A titok végre napvilágra került, így Lékai Máté már nem lesz többé a válogatott oszlopos tagja.

Szeptember elején szívhez szóló üzenetet osztott meg Lékai Máté, aki bejelentette, hogy visszavonul a magyar férfi kézilabda-válogatottól. Akkor nem részletezte döntésének okait, de azóta valószínűleg sok minden leülepedett benne. A Magyar Kézilabda Szövetség keddi sajtóeseményén ő volt az egyik kiemelt vendég, és mi is kíváncsiak voltunk a gondolataira. Felvetettük neki, hogy sokan a 2012-es olimpián szerzett emlékezetes góljával azonosítják, amely kulcsfontosságú volt a nemzeti csapat számára, hiszen ezzel megmenekült a válogatott, és a kétszeri hosszabbítást követően legyőzték Izlandot a negyeddöntőben. Kíváncsiak voltunk, számára mi jelenti a legfontosabb élményt a válogatott pályafutása során.

- Ki vagy mi? A magyar címer! Sokan emlékeznek az Izland ellen vívott mérkőzésre, hiszen ez a pillanat a magyar férfi kézilabda történetének egyik legjelentősebb eseményévé vált. Én viszont nem tudnék egyetlen kiemelkedő pillanatot választani. Szerencsés vagyok, hogy 16 évig lehettem a válogatott tagja, és rengeteg nagy mérkőzés részese lehettem, ahol volt részünk a győzelmek örömében és a vereségek keserűségében is. Bár nem tudok mesélni világ- és Európa-bajnoki döntőkről, számtalan felejthetetlen kalandot éltünk át együtt, amelyek örökre megmaradnak a szívemben.

- válaszolta lapunk kérdésére Lékai Máté, aki emellett alaposan kifejtette, milyen úton jutott el a végső döntéshez.

Nyár közepén, amikor elkezdődött az alapozás a Ferencvárosnál, bennem is felmerült az a kérdés, amit sokan átélnek, amikor a 38. születésnapjuk közeleg: vajon képes leszek-e egyszerre teljesíteni a klubcsapatban és a válogatottban, fizikailag és mentálisan is? Az olimpiai év, mint amilyen a 2024-es is, olyan, mintha két szezont élnél meg egyetlen esztendő alatt. Ráadásul januárban még egy világversenyt is rendeztek, ami ennyi idősen valóban rengeteget követel az embertől.

A szívem mélyén még mindig ott él a vágy, hogy a válogatottban játszhassak. Ha hívnak, azonnal itt lennék, hiszen mindig is a pályán akartam lenni. De az idő múlása elkerülhetetlen, és a fiatal éveim már mögöttem vannak. A mérkőzések száma is csökken, és a világversenyek, ahol két naponta kellene helyt állni, igencsak megterhelőek. Kérdéses, hogy képes lennék-e ezt végig csinálni. Remélem, hogy a testem most örömmel fogadja majd a pihenést, ami lehetőséget ad arra, hogy feltöltődjek és új erőre kapjak.