Bizalom nélkül lehetetlen a valódi kapcsolódás – ezt Ukrajna is okulhatná Montenegrótól.

Az ukrán csatlakozás dinamikáját a geopolitikai tényezők hajtják, de a végső sikerét a belső reformok fogják meghatározni.

Közvetlenül Oroszország 2022-es invázióját követően az Európai Unió különleges gyorsítósávot alakított ki Ukrajna számára. 2022. február 28-án Kijev benyújtotta tagsági kérelmét, amelyre 2023 decemberében az Európai Tanács elvi döntést hozott a tárgyalások megkezdéséről. A tárgyalási keretet pedig 2024 júniusában hagyták jóvá. Az első kormányközi konferencia szintén 2024 júniusában zajlott, ahol az ukrán nép kitartását és az EU szolidaritását emelték ki a résztvevők.

A bővítés kérdése messze túlmutat a puszta geopolitikai megfontolásokon. A tagjelölteknek elengedhetetlen, hogy megfeleljenek az uniós joganyag követelményeinek, valamint a "koppenhágai kritériumoknak", amelyek közé tartozik a jogállamiság, a korrupció elleni harc és a független intézmények léte. A Bizottság 2024-es országjelentése alapján Ukrajna "valamelyest előrelépett" a korrupció megelőzésének és kezelésének terén; jelentős lépéseket tett a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség (NABU), a Speciális Korrupcióellenes Ügyészség (SAPO) és a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség függetlenségének megerősítésében, továbbá növelte a munkatársak számát is. Mindazonáltal a magas szintű korrupciós ügyeket érintő bíróságok számára további bírákra van szükség, és elengedhetetlen, hogy több kiemelkedő ügyet is tárgyaljanak.

A vitatott jogszabály: Az EU legélesebb kritikája a háború kitörése óta.

2025 júliusában az ukrán parlament elfogadta a 12414. számú törvénymódosítást, amely a frontvonalon eltűnt személyek ügyeinek kezelésére készült. Azonban az utolsó pillanatokban olyan módosításokat iktattak be a törvénybe, amelyek súlyosan veszélyeztetik a Nemzeti Antikorrupciós Iroda (NABU) és a Főügyészség (SAPO) függetlenségét. Az új szabályozások lehetővé teszik, hogy a főügyész, akit Zelenszkij nevezett ki, bármikor átadhassa a NABU ügyeit más hatóságoknak, valamint hozzáférést kérhessen a SAPO nyomozati anyagaihoz, és magához vonhassa a magas rangú tisztviselők elleni vádemelést. Eddig a büntetőeljárási törvény világosan kizárta az ilyen jellegű áthelyezéseket.

Az eljárást civil szervezetek "hátbatámadásnak" minősítették; a parlament szakbizottsága a módosításokat ugyanazon a napon megszavazta, az államfő pedig azonnal aláírta. Ez volt a háború kitörése óta az első jelentősebb tömegtüntetés, amelyen több ezer fiatal gyűlt össze. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke "jelentős visszalépésnek" titulálta a törvényt, hangsúlyozva, hogy a jogállamiság kulcsfontosságú szerepet játszik az uniós csatlakozási tárgyalások során. Az EU bővítési biztosa, Marta Kos szerint az ilyen független intézmények "elengedhetetlenek Ukrajna EU-hoz vezető útján".

Az uniós kritikák intenzitása nőtt, miután a kormány elhalasztotta egy független bizottság ajánlását az új Gazdasági Biztonsági Hivatal vezetőjének kinevezésére. A döntés hátterében a "nemzetbiztonsági okok" álltak, ám ez a lépés a jogállamisággal foglalkozó intézmények szerint ellentmond az EU-IMF által támasztott követelményeknek. Eközben a neves korrupcióellenes aktivista, Vitalij Sabunin, akit katonai szolgálat megkerülésével vádoltak, civil szervezetek szerint politikai bosszú áldozata lett.

A civil társadalom nyomására és a nemzetközi közvélemény tiltakozására reagálva Zelenszkij három nappal később egy új törvényjavaslatot terjesztett elő, amely célja a NABU és SAPO autonómiájának helyreállítása. Azonban a javaslat még nem lépett hatályba, így kérdéses, hogy valóban elindult-e a visszakozás. A Human Rights Watch figyelmeztetése szerint a törvényt sürgősen vissza kellene vonni, mivel az aláássa a jogállamiságot és veszélyezteti az EU-hoz való csatlakozás folyamatát.

