Márton Áron és az erdélyi magyar kultúra szoros kapcsolatban állnak egymással, hiszen a püspök életműve és tevékenysége mélyen beágyazódott a székelyföldi hagyományokba és értékekbe. Áron püspök nem csupán vallási vezető volt, hanem a közösség összefogásá


A beszélgetés során szóba kerül, hogy milyen különböző tevékenységek és programok révén népszerűsítette a népnevelést, és kiemeljük, hogy nem csupán elméleti keretek között dolgozott, hanem aktívan megvalósította elképzeléseit. Lázár Csilla az Erdélyi Iskola című népnevelési folyóiratból hoz példákat, amelyek bemutatják, hogyan integrálta a gyakorlatba a népnevelés eszméjét.

"Abban bízom, hogy a hallgatóság körében többen lesznek, akik most fogják először kézbe ezt a két példányt az Erdélyi Iskola folyóiratból. Rávilágítok arra is, hogy hogyan szerkesztették ezt a lapot, milyen elvek mentén, milyen rovatok voltak benne, milyen témák, milyen stílusban, és azok hogyan szolgálták a népnevelést. Egy reflexióra is hívom a hallgatóságot arra vonatkozóan, hogyha Márton Áron népnevelési eszméit az adott korra, vagy a jelen korunkra aktualizálva tartanánk szem előtt, akkor milyen feladataink lennének, és egyáltalán kinek lennének ezek a feladatai" - avatott be a részletekbe a Márton Áron Múzeum igazgatója.

Related posts