Ez a könyv szinte rabul ejt a bemutatott gyümölcsök varázslatos világával.

Biztosan sokan átélték már azt az érzést, amikor a szőlőszüret után napokig a szőlőszemek végtelen tengerét látják maguk előtt, amint csak becsukják a szemüket. De mi is zajlik ilyenkor a tudatunkban? Ez a jelenség hasonlít ahhoz, amikor egy hétvégi vitorlázás után hazatérve az ágyunkat egy hullámzó hajónak képzeljük, és álmaink is hirtelen kékek és kalandosak lesznek. Valami, ami nem a természetes közegünk, de néhány napra magába szippant minket, elárasztja a lelkünket, és élményszerűen megerősíti azt az arisztotelészi gondolatot, hogy a lélek mindenre kiterjed. Mintha ilyenkor egy kicsit mások lennénk: a tudatunk szabadon engedi magát egy erősebb, nagyobb hatásnak, amely magába foglal minket, és átalakítja a lényünket. Ilyen élményekre érdemes felkészülnie annak, aki Ambrus Lajos és Kovács Gyula Tündérkerti pomológiájával vág bele az olvasásba.

Másik világot fog megismerni, és elcsodálkozik majd ennek a számára addig ismeretlen világnak, összefüggésrendszernek, történetnek, enciklopédiának, szín- és formavilágnak az intenzitásán, univerzalitásán, teljes horizontra kiterjedő és esetleges ellenállását totalitásával felőrlő mivoltán. A következő hasonlatom kissé frivol lesz, de azonnal érthetővé teszi, mire gondolok. Képzeljenek el egy véget soha nem érőnek tűnő árukatalógust, amely gyönyörű képekkel kápráztat el, és mintha az lenne a célja, hogy a teljesség igényével mutasson be mindenféle kívánatos terméket, méghozzá a megjelenítés, szinte a teleportáció helyszínre varázsoló erejével, a szemlélődőt szinte berántva az általa kínált bőségbe. Keleti piacok áruáradata, zsibongása, csupa élet atmoszférája lehet ilyen: az érzékeket lenyűgöző, a turistát magával ragadó és meggondolatlan vásárlásra csábító.

Feltűnt, hogy az eszkimóknak több száz kifejezésük van a fehér színre, míg a sztyeppei népek a barna árnyalatait többféleképpen is leírják. Ez a különbség abból ered, hogy képesek észlelni a finom árnyalatokat, amelyeket az átlagos ember talán észre sem vesz. Mostanában azonban szívesen találkoznék ezzel az "átlagemberrel"; szeretném megvitatni vele a saját tapasztalataimat, és megtudni, hogyan látja ő a világot. Milyen dolgok fontosak számára, mik azok a tényezők, amelyek befolyásolják az életét és döntéseit? A különbségek észlelése elengedhetetlen ahhoz, hogy jól navigáljunk a környezetünkben, és megalapozott döntéseket hozzunk. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az "átlagember" számára sok minden közömbös: nem érdekli, mit fogyaszt, milyen színek vesznek körül, vagy olvas-e egyáltalán. Ez a közömbösség számomra különös és elgondolkodtató.

Az átlagember számára mintha hiányozna a hagyományok mélyebb megértése, pedig éppen ezen alapul identitásunk. Hagyományaink színes spektrumot alkotnak, melyek nem csupán fehér vagy barna árnyalatokban jelennek meg, hanem ezerféle tónusban, mindegyiknek megvan a maga jelentősége. Mi örökösei vagyunk egy rendkívül gazdag kulturális örökségnek, ám sokan közülünk nem ismerjük fel ennek az értékét, sőt, sokan vakon elfordulnak tőle. A Tündérkerti pomológia ennek a tudatlanságnak a fájdalmát és szégyenét tálalja elénk. Csak annyit tesz, hogy sorra veszi, leltározza ezt a hatalmas gazdagságot, és olyan aprólékos figyelemmel, tiszteletteljes csodálattal mutatja be, hogy olvasva az oldalakat, egyre inkább elbűvölődünk. Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy ami számunkra természetes, az valójában csodálatos kincs. Egy nyugat-európai rajzfilmes ismerősöm egyszer így fogalmazott: itthon hajlamosak vagyunk egy kincsesládán ülni, miközben panaszkodunk a szegénységünkre.

