Istenes Bence szerint Varga Viktor az egyetlen, aki valóban bátorságot mutat, hogy szembeszálljon vele a Hell Boxing Kings ringjében.

Csak az énekes merte vállalni a kihívást, ő volt az egyetlen, aki bátran szembenézett a feladattal.
Istenes Bence pályafutása hobbibokszolóként indult, de a 2023-as Sztárbox után újabb kihívás elé nézett. A HELL Boxing Kings nemzetközi bokszverseny celeb kategóriájában diadalmaskodott, így megszerezte a bajnoki címet. Most pedig újra ringbe lép, hiszen leszerződött a versenysorozat 2025-ös szezonjára. Ráadásul nemrégiben bejelentették, hogy Varga Viktor is csatlakozik hozzá a ringben, így izgalmas összecsapások várnak ránk!
A műsorvezető és a vitézzé avatott énekes augusztus 23-án mérkőznek meg egymással, de a várható összecsapás kapcsán számos kérdés merült fel. Istenes az Instagramon osztotta meg gondolatait, ahol hangsúlyozta, hogy nem szándékozik két-három súlycsoporttal nehezebb ellenfelekkel ringbe szállni, csupán azért, hogy bizonyítsa a bátorságát. Kiemelte, hogy apaként, két gyermek boldog édesapjaként ezt felelőtlenségnek tartaná.
"Jelenleg körülbelül 70 kilót nyomok, és ebben a súlycsoportban szívesen mérkőzöm meg bárkivel. Viszont a magasabb súlycsoportban már nem igazán vágyom a bunyóra" - válaszolta a követői kérdésére.
Lehet, hogy sokan azt gondoljátok, hogy jaj, hát az Istenes Bence ellen még anyám is bunyózna, de képzeljétek el, hogy a Hell két-három hónapon keresztül keresett ellenfeleket itt a celeb kategóriában. És írd és mondd, senki nem vállalta el a mérkőzést. Még akkor sem, hogyha kifelé esetleg mást mondanak emberek, meg azt mondják, ó persze, bármikor bunyozóm én veled, tesó, ne szórakozz már
A 24.hu által idézett Istenes szerint, amikor megcsörrent a kihívottak telefonja, mindig akadt valami sürgős tennivaló: vagy a kutyájukat kellett elvinni a kozmetikushoz, vagy éppen fájdalmas fogproblémák gyötörték őket. Végül csupán egyetlen személy vállalta be a mérkőzést: ő nem más, mint Varga Viktor.
Csak azért, mert látom, hogy sokan a Varga Viktort leírják, hogy ó, miért pont a Varga Viktor ellen bunyózik. Hát elmondom nektek, hogy azért, mert egyrészt ő az, aki elvállalta, másrészt ő a Sztárboxnak a bajnoka. Tehát ebben a kategóriában, ebben súlycsoportban senkinek nem sikerült őt legyőznie, és azt a versenyt, amit nekünk sajnos nem sikerült megnyernünk, azt ő megnyerte. Tehát annyira rossz csak nem lehet ez a csávó
- tette hozzá a tévé, hangsúlyozva, hogy kemény harcra készül, ezért nem engedi meg magának, hogy elbízza magát, mivel számos erősséget észlel az ellenfélben.