A római nőkről alkotott elképzeléseid teljesen tévesek: valójában akár gladiátorok is lehették!

Az ókori Róma és a patriarchális társadalom szinte egy és ugyanazt a fogalmat képviselik. E rendszerben a férfiak domináltak: ők voltak a család fejei, a megélhetés biztosítói, és ők formálták a sorsokat. A nők jellemzően idősebb férfi rokonok felügyelete alatt álltak, és csak akkor nyerhettek szabadságot, ha gyermeket hoztak a világra. Érdekes módon a történészek úgy vélik, hogy a római nők sokkal szélesebb körű jogokkal bírtak, mint azok, akik évszázadokkal később éltek.

Amikor az ókori Róma nőire gondolunk, gyakran egy elegáns öltözetbe bújtatott, díszes ékszerekkel ékített hölgy képzete ugrik be, aki a férfiak vágyainak kiszolgálására szenteli életét. Ez a kép sokak számára talán megdönthetetlennek tűnik, ám akadnak olyan asszonyok is, akik nem elégedtek meg ezzel a megszokott szereppel. Ők bátran vállalták a férfias kihívásokat, és olyan karriert építettek, amely messze túlmutatott a hagyományos elvárásokon.

Az ókori római társadalom alapvetően férfiközpontú volt, a nők nem sok szerepet kaptak azon kívül, hogy feleségekké és anyákká váltak. Természetesen ezek is nemes feladatok, azonban az, hogy ezért megaláztatást és lekicsinylést kellett elviselniük, az már közel sem elfogadható.

Társadalmuk a mancipáció rendszerén alapult, aminek beszédes nevéből kiderül, hogy a nők gyakorlatilag a férfiak tulajdonaivá lettek. Először a férfi rokonaik feleltek értük, majd miután megházasodtak, már a férjük tulajdonát képezték.

Az ókori Róma világában léteztek olyan nők is, akik eltértek a megszokott sorsuktól. Már önmagában az a lehetőség, hogy választhatnak, meglepő lehet, de a valóság az, hogy a nők rendelkeztek bizonyos döntési szabadsággal. Társadalmi szerepük sokkal színesebb és sokrétűbb volt, mint ahogyan azt a történelemórákon általában bemutatják, sőt, ez a sokszínűség egészen a gladiátorküzdelmek világáig is eljutott.

Az a nő, aki úgy határozott, hogy elveti a házasság gondolatát, gladiátorrá válhatott. Ez a lehetőség természetesen csak a szabad születésű nők számára volt elérhető, míg a rabszolganők sorsa a rabszolgatartóik kezében volt.

A 19. században kezdték el használni a gladiatrics, gladiatrices szavakat, amelyek gladiátornőt jelentenek. A modern történelemben bukkantak fel annak tárgyi bizonyítékai, hogy a nők is harcoltak az arénákban, bár természetesen ezek nem olyan bőséges és egyértelmű leletek, mint az, amelyek a férfiak gladiátorságát bizonyítják.

Ahogy korábban már utaltunk rá, a gladiátornőknek le kellett mondaniuk a házasság intézményéről. A döntésük, hogy a harc művészetére adják a fejüket – egy olyan életformára, amelynek középpontjában a fizikai küzdelem áll – alapvetően megváltoztatta a társadalmi szerepüket. Ezzel a választással gyakorlatilag megszűnt számukra a "piacképesség", mint feleség és később mint anya, hiszen a társadalom nem fogadta el őket a hagyományos női szerepekben.

Ennek legfőbb oka az volt, hogy a gladiátornők (és egyébként a férfiak is) már nagyon fiatalon, a húszas éveikben részt vettek amfiteátrumi küzdelmekben, és igencsak kevesen élték túl azokat. Így aztán nem lett volna értelme számolnia ezekkel a nőkkel a kérőknek.

Ezzel persze igencsak zavarba ejtették az embereket, sokan nem tudták eldönteni, hogy ebben a brutálisan patriarchális társadalomban mégis hol van a helye egy gladiátornőnek. Főként azért volt ez nehéz kérdés, mert a nők szintén megjárták a gladiátoriskolát, keményen edzettek, és nagyon szigorú diétához tartották magukat, hogy a maximumot nyújthassák az arénában.

Idővel a gladiátornők bizonytalan társadalmi státusza egyre inkább aggasztóvá vált, ezért a törvényhozók elhatározták, hogy intézkedéseket hoznak a helyzet rendezése érdekében.

Kr. u. 11-ben a római szenátus történelmi lépést tett, amikor elfogadta az első törvényt, amely a gladiátornők részvételét korlátozta. A rendelet értelmében a húsz évnél fiatalabb, szabadon született nők számára tilalmaskodtak az amfiteátrumi versenyeken való részvétel. Fontos megjegyezni, hogy a törvény kifejezetten a szabad születésű nőket emelte ki, hiszen a rabszolganőknek már nem volt lehetőségük az önrendelkezésre, így számukra nem volt kérdés a részvétel; ők mégis megmutathatták tehetségüket a közönség előtt.

A császár érvei szerint ezek a játékok aláássák a nők iránti tiszteletet, és arra sarkallják a közönséget, hogy elhanyagolják a női méltóságot.

Ennek ellenére, ha belegondolunk, nem lehetett megalázó, legalábbis a szabad nők esetében, ott állni az amfiteátrum közepén, várva a küzdelem kezdetét, és talán életükben először (és sok esetben utoljára) végre ugyanolyan tiszteletben és elismerésben lehetett részük, mint férfitársaiknak.