Hírességet merítettek a Balaton hűvös vizébe, és a történet úgy elmosódott, mint a víz tükrében a hullámok. A részletek homályba vesztek, alig-alig maradt nyoma annak, ami történt.

A Balaton mélysége titkokat őriz, olyan meséket, amelyeket néha jobb lenne elfelejteni.

A magyar tenger történelme olyan mély, mint a Tihanyi-kút alja (ami egyébként 12,5 méter). A tó múltja több mint 15 ezer évre nyúlik vissza, és már az ókori rómaiak is a Balatonban lubickoltak. Nem csak gazdaságilag, hanem stratégiailag is felfedezték benne az értéket. Pannónia provinciájának szerves része lett acsászárságnak, ahol katonák, kereskedők és veteránok alapítottak kolóniákat, villákat. A fürdőkultúra, a vízvezetékrendszer, a római útmaradványok - mind azt jelzik: nem csak véletlenül sodródtak ide.

A Kr. u. 2. században Balatonfüred és Keszthely környéke igazi virágzó központként tündökölt. A terület nem csupán a villa rusticák szépsége miatt volt vonzó, hanem gyógyforrásaival és fürdőivel is, amelyek a római elit tagjait vonzották. A helyi legendák szerint Diocletianus császár felesége is megtalálta a gyógyulást a füredi savanyúvízben, és hálájának kifejezéseként oltárt emeltetett Tihanyban Valéria lányával együtt. A tihanyi félsziget nem csupán természeti szépségeivel, hanem stratégiai jelentőségével is kiemelkedett a korabeli térképeken.

A római császárság lenyomatai ma is körülölelnek minket: régi pénzérmék, fegyverek, mindennapi használati tárgyak és romos alapfalak mesélnek az egykor itt élők életéről. Azonban a történészek között akadnak olyanok is, akik úgy vélik, hogy a Balaton nem csupán nyaralóhely volt, hanem sötétebb fejezetek színtere is, ahol a történelem árnyai bújnak meg a vízparti fátylak mögött.