Lassan elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor már csak sajnálkozva nézünk magunkra, hiszen amikor a zöldségeshez készülünk, aligha mondunk többet, mint hogy almát vagy körtét kérünk. Pedig egy más, szebb világban, tele tudatossággal és választási lehetőségekkel, bátran mondhatnánk: "Kérem a kecskeméti vajalmát, a Kossuth almát, a borízű, mosolygó, selyem- és pázmánalmát, a Deák Ferenc szürke renetalmáját, a Török Bálint almát, a London pepin almát, a tojáshéjú, eper-, magtalan almát, a Budai Domokos almát, a márkodi nőzséralmát, a papkörtét, a tüskéskörtét, a citromkörtét, az erdei vajkörtét, a mustkörtét, a zelenkakörtét, a mézeskörtét, a darázskörtét, vagy éppen a Petőfi körtét." De sajnos, mindez csak egy álom marad, és ez a könyv sem tudja megváltoztatni a helyzetet. Egy egész világ tűnt el, ahol ezek a szavak még értelmet nyertek, és az eladó barátságosan megkérdezte volna: "Hány kilót szeretne, hölgyem/uram?" vagy hogy "Sajnálom, a nyúlfejű irombás alma csak jövő héten lesz elérhető."

Ilyen párbeszéd ma nem lehetséges, mert sem a kérdező, sem a válaszadó nem rendelkezik azokkal az ismeretekkel, amelyek lehetővé tennék, mert egy komplett kultúra süllyedt el, amelynek tudós embereit, utolsó mohikánjait Kovács Gyula évtizedekkel ezelőtt még kikérdezte, és útmutatásuk alapján felkutatta a falu szélén álló utolsó famatuzsálemet, amelyről a ritka, kihalófélben levő fajták megmentése érdekében oltóágakat vághatott. Az 1980-as években elkezdett munkájának, megszállottságának eredménye, hogy ezekről az almákról, körtékről, birsekről, szilvákról, cseresznyékről, meggyekről, berkenyékről most olvashatunk, és megérthetjük felfoghatatlan gazdagságunk és megrázó szegénységünk képtelen egyidejűségét. Annak képtelenségét, hogy nem tudjuk, amit tudtunk, ami az általános műveltséghez száz éve még hozzátartozott, és amit egy párhuzamos valóságban szégyen lenne nem tudni.

A Tündérkerti pomológia a múlt századok gyümölcsészetének hanyatlását egyfajta történeti drámaként ábrázolja, melyben a magyar gyümölcsészet elveszett Atlantiszát gyászolja. Bár a szomorú események mögött meghúzódó felelősöket is sejt, a folyamat inkább egy elkerülhetetlen sorsszerűségnek tűnik, semmint rosszindulatú szándékok, ármánykodás vagy aljas összeesküvések következményeként.

A könyv különös megoldást választott a gyümölcsök neveinek írásmódjában: a megszokott helyesírástól eltérően mindegyikük nagy kezdőbetűvel szerepel, mint például Úrkörte, Leveskörte, Bőrkörte, Kenderalma vagy éppen Pónyik (alma) és Szercsikaalma. Ezen elgondolkodva arra a következtetésre jutottam, hogy ez a megoldás talán a fák és gyümölcseik iránti tiszteletből, valamint egyfajta panteisztikus csodálatból fakad. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a gyümölcsök mitologikus jelentése is hozzájárulhat ehhez a különleges írásmódhoz. Képzeletemben már-már megjelent egy olyan animációs film, amely Jankovics Marcell stílusában készült, ahol a szilvák, almák, cseresznyék, naspolya és almák válnak a történet hőseivé. Ily módon saját szemünkkel tapasztalhatnánk meg, hogy mindegyikük egyedi karakter, életünk fontos szereplője. És ha ők hallgatnának, az életünkben tátongó fájdalmas űr keletkezne, amelyet semmi nem pótolhatna. Ha végleg elnémulnának, az már a világunk szívverését is megállítaná.

Sajnos a könyvben számos példa található arra, hogy Kovács úr arról beszél, milyen sok fajtának már csak az irodalmi említése maradt fenn. Hiába kutatta át a megyéket, egyetlen élő példányra sem bukkant, így az általuk hordozott érték valószínűleg végleg eltűnt a föld színéről, és ezzel mi is szegényebbek lettünk. Ne tévesszen meg minket, hogy ez a helyzet nem érint bennünket.

