Itt az új vírus, és a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik - Vajon egy újabb globális járvány küszöbén állunk? | nuus.hu
Öt évvel ezelőtt Wuhan városában robbant be a koronavírus-járvány, most pedig egy újabb kórokozó, a humán metapneumovírus jelent meg a láthatáron.
"Ez egy tipikus mintázat, de a különlegessége abban rejlik, hogy a média némileg indokolatlanul felnagyította a jelentőségét" - nyilatkozta az ATV-nek Kemenesi Gábor víruskutató.
A Pécsi Tudományegyetem virológusa hangsúlyozza, hogy nincs okunk pánikra, mivel egy régóta ismert légúti vírusról van szó, amely a náthás megbetegedésekre jellemző tüneteket okoz. Ez a helyzet teljesen eltér az 2019-ben megjelent, világméretű járványt kiváltó, addig ismeretlen koronavírus kórokozójától.
"Nyilvánvalóan már mindenki találkozott vele, valamilyen szintű immunistásunk már van. Azt, hogy most nagyobb teret tudott nyerni az annak köszönhető, hogy pár év kimaradt, és most be tudja tölteni azt a teret, amit tavaly, tavalyelőtt még nem tudott betölteni. Emlékezzünk az RSV járványra, a szamárköhögés járványra, ugyanezt mutatták" - magyarázta Kemenesi.
A metapneumovírus vírus ellen nincs vakcina
"Elsősorban a gyerekek a veszélyeztetett korosztály, Kínában is a súlyos kórképek gyerekeknél figyelhetők meg. Szerencsére haláleset nincsen, de tüdőgyulladás kialakulhat. Ebben az esetben több napig tartó magas láz a következmény, illetve másodlagos bakteriális fertőzések alakulhatnak ki. Ami azt jelenti, hogy kórházban kell kezelni az illetőt" - mondta Rusvai.
"Ha valakinek felsőlégúti hurutja van, gyakran elegendő, ha ránéz az ujjára, hogy ellenőrizze a véroxigénszintet. Ezt a vírust alapvetően nem kell túlságosan megijedni, de fontos, hogy észrevegyük azt a kritikus pillanatot, amikor a helyzet súlyosbodhat. Ilyenkor elengedhetetlen, hogy azonnal mentőt hívjunk és kórházba menjünk" – figyelmeztetett Mangó Gabriella háziorvos. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősek különösen figyeljenek egészségükre légúti megbetegedés esetén, és ha lehetséges, szerezzék be a véroxigénszint mérésére alkalmas eszközt.
A háziorvos hangsúlyozta, hogy ha a véroxigénszint 90 százalék alá csökken, fontos azonnali orvosi segítséget kérni. A vírus már elérte Magyarországot is, és a szakértők előrejelzése szerint a jövőben egyre több esetre számíthatunk. Emiatt mindenkit arra ösztönöznek, hogy fokozottan figyeljen a kézmosásra, és ne feledkezzen meg a maszk viseléséről zsúfolt helyeken.