Ha a szomjúság gyötri a mindennapjaidat, íme néhány javaslat, ami segíthet enyhíteni ezt az érzést: 1. **Igyál vizet**: A legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás a vízfogyasztás. Tarts egy üveg vizet mindig kéznél, hogy könnyen hozzáférhess. 2. **Friss
Azt mondják, hogy az első pohár csupán egy pohár, és a második, meg a harmadik már nem is számít. De ez nem teljesen igaz. Az első pohár csupán a kezdet. Én is így indultam. Egy kimerítő nap után, amikor minden szétesett körülöttem, és úgy éreztem, hogy a világ súlya rám nehezedik, arra gondoltam, hogy egy kis alkohol talán segít elfelejteni a gondokat. Csak egy pohár bor, semmi több. Ám hamarosan ez a "csak egy" egyre gyakrabban ismétlődött, míg végül elérkeztem oda, hogy már nem volt olyan nap, amikor ne vágyakoztam volna egy italra.
Eleinte csupán a társasági események színesítésére használtam. Munkahelyi összejöveteleken, baráti találkozókon vagy étteremben – ezek mind olyan helyzetek voltak, ahol jól esett egy pohár sör. De nem voltam az a típus, aki reggel már a következő esti bulira készül. Még nem. Ahogy azonban teltek a hónapok, úgy az ital egyre inkább a mindennapjaim szerves részévé vált. Egy hosszú nap után jól esett egy pohár bor, egy veszekedés után megnyugtatott egy whiskey, míg unalmas estéken egy-két sör segített elűzni a monotóniát. Hirtelen minden gondomat elfeledtette velem, és az ürességet, amit belül éreztem, mintha betöltötte volna.
Aztán jöttek az intő jelek. Egyre többet kellett inni, hogy elérjem ugyanazt az érzést. Már nem volt elég egy-két pohár. A reggeleim egyre nehezebbek lettek, és mire felébredtem, a kezem már a pohár után nyúlt. Nem csak a baráti összejöveteleken, hanem egyedül is. És ez a dolog egyre mélyebbre húzott. A másnaposság egyre nyomorultabbá tett, de nem érdekelt. Ahogy telt az idő, egyre inkább azon kaptam magam, hogy az ital már nem csak menekülés volt, hanem a napi rutinná vált. A munkámban kezdtem hibázni, elmaradtam a határidőkkel, és elkezdtek elfordulni tőlem az emberek.
A családom próbált óvni engem, de én süket voltam a figyelmeztetéseikre. Az anyám szavai, melyek tele voltak aggódással, csak egy távoli zúgásként érkeztek hozzám. "Csak egy kis alkoholt, csak egy kevés italt, nem olyan nagy ügy" – ismételgettem magamban, miközben egyre mélyebbre süllyedtem a sötétségbe. A legkínzóbb pillanatok azok voltak, amikor már nem tudtam megfogalmazni, miért is nyúltam a pohárhoz. Miért volt szükségem arra az italra tegnap este? Miért ébredtem reggel egy üres whisky üveggel az asztalon, ami már csak a tegnapi döntéseim árnyékát idézte fel? Az alkohol nem adott válaszokat; csupán elnyomta a kérdéseket, és elvett minden egyes apró, talán sosem létezett nyugalmat.
Aztán egy nap elértem a mélypontot. Nem emlékszem, mi történt azon a reggelen. Csak arra ébredtem, hogy annyira fájt minden, hogy már nem bírtam tovább. Körülöttem üvegszilánkok, a reggeli fény csillogott a véremen. Kizuhantam az erkélyajtón....
Az alkohol már nem volt barátom, nem hozott többé megnyugvást. Az utolsó korty után egyedül találtam magam a zűrzavarban, amit saját magam köré építettem. Akkor értettem meg, hogy az ital nem a megoldás. Nem enyhíti a szenvedést, nem ad semmiféle vigaszt. Csak elhalasztja a szembenézést, elfojtja a fájdalmat, míg el nem jön az a keserű pillanat, amikor már csak a teljes üresség marad.
Ma már nem nyúlok az italhoz. A reggeli rutinom nem azzal indul, hogy egy üveg után nyúlok. Nem állítom, hogy könnyű volt, de idővel megtanultam, hogy néha szembe kell nézni a saját fájdalmammal. Az igazi bátorság nem abban rejlik, hogy elkerüljük a nehézségeket, hanem abban, hogy felálljunk, és újra kezdjük az életünket. Az alkohol csupán egy átmeneti menedék, ami végül mindig a mélybe taszít. De most már világosan látom, hogy létezik más út is. Van remény, van támogatás, és ami a legfontosabb: van bennem az erő, hogy nemet mondjak.