Miért remegett meg az EU bizalma?

Az Európai Unió támogatása nem csupán politikai, hanem pénzügyi kritériumokhoz is kötődik. A Bizottság szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az EU "jelentős pénzügyi támogatást biztosít Ukrajnának, amelynek mértéke a transzparencia, az igazságszolgáltatás reformja és a demokratikus kormányzás fejlődésétől függ". Több uniós miniszter is figyelmeztetett, hogy a korrupcióellenes intézmények meggyengítése komoly következményekkel járhat az uniós források elérhetőségére és a csatlakozási folyamatra nézve. Mivel Magyarország már eddig is blokkolja az első tárgyalási klaszter megnyitását, a brüsszeli bizalom csökkenése a tárgyalások Moldova és Ukrajna közötti elválasztásához vezethet.

A bizalom elvesztése azonban nem feltétlenül végleges állapot. Zelenszkij a demonstrációk hatására ígéretet tett arra, hogy helyreállítja az intézmények függetlenségét. Amennyiben a törvényt valóban visszavonják, a kormány egy önállóan kiválasztott gazdasági hivatalvezetőt nevez ki, és véget vet a civil aktivisták megfélemlítésének. Az Európai Unió jelezte, hogy nyitott a reformok támogatására. Ukrajna társadalma erőteljesen EU-irányultságú, amit a tüntetéseken hallható "Ukrajna nem Oroszország" jelszó is jól tükröz. Ez arra utal, hogy a belső nyomás is hozzájárulhat a szükséges változások előmozdításához.

Montenegró: a "mintapélda", akit mégsem fogadnak el Montenegró, a Balkán rejtett gyöngyszeme, sokak számára a fejlődés és a modernizáció szimbólumává vált. Az ország mind politikai, mind gazdasági szempontból modelljelöltként tűnik fel, ám úgy tűnik, hogy a nemzetközi közösség kapui mégsem nyílnak meg teljesen előtte. A helyi reformok és az EU-hoz való közeledés ellenére, a belső kihívások és a geopolitikai feszültségek gátat szabnak a régóta vágyott tagságnak. Montenegró törekvései a demokratikus értékek és a jogállamiság erősítésére példaértékűek, azonban a valóságban még mindig sok az akadály, amely megakadályozza, hogy az ország elnyerje a régóta áhított státuszt. A nemzetközi közösség figyelme és támogatása elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy Montenegró végre teljes mértékben belépjen a globális színtérre, de a múlt árnyai és a jelenlegi politikai helyzet továbbra is visszatartják. Egy olyan ország, amely képes lenne példát mutatni másoknak, mégis a "modelljelölt" szerepében ragad, várva arra, hogy végre megkapja a lehetőséget a fejlődésre és a nemzetközi elismerésre.

A bizalom jelentősége jól illusztrálható Montenegró példáján keresztül, amely a nyugat-balkáni országok élvonalába tartozik. Az állam 2010 óta hivatalosan is tagjelölt, és 2012 óta folytat tárgyalásokat az Európai Unióval. Eddig a 35 fejezetből 33-at megnyitottak, azonban csupán hármat zártak le ideiglenesen. 2024 júniusában az EU megerősítette, hogy Montenegró teljesítette az igazságügyi és alapvető jogokkal kapcsolatos fejezetek köztes kritériumait, és meghatározta a záró benchmarkokat. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a továbblépéshez elengedhetetlen a jogszabályok tényleges végrehajtása és kézzelfogható eredmények elérése.

A 2024-es országjelentés a korrupció ellen folytatott küzdelem terén mérsékelt előrelépéseket emel ki. Új megelőzési és vagyont visszaszerző törvények léptek életbe, ám a magas szintű ügyekben tapasztalható elítélési arány továbbra is alacsony. A politikai finanszírozás átláthatósága gyenge, és a végrehajtás hiányosságai miatt a társadalom körében elterjedt a büntetlenség érzete. A 2025-ös uniós jogállamisági jelentés azt mutatja, hogy a magas rangú korrupciós ügyek vizsgálata valóban javult, azonban az alacsony számú ítélet és a gyenge szankciók továbbra is kérdéseket vetnek fel a rendszer hitelességével kapcsolatban.

