Hamarosan a magyar mozik vásznára kerül a DAC-ról szóló lenyűgöző sportdokumentumfilm!


December 12-én mutatják be Magyarországon Tősér Ádám (Blokád) rendező sportdokumentumfilmjét, amely a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC (Dunaszerdahelyi Atlétikai Club) történetét mutatja be.

A készítők elmondása szerint a 94 perc hosszú dokumentumfilm a DAC 1904 FC futballklub történetén keresztül világít rá a csallóközi és szlovákiai magyarság sorsának alakulására, amely szoros összefonódásban állt az egyesület életével.

Az alkotás a klub futballsikereit és közösségformáló szerepét is mozivászonra viszi. A dokumentumfilm a sportteljesítmények mellett a klub társadalmi és politikai jelentőségét is feltárja, fűzte hozzá a stáb.

A filmben felbukkan Marco Rossi is, aki a 2017-2018-as szezonban a Dunaszerdahely vezetőedzőjeként tevékenykedett. Az ő irányítása alatt a csapat bronzérmet nyert a szlovák bajnokságban, ezzel pedig megszerezte a jogot az Európa-ligában való indulásra.

Egy régi vágyunk vált valóra, amikor elhatároztuk, hogy megörökítjük a DAC történetét egy film keretein belül. Az izgalom tapintható, hiszen a csapat mögött egy óriási és elkötelezett szurkolótábor áll. Filmünk célja, hogy a DAC történetén keresztül feltárjuk a kisebbségi lét mindennapi kihívásait és különleges pillanatait, bemutatva azokat a folyamatosan változó aspektusokat, amelyek ezt a közösséget formálják. Rávilágítunk arra, milyen mély hatással van a sport a társadalomra, és felfedjük, miért jelent a DAC sokkal többet egy egyszerű sportegyesületnél: ez egy szimbólum, egy összetartó erő, amely összekapcsolja az embereket és büszkeséget ad számukra.

- fogalmazott a premier előtt Tősér Ádám rendező.

Related posts