Izgalmas új felfedezés látott napvilágot: a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az első pókok körülbelül 500 millió évvel ezelőtt tűnhettek fel az óceán mélyén. Ez a megállapítás új fényt vet a gerinctelenek evolúciójára és a tengeri ökoszisztém
Fedezd fel a szomszédságunk kincseit: felejthetetlen élmények várnak rád Ausztria legnagyobb vidámparkjában! (x)
Az Arizonai Egyetem, a Lycoming College és a King's College London kutatócsoportja egy 500 millió éves fosszíliát vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a ma élő pókszabásúak – mint például a pókok, skorpiók és atkák – idegrendszere számos szempontból hasonlít az ősi tengeri fajokéhoz. Ez a felfedezés újabb bizonyítékokkal szolgál a pókfélék tengeri eredetét támogató elmélet mellett. Habár a pókszabásúak napjainkban szinte kizárólag a szárazföldön találhatóak, evolúciós szálak fűzik őket más tengeri csáprágósokhoz, mint amilyenek a patkórákok vagy a tengeri pókok. Az, hogy pontosan mikor és milyen környezetből származnak, azonban még mindig vitatott kérdés marad.
Nicholas Strausfeld idegtudós megjegyezte, hogy a pókszabásúak megjelenésének időpontja és környezete továbbra is ködös és nem kellően világos. A fosszilis nyomok hiányosságai miatt komoly bizonytalanság övezi ezt a témát.
A Mollisonia symmetrica eddig kevés figyelmet kapott. Külsőre nem hasonlít a modern pókokra, inkább apró lábacskákkal rendelkező, ászkaszerű élőlénynek tűnik. Most azonban világossá vált, hogy idegrendszere nem a patkórákokéhoz vagy rovarokéhoz, hanem sokkal inkább a pókokéhoz hasonlít. A radiálisan elrendezett agyterületek elhelyezkedése is megegyezik a mai pókszabásúakéval.
A vizsgált példány idegrendszere több pár lábat, valamint csáprágóként működő szájrészeket idegzett be; ezek a mai pókoknál a méregfogak helyén találhatók. A kutatók szerint ez az idegrendszeri mintázat nem lehet véletlen: statisztikai elemzések alapján nagyobb a valószínűsége, hogy öröklés útján alakult ki, nem pedig függetlenül fejlődött ki többször.
Ha a kutatók feltételezései helyesek, a Mollisonia egyfajta korai elágazás lehet a pókszabásúak fejlődési vonalában, közeli rokonságban a patkórákokkal és tengeri pókokkal. Elképzelhető az is, hogy épp ez a sajátos idegrendszer segítette utódaikat abban, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a szárazföldi élethez.
A fejlett idegi kapcsolatok a lábak és a csáprágók között például előnyt jelenthettek a járás vagy hálószövés finom mozgásaiban. És ha valóban volt olyan őspók, amely rovarokkal és ikerszelvényesekkel táplálkozott, akkor lehet, hogy éppen ezek az őspredátorok kényszerítették a rovarokat repülésre. Ez pedig újabb lépés volt az evolúcióban, amely a pókhálók megjelenéséhez vezethetett.
