A nagymegyeri súlyemelők számára igazán emlékezetesre sikeredett a világbajnokság: egy aranyérmet és egy ezüstérmet hoztak haza, ami méltán büszkeséggel tölti el a csapatot és a szurkolókat egyaránt.
A Nagymegyeri Súlyemelőklub versenyzői igazán kitettek magukért a veteránok világbajnokságán. Mezei Tibor már negyedik világbajnoki címét ünnepelhette, míg Németh Vince második alkalommal állhatott a dobogó második fokára, ezüstérmesként. A verseny helyszíne a lenyűgöző finn város, Rovaniemi volt, ahol a sportolók fantasztikus teljesítménnyel öregbítették a klub hírnevét.
Mezei Tibor 2007 óta a tizedik világbajnoki érmét ünnepelheti. Limasszol (2011), Barcelona (2018) és Nagymegyer (online megrendezett) után most negyedszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Az M60-as korosztály 102 kilós súlycsoportjában 187 kg-os összteljesítményével felülmúlta a mezőnyt, egy hatalmas fordulatot követően.
Egy hónappal a világbajnokság előtt sajnos megsérültem a nagymegyeri verseny során. Csak erőnléti edzéseket végezhettem, mivel a sérült vállam miatt nem volt lehetőségem emelni. A mezőnyben elsőként jegyeztek, de a szakításnál csupán az alapsúllyal, vagyis 80 kilóval tudtam megbirkózni, méghozzá hatalmas fájdalmakkal küzdve.
- felidézi Finnországban elért sikereinek hátterét.
A finn ellenfelem, akit eddig mindig sikerült legyőznöm, az első fogásnemben tíz kilóval felülmúlt, ami meglehetősen soknak számít. Aztán következett a lökés, ahol 11 kilóval én voltam a fölényben, és végül megnyertem a versenyt. Minden erőmet beleadtam. Amikor ő győzött a szakításban, láttam rajta, mennyire büszke a teljesítményére. Klubtársam, Németh Vince, ekkor elkezdett provokálni: "Tibor, ezt nem hagyhatod annyiban!" Ekkor a lökésnél belelendültem. Megcsináltam a 100 kilós alapot, már akkor is előrébb jártam, de aztán még a 107 kilót is sikerült megemelnem, így végül én nyertem. Mindössze egy kilóval előztem meg őt.
Előtte 15 kilós előnnyel vezette a ranglistát, de nem emlékszik rá, hogy szakításban ilyen nagy különbséggel kikapott volna valaha. És ennyire harcolnia sem kellett még a vb-győzelemért, mint Rovaniemiben. Mint mondja: a végtelenségig küzdött a finnel.
"Még van egy álmom: a 400 Sinclair-pont elérése, ami világméretekben a veteránok elitmezőnyébe sorolna. Eddig 39 pontig jutottam. Világcsúcsot már emeltem, csak nem ismerték el, mert a cseh ligában történt, ahol nem működtek kőzre nemzetközi bírók. Utána olyan helyzet állt elő, hogy a szlovák csúcs jobb lett, mint a világrekord"
- ezt hallottam a négyszeres világbajnoktól.
Németh Vince, a lelkes tanító Ekecsen, nemcsak a diákjainak tudását gyarapítja, hanem saját szenvedélyének is hódol: a nagymegyeri súlyemelő klubban edz, ahol a súlyok emelése mellett a falujában a sportág utánpótlásának nevelésére is nagy hangsúlyt fektet. Legutóbb, a frissen megrendezett tisztújításon az egyesület alelnökévé választották, ami újabb kihívásokat és lehetőségeket hozott számára. Rovaniemi városában, ahol a világ legjobbjai gyűltek össze, Vince élete második világbajnokságán vett részt, és a 81 kilósok M50-es korosztályában 205 kilós teljesítménnyel büszkén állhatott a dobogón.
"Nagyon örülök ennek a második helynek, mert nem számítottam érmes helyezésre. Az ötödik-hatodik helyre vártam magam. De közben mozgás volt a súlycsoportban, néhányan nem ebben indultak. Verseny közben a végére fogyott el kicsit az erőm. Egyébként idén jól megy, többször hat sikeres kísérletem volt. Nem úgy, mint tavaly, amikor több rossz gyakorlatom rontotta a mérlegemet, és nem tudtam kihozni magamból, amit szerettem volna
- avat be a helyzetébe. -