Miért vonakodik az EU egy ilyen fejlett jelölttel való együttműködéstől? Egyrészt a korábbi kormányzás alatt kialakult államfoglalás és a politikai elit erős beágyazottsága áll a háttérben. A Demokratikus Szocialisták három évtizedes uralkodása alatt a korrupció rendszerszintű problémává vált. A 2020-as választások után ugyan egy technokrata kormány próbálta felszámolni a kliensrendszereket, de a politikai instabilitás és a társadalmi megosztottság gátat szabott a reformoknak. Másrészt az EU-nak is megvan a maga felelőssége: a geopolitikai okokból sürgetett csatlakozási ígéret nem járt együtt egy következetes feltételrendszerrel. Ennek következtében a montenegrói elit "papíron" teljesíti a követelményeket, miközben a valós intézményi átalakulás elmarad.

A várakozó jelöltek világában párhuzamok felfedezése izgalmas és tanulságos lehet. Ahogy mindannyian különböző háttérrel, tapasztalatokkal és ambíciókkal érkeznek, úgy sok hasonlóság is felsejlik közöttük. A várakozás során mindannyian osztoznak a reményekben és a bizonytalanságokban, miközben az álmaik eléréséért küzdenek. E párhuzamok nemcsak a versengés szellemét erősítik, hanem egy közösségi érzést is kialakítanak, amely segíthet a nehézségek leküzdésében. A jelöltek történetei és motivációi összefonódnak, és bár mindannyian saját utukat járják, a közös cél és a kitartás összeköti őket.

A nyugat-balkáni régió élmezőnye, különösen Montenegró és Albánia, az utóbbi hónapok során új impulzusokat kapott. Az Atlantic Council elemzése alapján Montenegró tűnik a "legfejlettebb" uniós jelöltnek, míg Albánia is jelentős előrelépéseket mutatott: 2024 októberétől négy klasztert nyitott meg, és mindkét ország célja, hogy 2027-re befejezze a technikai tárgyalásokat. A két állam közös vonása, hogy NATO-tagok, teljes mértékben alkalmazkodnak az EU kül- és biztonságpolitikájához, és - ellentétben Szerbiával - nincsenek lényeges bilaterális konfliktusaik az uniós tagállamokkal. Albániában a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem keretében végrehajtott igazságügyi reformok, különösen a SPAK által irányított letartóztatások, jelentős lépéseket tettek a büntetlenség kultúrájának lebontásában. Mindazonáltal a korrupció továbbra is komoly problémát jelent, és a politikai táj viszonylag polarizált.

Ukrajna ezzel szemben még csak a tárgyalások elején jár, és a háború szorítása miatt rendkívüli kihívásokkal néz szembe. Előnye ugyanakkor, hogy a társadalom EU‑orientációja és reformigénye erős, valamint a háborús helyzet miatt az EU geopolitikai szempontból érdekelt a sikeres integrációban. A montenegrói példa azonban arra figyelmeztet: az unió nem fogadja el az intézményi reformok illúzióját. A hiteles eredmények - független intézmények, átlátható pártfinanszírozás, tényleges vagyonvisszaszerzés és ítéletek - elengedhetetlenek.

Merre tovább a csatlakozási úton?

Ukrajna EU‑s útja egyszerre politikai gesztus és technikai verseny a reformokban. A korrupcióellenes törvény körüli botrány megmutatta, hogy a brüsszeli bizalom törékeny: a háború sem jogosít fel a jogállamiság aláásására. Az ukrán vezetés válaszút előtt áll: vagy visszavonja a vitatott intézkedéseket és bizonyítja, hogy a reformok nem csupán retorika, vagy elhúzódó "montenegrói" stílusú várakozásra kényszerül.

A közép-európai olvasók számára ez a dilemmakör nem ismeretlen. 2004 előtt Szlovákia és Magyarország számára az EU-csatlakozás csak akkor vált lehetővé, amikor politikai kritériumoknak tettek eleget, bizonyítva, hogy a jogállamiság és a korrupció elleni küzdelem nem csupán üres ígéretek, hanem valódi, hatékony intézményrendszerek révén valósul meg. Azóta pedig tanúi lehettünk, hogy mi történt ennek tükrében. A jelenlegi uniós elvárások - független intézmények, átlátható pártfinanszírozás, valódi vagyonvisszaszerzés és elmarasztaló ítéletek - hasonló következetességet tükröznek.

A történelmi lehetőség adott - de csak a szikár, mérhető eredmények teremtik meg a valódi csatlakozást.

(bumm, enlargement.ec.europa, hrw, politico, reuters, euronews, eeas.europa, europeanwesternbalkans, europeandemocracyhub, atlanticcouncil)