A cigány közösség kultúrája egyre inkább napvilágra kerül, és új színekben tűnik fel a társadalom szövetében. A hagyományok és a modernizáció találkozása izgalmas folyamatokat indít el, amelyek gazdagítják a társadalmi diskurzust. A cigány identitás felfe
A roma értelmiség számára kettős elvárás merült fel: hogy aktívan részt vegyenek a cigány közösség ügyeiben. Ez a követelmény alapvetően formálta meg a szerepüket és felelősségvállalásukat. Napjainkban azonban kezd szélesedni a horizont, és egyre több diplomás roma ember lép elő, büszkén vállalva identitását, ezzel új utakat nyitva a közösség számára.
A magyar cigány kézműves mesterek történetének gyökerei mélyen visszanyúlnak a múltba, ahol a fémművesség volt az elsőként dokumentált szakma. Egy XV. század végén kiadott királyi oklevél említi a kovácsokat, akik a korabeli igényeknek megfelelően sokféle, viszonylag egyszerű eszközt készítettek. A roma kovácsmesterek mesterségük során fegyvereket, patkókat, és szögeket formáltak meg, miközben helyben éltek, vagy a kereslet függvényében vándoroltak. Szolgáltatásaik révén az itt élő közösségek, uradalmak szükségleteit elégítették ki, emellett nagyobb projekteken is dolgoztak, mint például építkezések, várak, vagy hajógyártó műhelyek. A cigány muzsikusok is korán megjelentek a történelmi dokumentumokban, de kezdetben még nem voltak elterjedtek. A XVIII. században, a magyar nemzeti ébredés időszakában azonban egyre inkább előtérbe kerültek, és a zenei kultúrában betöltött szerepük egyre jelentősebbé vált.
A falvak polgárosodásával aztán újabb lehetőségek nyíltak, megjelent az üstfoltozó, teknővájó, kosárfonó, vályogvető stb. foglalkozás - a hagyományosnak tekintett roma mesterségekről szólt a hazai cigány közösségek történetét feldolgozó sorozatunk előző része. Többé-kevésbé e területen maradva a roma értelmiséggel folytatjuk, azzal az egyre szélesebb réteggel, amely épp most kezd kibújni a részben önként vállalt, részben ráhúzott skatulyából, ami életét és karrierjét is alapvetően határozta/határozza meg: "diplomás cigány".
Beszélgetést folytattunk Dr. Gulyás Klára kulturális antropológussal, aki a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem adjunktusa. Ő a Holokauszt Emlékközpont roma holokauszt emlékezetpolitikájának kutatásáért felelős, és munkája során igyekszik feltárni a roma közösségek emlékezetének és történelmének különleges aspektusait.
A kezdetek feltárása e területen is lehetetlen, a források ugyanis nem utalnak származásra onnantól kezdve, hogy az illető személy vagy közösség beolvadt a feudális társadalom valamely csoportjába. A példa kedvéért, amikor Grausser Dávid az 1680-as években jelentkezett a Nagyenyedi Református Kollégiumba, neve mellett szerepelt a ciganus jelző. Amint végzett, és belépett a korabeli értelmiség soraiba, a cigány eredetére utaló szó eltűnt, és soha többé nem került elő vele kapcsolatban.
Egyfajta értelmiségi réteg jóval később, a roma önszerveződéssel párhuzamosan kezdett láthatóvá válni a XIX. század második és a XX. század első felében, elsősorban, sőt mondhatni kizárólag a kultúra területén, cigány művészek által - a muzsikusoktól induló "öntudatra ébredésről", miként Grausser Dávidról ebben a cikkünkben írtunk részletesen. A nagyok közül is érdemes kiemelni a világhírig eljutó Cziffra György zongoristát, Banda Ede gordonkaművészt, zenepedagógust, a Zeneakadémia tanszékvezető tanárát vagy Csiki Júlia táncművészt - mindannyiuk karrierje a múlt század első felében indult.
Aztán, ahogy fent hivatkozott cikkünkben fogalmaztunk, László Mária 1957-ben az etnikai, szociális térfélen is "berúgta az ajtót" a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének létrehozásával. Az alulról induló kezdeményezés sikeréhez döntő módon hozzájárult, hogy azon nyomban felkarolta a Művelődési Minisztérium ugyanabban az évben megalakult nemzetiségi osztálya. Nem bizonyult azonban hosszú életűnek, mert úgy tűnik, az állampárt nézőpontjából túl sokat akartak, túl messzire mentek: egy 1961-es párthatározat betiltotta a szövetség működését.
