Újra zöld lámpát kapott a Gellért-hegyi sikló, amely körül hosszú ideje viták folytak.


A Kúria hatályon kívül helyezte a bíróság korábbi döntését, amely megsemmisítette a Gellért-hegyi sikló elsőfokú környezetvédelmi engedélyét. Ez a lépés új lehetőségeket nyithat meg a hosszú ideje tervezett projekt előtt, amint azt a Gellérthegyi Sikló Kft. bejelentette.

A Kúria 2024. december 5-én meghozott döntésével már második alkalommal helyezte hatályon kívül az elsőfokú bíróság korábbi ítéletét és másodszor utasította azt új eljárás lefolytatására.

A Gellérthegyi Sikló projekt tehát újra rendelkezik azzal a környezetvédelmi engedéllyel, amely az összes további engedély alapját képezi.

Legelőször 2013-ban írtunk a Gellért-hegyi sikló terveiről, azonban a kerület és a főváros szabályozási tervei már 1996-ban kijelölték a Gellért-hegyi Sikló pontos nyomvonalát, és meghatározták a létesítés alapfeltételeit. Ennek szellemében 2004-ben létrejött egy projektcég 25%-os fővárosi tulajdonnal, és a Sikló létesítését, valamint későbbi üzemelését meghatározó szerződéssel. 2009-ben új szerződés született változatlan feltételekkel az I. kerület belépésével. Ebben a projektcégben ma a fővárosi tulajdonban álló BKK 25%-os üzletrésszel rendelkezik az időközben teljesen kicserélődött magánbefektetői oldal mellett.

A Citadella felújításának elindulásával, 2020 júliusában egy átfogó kormányrendelet született, amely a Gellérthegy teljes megújítását célozta meg, és ezzel közvetett módon a Sikló fejlesztését is támogatta. Azonban 2023-ban a főváros váratlanul visszalépett a projekt támogatásától. Ezt a döntést a fővárosi résztulajdonú projektcég jogi úton támadta meg, kérve a bíróságtól, hogy nyilvánítsa érvénytelennek az elállásról szóló közlést, és állapítsa meg, hogy a szerződés továbbra is érvényes. Az első és másodfokú bírósági döntések után a Kúria a felülvizsgálati kérelmet elfogadta, és a következő tárgyalást 2025 januárjára tűzte ki.

A Sikló mellett érvelők elsősorban a Gellért-hegy turistabusz-forgalmának csillapítását említik, a beruházás ugyanis kiválthatná a Citadellához érkező turistabuszokat. A projekt támogatói emellett hangsúlyozzák, hogy a Citadella 2026-ra tervezett rekonstrukciója várhatóan növelni fogja a Gellért-hegy turisztikai vonzerejét, ami további közlekedési kihívásokat jelenthet. A főváros viszont többek között a beruházással kapcsolatos környezetvédelmi aggályok miatt ellenzi a projektet.

A Gellérthegyi Sikló Kft. korábban az alábbi látványterveket mutatta be a projektről:

Related posts