Érkezik egy friss magyar film a mozik világába, amely akár az év legkiemelkedőbb műveként is debütálhat.

Nem lassít a Hogyan tudnék élni nélküled?, rekordidő alatt ért újabb mérföldkőhöz

Mocskosul tudnak fájni azok a dolgok, amikről úgy hittük, hogy már rég lezártunk önmagunkban. Valakinek az elvesztése után még akkor is felszakadhatnak a sebek, amikor már sem az arcát, sem az illatát nem könnyű felidéznünk. Lakos Nóra új filmje a Véletlenül írtam egy könyvet egy tinédzser szemszögéből mutatja be, hogyan lehet felépülni ebből a pokoli érzésből.

Gyakran hallani, hogy a holtakra való szánakozás helyett inkább az élők szenvedéseire kell figyelnünk. A fájdalom, amely a szeretett személy elvesztéséből ered – legyen az egy szülő, egy szerelem, vagy akár egy hűséges házi kedvenc – komoly próbára teszi az embert. Ilyenkor elengedhetetlen, hogy az életbe és a jövőbe kapaszkodjunk, hiszen a szeretet iránti vágy összeköti azokat, akik még itt vannak. Valahol hasonló folyamat zajlik Lakos Nóra filmjében is, ahol az élet kihívásai és a gyász mélységei találkoznak.

Az inspiráció forrásául szolgáló könyv a holland írónő, Annet Huizing "Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?" című műve, amelyre építve készült el a nemzetközi koprodukcióban létrejött, de döntően magyar vonatkozású családi film. A produkció, amely a JUNO11 égisze alatt debütál a magyar mozikban 2025. január 16-án, méltán pályázhat az év egyik kiemelkedő magyar családi filmje címére. Az alkotás minden generáció számára tartogat valami egyedülállót és izgalmasat, így valóban különleges élményt kínál majd a nézőknek.

A történet középpontjában Nina (Demeter Villő) áll, egy tinédzserlány, aki csonka családi környezetben nő fel. Nyolc évvel ezelőtt elvesztette édesanyját, és ez a veszteség annyira beleivódott az életébe, hogy már nem is emlékszik az anyja vonásaira vagy illatára. A hétköznapjaik során hárman élnek együtt: apja, András (Mátray László) és öccse (Hárs Bonca) társaságában, ahol a harmónia uralkodik. Időnként azonban felbukkan nagynénjük, Adél (Tenki Réka), aki nem rest kritikával illetni a gyereknevelési módszereiket, és folyamatosan hangsúlyozza, milyen előnyökkel járna, ha egy nő is jelen lenne a háztartásban.

Egy váratlan fordulat következtében új szereplő bukkanna fel a családi élet színpadán: Detti (Rujder Vivien) érkezése mindent megváltoztat. Nina apja és Detti között szikrázó vonzalom szövődik, miközben Detti igyekszik megnyerni a gyerekek szívét is. A kezdeti időszakban úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben halad, ám ahogy Detti egyre inkább felveszi az anyai szerepet, Nina belső ellenállása fokozódni kezd. Kétségbeesetten próbálja megőrizni az emlékeket édesanyjáról, akiről sajnos alig-alig van mit felidéznie, így a helyzet csak tovább bonyolódik.

A történet középpontjában Nina áll, aki fiatal írói ambíciókkal teli álmodozó. Célja, hogy olyan elismert szerzővé váljon, mint a Gyilkos sorok ikonikus főszereplője, Jessica Fletcher. Az írás iránti szenvedélye arra ösztönzi, hogy felkeresse a szomszédját, Lídiát (Zsurzs Kati), a neves írónőt, hogy segítsen neki a szakma rejtelmeinek elsajátításában. Az első lépések azonban nem éppen zökkenőmentesek: Lídia türelmesen, de határozottan vezeti Ninát az írás mesterségének alapjaira. Ahogy a mentorálás folyik, Nina rájön, hogy az életében nem találhatóak olyan drámai események, amelyek ihletet adhatnának neki. Azonban a helyzet hirtelen megváltozik, amikor apja és Detti között kezd kialakulni egy váratlan románc. Ez a friss szerelem mély érzelmeket ébreszt Ninában, és végre lehetőséget ad neki arra, hogy saját tapasztalatait felhasználva megteremtse a saját történetét. A fiatal lány számára ez a felfedezés nemcsak az írói fejlődését segíti, hanem azt is, hogy jobban megértse önmagát és a körülötte zajló világot.

A történet különlegessége abban rejlik, hogy az írói keret révén egy jól ismert sztori új fényben tűnik fel. Számos film foglalkozik már azzal a témával, amikor a családba beilleszkedni próbáló anyát a gyerekek nézőpontjából ismerjük meg. Azonban Nina karaktere külön utat jár be: miközben próbálja megformálni a saját történetét érzéseiből és a körülötte zajló eseményekből, egyfajta elidegenedés következik be benne. Fokozatosan új nézőpontokat fedez fel, és olykor tudatosan mélyebbre ás az érzelmeiben, hogy még intenzívebben tapasztalja meg azokat. Ezzel a folyamat során nemcsak saját magát, hanem a világot is más szemmel látja.

Mindössze két apróság van, ami kicsit akadályozza a sztori gördülékenységét. Egyik a tinédzser szerelmespár szála, ami többször visszatér, és hiába érvényes a szerepe Nina karakterfejlődésében, sokszor épp annyit vesz el a film dinamikájából, mint amennyit hozzá tudna tenni. A másik zavar a történet kétharmadánál van (két főbb konfliktus között), amikor megül kicsit a film, nem képes érdemben haladni és fejlődni a cselekmény.

