Dicsőség menetelése
A tömeg vonul, mint egy színes áradat, amelyben mindenki elveszik és mégis eggyé válik. A tömeg skandál, az üteme szívverés, a ritmus pedig a közös akarat pulzálása. Harsány, mint a vihar, amely mindent magával sodor. Csecsebecsék és jelszavak díszítik a sokaságot, a kabalák pedig, mintha a múlt szellemeit idéznék meg, úgy menetelnek, mintha a Halloween sosem érne véget. A hangosbeszélő zakatolása zene a tömeg fülének, minden egyes kiáltásra hűségesen visszhangzik a közönség. Két-három soros költemények születnek itt, de ne gondoljunk semmi sematikusra. A tömeg hite sziklaszilárd, az igazságuk ártatlanságra épül, amelyet csak ők ismernek. Mert a tömeg ártatlan, míg a világ bűnös, a jövő és a múlt romjain állva. Akik miatt éhezik, akik eladták a reményt, ők a bűnösök, míg a tömeg - mint valami szent szimbólum - nem hordoz bűnt. A különböző korok művészeteiből összegyúrt jelmezekben táncoló kabalák szorgosan keresik a hatalom kegyét, hívogatják a dicső ősök szellemét, miközben a hátuk mögött hömpölyög az Erő, a múlt és az ordítozó ártatlanság. A tömeg szent, egyfajta isteni sugallatba merült, hangja a nép hangja, a tömeg a Nép. De vajon mit is jelent ez valójában? A kérdés ott lebeg a levegőben, mint egy elfeledett ígéret, várva, hogy valaki megválaszolja.
A tömeg a célterület felé igyekszik. Lassan halad, ráérősen, az ordítozáshoz idő és szufla kell. Útközben észrevesz holmi fonnyadt tudósítót, aki a díszmenetről számol be éppen a tömeghez nem tartozó nézőknek. A tömeg hirtelen úgy dönt, hogy a média, amelyhez a tudósító tartozik, ellenség. Mert nem azt, nem úgy és nem azoknak mondja, amit, ahogyan és akiknek kellene. És mivel a tömeg veleszületett bölcsessége is isteni sugallatból fakad, ilyetén pedig szent, sérthetetlen és tévedhetetlen, a csupa akadémikusból, tudományos díjak birtokosából, humanista értelmiségiből álló sokadalom azt teszi, amihez ösztönszinten a legjobban ért: támad. Ekkor (még és szerencsére) csak dobálózik. Útja előrehaladtával egy tévéstáb autójához ér a szent összeborulás csapata. A népharag ismét felgerjed, ezúttal az implikáré a következő szintre lép. Előkerül egy-két szerv, amely ízesen oldalba húgyja a járművet, az egyik tévés kolléga bordára beszív egy brekszet is. A tömeg büntetni akar. A tömeg büntetne is, ha hagynák.
Azt hinnénk, a mai posztmodernet követő posztvilágban már a tömeg sem a régi. De a tömeg mindig a régi marad. Elég egy szóbeli szikra, és bekövetkezik az instant és azonnal ható agymosás. A világban bárhol így van ez. A csordaszellem üzemmód felturbózza az ösztönlétet. És az ártatlanok gyülekezete a következő pillanatban már lincselésre kész.
A tömegnek nincs saját akarata. A tömeg saját akaratra tesz szert. A tömeg saját akarata nem az ő akarata. A tömeg ösztön. A tömeg kristályéjszaka. A tömeg nemesfém.
