Cher két rendezővel való viszonya különösen viharos volt karrierje során; az egyiküket még el is távolította a projektből.
Cher nemrégiben kiadott memoárjának első részével hódít a sajtóban, így mostanában szívesen osztja meg emlékeit a hollywoodi életről. A Timesnak nyilatkozva elárulta, hogy színészi pályafutása alatt két rendezővel való együttműködés nem volt éppen a legkellemesebb élmény számára: Peter Bogdanovich és Frank Oz neve merült fel, amikor a nehéz munkakapcsolatokról beszélt.
Frank Oz, aki leginkább a Szezám utca és a Muppet-show rendezőjeként, illetve az eredeti Star Wars-trilógiában Yoda hangjaként ismert, a Sellők című, 1990-ben bemutatott film rendezésére kérték fel, amiben Cher játszotta a főszerepet. A színésznő szerint Ozt jó rendezőnek tartotta, de nem jöttek ki egymással, így egy ponton ultimátumot adott a produkciónak: vagy ő megy, vagy Oz. Végül a filmet Cherrel fejezték be, a rendezésért pedig Oz helyett Richard Benjamin felelt.
Peter Bogdanovich esetében Cher még világosabban kifejtette véleményét, amikor a rendezőről úgy nyilatkozott, hogy az 1985-ös Maszk forgatásán "seggfejként" viselkedett, különösen arrogáns volt a női kollégákkal. A rendező sem rejtette véka alá érzéseit Cherről, hiszen korábban azt mondta, hogy a színésznővel való együttműködés volt a legnehezebb tapasztalata pályafutása alatt.
Cher szerint a forgatáson például Bogdanovich megkérdezte őt, szerinte hol lenne jó forgatni egy jelenetet. Cher a konyhai díszletet javasolta, amikor azonban másnap összegyűlt a stáb, a rendező már azt ordítozta, hogy Cher egy senki, hogy képzeli magát rendezőnek, és amúgy bármikor kivághatja a filmből.
Cher arra is kitért az interjúban, hogyan használta ki őt korábbi barátja és alkotótársa, Sonny Bono. Cher 1974-ben szakított Bonóval, és hagyta ott közös műsorukat, a Sonny & Cher Comedy Hourt, de a színésznő csak az elválás közben ébredt rá, milyen szerződésekkel tartotta őt sakkban Sonny Bono. Cher szerint akkori barátja, a kiadóvezető David Geffen nézte át a szerződéseket, amikből kiderült, Chernek semmilyen tulajdonjoga vagy beleszólása nem volt a róla elnevezett cég ügyeibe, és minden bevétel Sonnyhoz érkezett a rendkívül sikeres közös műsorukból és dalaikból. Cher ekkor jött rá, hogy a róla elnevezett cégből még pénzt se vehetett ki Sonny Bono vagy az ügyvédje aláírása nélkül.