Az alkotás, amely kezdetben könnyedén magával ragadja a nézőt, idővel néhány jelenetben mosolyt csal az arcára, máskor pedig könnyeket csalhat. Ám a történet néha ismétlődőnek és kicsit fárasztónak tűnik, így az ember hajlamos lehet arra, hogy a mindössze száz percnyi időtartamot hosszabbnak érezze. Szerencsére a végkifejlet képes feloldani ezt a fáradt melankóliát, és a film zárása pozitív üzenettel zárul.

Lakos Nóra rendezése meglepően izgalmas és látványos világot tár elénk, amihez rengeteget ad Reich Dániel és Bálint Dániel operatőri munkája. Kétségkívül gyönyörű képi világot kapunk, annak ellenére is, hogy az első jelenetsorok még kicsit sablonosan a banki reklámok túldinamizált és stilizált képeit idézik. Vannak igazán szép pillanatok, ahol kimondottan a rendezés és az operatőri munka sokszorozza az érzelmi hatást, ráadásul itt-ott kísérleteznek is azzal, hogy különböző stílusokat ültessenek a családi film világába, ami sok esetben jóval plasztikusabb szokott lenni, mint amit a Véletlenül írtam egy könyvet esetében tapasztalunk.

A vágás folyamatos, magával ragadó filmélményt teremt, ahol a díszletek és forgatási helyszínek adta vizuális és dramaturgiai lehetőségek szinte maradéktalanul kiaknázásra kerülnek az alkotók által. Igaz, hogy néhány jelenet kicsit sablonosnak tűnhet, vagy csupán a komikus feloldás érdekében került be a történetbe, de szerencsére a film összhangja töretlen marad.

Az a korosztály, amelyik valahogyan mégis kimarad a szórásból, éppen az, amibe én is tartozom: a huszonévesek. Érdekes módon a Gyilkos sorok című film már az elején megfogott, pedig réges-régen, nagymamámmal nézve került a látóterembe, ami természetesen csak egy véletlen egybeesés. Így nehéz pontosan meghatározni, hogy mitől tud egy huszonéves azonosulni a történettel, és mi az, ami megragadja a figyelmét, főként, ha az alkotói válságról, a nyomásról és a szakmai útkeresésről van szó. Kevés olyan film létezik, amely kortól és nemtől függetlenül képes mindenkinek üzenni, így az, hogy a Véletlenül írtam egy könyvet ennyi különböző célcsoportot egyszerre megszólít, már önmagában is figyelemre méltó teljesítmény.

Szintén pozitívum, hogy a főszerepeket alakító színészek természetesnek hatnak, a játékuk stabil és szórakoztató. Vannak kiemelkedő pillanatok szinte minden főszereplőnél, és hiába akad egy-két jelenet, ami kicsit megbicsaklik, összességében nem lehet panasz munkájukra. Külön érdemes kiemelni Demeter Villőt, aki főszereplőként remekül helyt állt. Egy-egy jelenetben érződik némi bizonytalanság,

A zenéket tekintve a film tele van magyar előadók műveivel és azoknak átdolgozásaival élen a Bagossy Brothers Companyval és Szabó Balázzsal, akik mind szerepelnek is a filmben egy-egy cameo szerep erejéig. A fennmaradó dallamokat Jacob Meijer és Alexandder Reumers szőtte, és tökéletesen passzolnak a hangulathoz, jól illeszkednek a beillesztett zenékhez, kellemesen simulnak a jelenetekbe.

Összességében a „Véletlenül írtam egy könyvet” egy lenyűgöző, erőteljes és intenzív mű, amely sikeresen képes átlépni a családi filmek unalmasan sablonos világának határait. Bár a történet végkicsengése és néhány részlete kissé mesebeli és idealizált, Lakos Nóra keze alatt egy valóban gyönyörű és érzelmekkel teli alkotás jött létre, amely mélyen megérinti a szíveket.

A film bátorsága abban rejlik, hogy merészen tárgyalja azokat a témákat, amelyek sok fiatal lány életében kulcsszerepet játszanak. Középpontjában egy olyan lány áll, aki egy anya nélküli, hiányos családban próbálja megtalálni a helyét. Szemtelenül őszintén mutatja be azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesül: az első menstruáció, a női identitás felfedezése, és a bonyolult szerelmi kapcsolatok mind-mind olyan területek, ahol egyedül kell boldogulnia. Még a legegyszerűbb szituációk, mint például a sminkelés, is komoly fejtörést okoznak számára, és gyakran kénytelen külső segítséget kérni. A film nemcsak a felnőtté válás nehézségeit tükrözi, hanem azt is, hogy milyen fontos a támogatás és a közösség ereje a fiatalok életében.

Bár felfedezhetünk benne néhány kisebb hibát, a "Véletlenül írtam egy könyvet" című mű valóban figyelemre méltó alkotás. Nem túlzás azt állítani, hogy akár az év egyik legkiemelkedőbb magyar filmje is lehet, de januárban talán még korai lenne véglegesen megítélni ezt. Az azonban egyértelmű, hogy ritkán találkozhatunk olyan erős családi filmmel Magyarországon, mint Lakos Nóra rendezése, amelyben a színészi játék, a zene, a cselekmény és a vizuális világ között mesterien teremtődik meg az egyensúly.