Ambrus Lajos és Kovács Gyula közös alkotása nyomán a pomológia "hegylakóinak" tűnnek, mintha a szavak mögött a korokon át vándorló hősök szelleme rejlene. Beszédük olyan, mintha a száz vagy háromszáz évvel ezelőtti események színhelyén állnának, és tanúsítják, hogy a gyümölcsészet világában az elmúlt öt- vagy nyolcszáz év minden jelentősége számukra a jelen valóságát képezi, sokkal inkább, mint a mai trendek. Az olvasónak nemritkán az az érzése támad, hogy a Tündérkerti pomológia nem a jelenben, hanem a múlt árnyékában bontakozik ki, mintha a szerzők egy varázslatos kísérletet folytatnának, hogy a múlt értékeit a jelenbe csempésszék, biztosítva ezzel, hogy mindaz, ami valaha jelentős volt, soha ne tűnhessen el életünkből.

A gyümölcstermesztés kiemelkedő szakértői, akiket a szakmában pomológoknak hívnak, olyan barátok és kollégák, akikkel a mindennapokban élénk eszmecserét folytatnak. Bár mi, a múlt korok embereiként, tisztelettel tekintünk rájuk, számukra ők nem tűntek el: a tudásuk, könyveik és levelezéseik révén ma is élő szakmai tekintélyek maradtak. Szavaiknak súlya van, véleményeik minden lényeges szakkérdésben irányadóak, vitáik pedig továbbra is zajlanak. Jó érzés szembesülni e sokszínű, korokon és országokon átívelő tudósközösség családias összetartásával, amely az ügy iránti elkötelezettséggel párosul, és minden áldozatra hajlandó ethoszával. Ez a közösség arra is rávilágít, hogy életünk minden értéke és nézőpontja szorosan összefonódik mindazzal, amit gyakran idegenként, más kultúrák és hagyományok sajátosságaként érzékelünk.

A pomológiára mindenképpen érvényes ez az állítás, hiszen a tősgyökeres magyar gyümölcsfajták története olyan érdekfeszítő, hogy a könyv lapjain találkozunk olyan fajtákkal, amelyek Franciaországból vagy Németországból erednek. Emellett nem ritkán előfordult, hogy egy-egy híres magyar alma vagy körte nemzetközi hírnévre tett szert, olyannyira, hogy más országokban is népszerűvé váltak, és idővel már sajátjukként tekintettek rájuk. Különösen szívhez szóló, hogy Linné, a neves tudós, magyar származásúként "törzskönyvezte" a besztercei szilvát – ami kétségtelenül egy olyan örökség, amelyet senki sem vehet el tőlünk.

A szövegben megjelenő reményteljes háttér, a természet vibráló élete nem csupán a könyvben leírt vágyálmok és fantáziák összessége, hanem egy olyan valóság, amely a múltból a jelenbe valódi formában érkezett. A Tündérkert-mozgalom, amely a Kárpát-medence számos táján régi magyar gyümölcsfafajták új kertjeit alakítja ki, lehetőséget teremt arra, hogy a jövő nemzedékei megismerjék, mit is jelent a szóló szőlő vagy a csengő barack. Megtanulják, miért nem illik Kálmánnak nevezni a kármánkörtét, és hogy a fehér cseresznye milyen kulcsszerepet játszott Nemes Nagy Ágnes költői pályafutásának kibontakozásában. Ahogyan Ambrus Lajos fogalmazott, ez a folyamat "egy jelentős költői világkép univerzális szellembázisának" megszületését is magában hordozza.

Ez a tömör idézet talán már önmagában is utal arra, hogy a Tündérkerti pomológia nem csupán hosszú listák és tudományos leírások gyűjteménye, hanem egy olyan könyv, mely mélyen gyökerezik a spirituális és filozófiai gondolatokban, sőt, bizonyos szempontból misztikus dimenziókat is magában hordoz. Célja, hogy inspiráljon bennünket, és arra ösztönözzön, hogy életünket új irányba tereljük. A könyv arra hívja fel figyelmünket, hogy értékeljük és életben tartsuk mindazt, ami sokszor csupán a múlt emlékeinek porosodó darabjaiként tűnik fel előttünk.

Kép: Csiki Vivien / Petőfi Kulturális Ügynökség