Lehet, hogy ez a lépés inspiráló mintát kínál majd az Orbán-kormány számára?
Andrej Plenković, Horvátország miniszterelnöke, valamint Ivan Šipić, a demográfiai és bevándorlási ügyekért felelős miniszter csütörtökön bemutatták azt az első intézkedéscsomagot, amely a kormány demográfiai megújulásának érdekében készült. Az új program célja, hogy növelje a gyermekvállalási kedvet, és kedvező feltételeket teremtsen a külföldön élő horvátok hazatéréséhez.
"A demográfiai megújulás a horvát nép számára kulcsfontosságú kérdés, amely a stratégiai érdekeink és a fennmaradásunk szempontjából is elengedhetetlen" - emelte ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy az új intézkedések célja Horvátország demográfiai helyzetének javítása, a negatív tendenciák megállítása, vagy legalábbis lassítása, valamint az ezek megfordítására irányuló erőfeszítések.
Horvátország népessége körülbelül 3,9 millió fő, és tavaly 32 170 új kisbaba látta meg a napvilágot, míg 51 275 ember távozott az élők sorából. Ez naponta átlagosan 88 születést és 140 elhalálozást jelent. Az idei év első tíz hónapjában a helyzet még aggasztóbb: mindössze 26 749 gyermek született, miközben 43 275-en hunytak el. A kormányfő hangsúlyozta, hogy ez a tendencia a kivándorlás mellett a lakosság csökkenésének egyik legfőbb problémája.
Sipic elmondta: a népesség reprodukciójához szükséges 2,1-es átlagos gyermekszámot senki nem éri el Európában, Horvátországban ez az érték 1967-ben volt utoljára feljegyezhető.
A demográfiai és bevándorlási minisztérium költségvetése jövőre 685 millió euróra emelkedik, ami 202 százalékkal több, mint 2024-ben volt. 2026-ra 769 millió euróra, 2027-re 805 millió euróra növelik az összeget.
A tárcavezető négy kulcsfontosságú intézkedést emelt ki: a szülői támogatási rendszer modernizálását, a családi környezet ösztönző jellegű átalakítását, az elnéptelenedett területek revitalizálását, illetve a horvát emigránsok hazatérésének elősegítését.
A kormány bejelentette, hogy jövő márciustól jelentős változások lépnek életbe a családtámogatások terén. Az újszülött gyermekek után járó egyszeri támogatás mértéke megduplázódik, így a korábbi 309 euróról 618 euróra emelkedik. Emellett a gyermekgondozási díj második hat hónapjára vonatkozó felső határt is megemelik, amely ezentúl a gyermek nyolcéves koráig felhasználható lesz.
Azok a szülők, akik eddig egy év szülési szabadságukat kihasználták, mostantól a második hat hónapban legfeljebb 995 euró helyett nettó 3000 eurós támogatásra számíthatnak. Ez azt jelenti, hogy ha a fizetésük nem lépi túl a 3000 eurót, akkor a teljes összeget megkaphatják – mondta Sipic, hozzátéve, hogy a felmérések alapján ez az intézkedés a már gyermeket szült nők 97 százalékát érinti.
Az ikrek, illetve három- vagy többgyermekes szülők esetében a szülői szabadság után járó pótlék a gyermek első életévétől a harmadik életévéig 551 euróról 803 euróra emelkedik.
A kormány döntése értelmében az apasági szabadság időtartama 10 napról 15 napra nő. Ikrek vagy több, egy időben született gyermek esetén pedig a szabadság hossza 15 napról 30 munkanapra emelkedik.
Nőnek a gyermek vagy terhességi szövődmények miatti betegszabadság után járó juttatások is.
A kabinet több intézkedés mellett 22 millió eurót különít el a szülőföldön való megmaradás és a külföldre távozottak hazatérésének elősegítésére, kiemelten figyelmet fordítva az elnéptelenedés által sújtott régiókra.