Lehetőséget nyert egy, a mélyszegénységben élő nők életét bemutató film.


A Toldi lányok című filmterv elnyerte a közönségdíjat a Richter Anna Díjon, amely a kreatív oktatási és egészségügyi kezdeményezéseket támogatja. A film célja, hogy segítséget nyújtson a szegénység következtében kiszolgáltatott nőknek, és egyúttal felhívja a figyelmet a szegregálódó falvak és a társadalmi egyenlőtlenségek sürgető problémáira. A díjjal járó 4 millió forint lehetőséget teremt a film gyártásának megkezdésére, de a teljes produkció megvalósításához további együttműködésre van szükség.

Magyarországon napjainkban több mint 600 ezer nő küzd a mélyszegénység és az elszigeteltség nehézségeivel. Sokuk olyan falvakban él, ahol a munkalehetőségek szinte teljesen hiányoznak, az oktatási és egészségügyi szolgáltatások pedig nehezen hozzáférhetők. Amikor az alapvető szükségletek biztosítása is kérdéses saját maguk és gyermekeik számára, akkor a változásba vetett hit szinte eltűnik, és a változtatás lehetősége is távolinak tűnik.

A kilátástalanság érzésének megváltoztatására vállalkozik az Igazgyöngy Alapítvány, amely régóta a kiszolgáltatott nőkkel foglalkozik, valamint az Északi Támpont Egyesület, amely társadalmi témájú filmjeiről ismert. Az együttműködésük gyümölcseként születik meg a Toldi lányok című film, amely a Toldon, egy mindössze 300 fős zsákfaluban élő nők, anyák, kislányok és nagymamák életének történeteit dolgozza fel. A film készítése során a résztvevőkkel közösen alkotnak, és az ő kreativitásukra építenek. Ez a különleges animációs dokumentumfilm lehetőséget ad a nőknek, hogy megosszanak minket legszemélyesebb emlékeikről és tapasztalataikról, miközben a jövőbeli céljaikról, álmaikról és reményeikről is beszélnek. A film vizuális világát a faluban működő művészeti iskola diákjai, azaz a toldi gyerekek alkotják, így a film nemcsak a nők történeteit, hanem a faluban élő fiatalok kreatív látásmódját is bemutatja.

Az alkotók törekvése két irányba mutat: egyrészt szeretnék a toldi nők történeteit a figyelem középpontjába állítani, hangsúlyozva, hogy ezek az élmények rendkívül értékesek, és inspiráló művészeti alkotások alapjául szolgálhatnak. Másrészt pedig a személyes narratívákon keresztül arra ösztönözni a nézőket, hogy nyitottabbá és tudatosabbá váljanak a társadalmi egyenlőtlenségek kérdésében.

A filmterv már megkapta a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál pitch-fórumának legmagasabb elismerését, valamint a szakmai zsűri különdíját is, emellett két Aranymókust is sikerült bezsebelnie. Most, hogy elnyerte a Richter Anna díjat, a gyártási folyamat egy új dimenzióba lépett: az elismeréshez járó 4 millió forint lehetőséget teremt a film megvalósítására.

A Toldi lányok stábja jelenleg a film megvalósulásához szükséges második részlet összegyűjtéséért küzd, az adománygyűjtő oldal ITT található.

Related posts