"Egyszer egy fal választott el minket, de ma már mintha eltűntek volna a szavak és emlékek, amik összekötöttek. Mi történik, amikor egy barátság csendben elhal? Az idő múlásával a közelség távolsággá szelídül, és a korábbi nevetések helyét a csend foglalj
Egy barátság sokféle úton érhet véget. Lehet, hogy hatalmas veszekedés, kiabálás, elkeseredett sírás vagy dühös üzenetek váltják fel a közös pillanatokat. De van egy másik, talán még fájdalmasabb forma is: amikor csendben, fokozatosan, szinte észrevétlenül kihűl az egész. Az emberi kapcsolatokkal foglalkozó szakértők szerint sokan nem is érzik a barátságuk megszűnését "igazi" veszteségnek. (Ezt még leírni is furcsa, hiszen ki határozhatja meg, mi számít "igazi" veszteségnek?) Én is ismertem olyan embert, akivel hosszú éveken át szinte minden percet együtt töltöttünk, sőt, egy fedél alatt éltünk. Ma viszont nem tudok róla semmit. Kaiser Orsolya írása.
Szerencsésnek érzem magam, hiszen olyan emberek vesznek körül, akik végigkísérték az utamat. Együtt éltük meg az érettségi izgalmait, az első szerelmek tüzét és a fájdalmas búcsúkat. Fesztiválokon együtt ünnepeltünk, együtt nevettünk és sírtunk, közösen jártuk végig az élet hullámvölgyeit. Náluk nincsenek tabuk; szabadon beszélhetek arról, amikor a padlón érzem magam, amikor szorongás gyötör, vagy amikor teljesen tanácstalan vagyok a jövőt illetően.
Szerencsésnek érzem magam, mert olyan emberek vesznek körül, akikre mindig támaszkodhatom. Nem szükséges naponta beszélnünk ahhoz, hogy tudjuk: bármikor ott vagyunk egymás mellett, még akkor is, ha a világ zaja elnyomja a szavainkat. Ők azok, akiket akár éjfélkor is felhívhatok, ha úgy érzem, hogy minden darabokra hullik körülöttem. Nincs bennük ítélkezés vagy moralizálás, csupán figyelmes csenddel és megértéssel állnak mellettem, és fogják a kezem, még akkor is, ha néha úgy érzik, hogy nem a legjobb döntéseket hozom.
Aztán ott vannak azok az emberek is, akiket egykor a barátaimnak gondoltam, és...
most valahol félúton lebegnek az "ismerős", az "idegen" és a "valaha nagyon fontos voltál" kategóriák között.
Anno sülve-főve együtt voltunk, az egyetemről mondhatni hozzájuk jártam haza, az arcuk ott szerepelt minden fotómon, ismertük egymás családját, titkait, gondolatait. Akkor álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd mindez másképp lesz.
Amikor egy barátság véglegessé válik, az érzés valahogy sokkal mélyebben hat, mint bármilyen más típusú elválás vagy szakítás. Talán azért, mert a barátok különleges helyet foglalnak el a szívünkben, és emiatt a fájdalom is másképp érkezik, más területeken üt vissza. Az emlékek, a közösen megélt pillanatok, és a bizalom elvesztése mind-mind egyfajta űrt hagy a lelkünkben, amelyet nehéz betölteni.
