek életre keltése. Azáltal, hogy hitelesen alakítom a karaktereket, lehetőséget teremtök mások számára, hogy azonosuljanak a helyzetekkel, és új perspektívákat nyerjenek. A művészetem révén inspirálhatom a közönséget, és segíthetek nekik átvészelni nehéz időszakokat, vagy éppen ellenkezőleg, örömöt és szórakozást nyújthatok. Emellett fontosnak tartom a társadalmi kérdésekre való figyelemfelkeltést is, hiszen a színészet ereje abban rejlik, hogy képes reflektálni a világ problémáira, és ezáltal párbeszédet generálni.

A színház varázslatos tere lehet a közös gondolkodásnak, ahol olyan kérdésekről beszélhetünk, amelyek sokakat foglalkoztatnak. Ha csupán egyetlen nézőben is elindul egy pozitív lelki folyamat az előadás hatására, akkor már megérte a fáradságot. Egy apró, személyes változás képes lehet arra, hogy szélesebb körben is hatással legyen a közösségre, és kollektív pozitív átalakulást indítson el. Hiszek abban, hogy léteznek olyan univerzális értékek, mint a jóság, az empátia és az együttérzés, amelyek képesek bennünk megszületni és teret nyerni, akár tömegek szintjén is.