Fasiszta propaganda vétsége miatt emeltek vádat a román elnökválasztásból kizárt jelölt ellen.

Szerdán a román legfőbb ügyészség vádat emelt Calin Georgescu egykori államfőjelölt ellen. Az ügyészség a politikai személyt folytatólagosan elkövetett fasiszta és legionárius propaganda terjesztésével, valamint rasszista és idegengyűlölő eszmék propagálásával vádolja. Emellett azokat a személyeket is felelősségre vonják, akik jogerősen elítéltek népirtásért vagy emberiesség elleni bűncselekményekért, és akiknek kultuszát Georgescu ápolta.
Az MTI idézi a vádhatóság közleményét, ami szerint Georgescu 2020 óta legalább öt dokumentált esetben népszerűsítette
Az ügyészség szerint 2021. október 2-án, a koronavírus miatt elrendelt hatósági megszorítások elleni tüntetésen nemcsak Antonescu szavait idézte, hanem gesztusait is utánozta, és legionárius köszöntéssel tette nyilvánvalóvá, hogy tudatosan akarja elfogadottá tenni, népszerűsíteni a törvény által tiltott fasiszta, legionárius ideológiát. Legutóbb pedig a májusi elnökválasztás második fordulójának kampányhajrájában, a Realitatea hírtelevízió egy választási műsorában idézte az 1930-as évek román legionárius mozgalmát megalapító Codreanu szavait.
Romániában a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezetek jelképeinek nyilvános használata, valamint a háborús bűnösök emlékének ápolása 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után. Emellett az ilyen jelképek és személyek népszerűsítése 1-től 5 évig bezárólag büntethető.
A román parlament június elején még szigorította is ezt a szabályozást, de a törvénymódosítás még nem lépett hatályba.
A román legfőbb ügyészség februárban indított bűnvádi eljárást a legionárius nézeteit korábban is nyíltan hangoztató, magát már megválasztott elnöknek nevező, és az alkotmánybírókat börtönnel fenyegető Georgescu ellen, akit fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek népszerűsítésével, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló felbujtással, a választási kampányfinanszírozással kapcsolatos hamis adatközléssel gyanúsítanak. A bukaresti média arra számít, hogy a fasiszta propaganda miatt bíróság elé állított Georgescu ellen a többi vádpont alapján is vádat emel a legfőbb ügyészség.
A közéletben korábban ismeretlennek számító Calin Georgescu tavaly decemberben független államfőjelöltként általános meglepetést keltve 22 százalékos támogatottsággal az első helyen végzett az elnökválasztás első fordulójában. Az alkotmánybíróság azonban érvénytelenítette az eredményt és elrendelte a választás megismétlését, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács megállapította, hogy Georgescu kizárólag közösségi platformokon (leginkább TikTok-on) folytatott, törvénytelenül finanszírozott kampányát nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette. Az ő helyét vette át kvázi az elnökjelölti versenyben az a George Simion, aki magyarellenes kijelentéseiről lett híres, valamint arról, hogy vetető szerepe volt az úzvölgyi katonatemetőben elkövetett dúlásnál. Ennek ellenére állt ki mellette Orbán Viktor egy Tihanyban elmondott beszédében, amivel a magyar és az erdélyi magyar közösségben is felzúdulást keltett.
Bár Simion jelentős előnnyel bírta a román elnökválasztás tavaszi, megismételt első fordulóját követően, ellenfele, Bukarest liberális polgármestere, Nicusor Dan a második fordulóra sikeresen megfordította a helyzetet, és végül ő került ki győztesen, így Románia új elnöke lett.