Németh Miklós: A titkosszolgálatok átfogó dokumentációját Moszkvában érdemes kutatni.

"Az egyetlen nem belenyúlt, nem manipulált dokumentációt valahol ott, Moszkvában kell keresni. Ez igaz a III/III-as dokumentációra is", mondta a Szabad Európának Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök.

Hosszú interjút adott a Szabad Európának Németh Miklós. Az "átmenet miniszterelnöke" felelevenítette a rendszerváltás folyamatát, beszélt a Magyarországon tárolt szovjet atomfegyverekről, Mihail Gorbacsovval ápolt kapcsolatáról, a magyarok elleni fegyveres beavatkozást követelő román diktátor Ceaucescuról és a formálódó hazai ellenzékről is.

Az interjú második szakaszában – amelynek írott és szerkesztett verziója vasárnap látott napvilágot – a diskurzus kiterjedt az állambiztonsági szolgálatokra is:

Az ötvenes évek elejétől kezdődően Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok között egy különleges csoport jelent meg, amely a legfontosabb minisztériumokban bukkant fel. Ezek a szovjet szakértők és generálisok olyan szerepet töltöttek be, mintha mindent látnának és mindenhez hozzáférnének. Bár nem gyakoroltak közvetlen irányítást, az ő tanácsaik és útmutatásaik meghatározó hatással voltak a döntéshozatalra.

Az évtizedek során aztán szűkült a kör: "először a tervhivatalból, a pénzügyből tűnnek el, aztán az igazságügyből, aztán jön a külügy, a Honvédelmi Minisztérium. De egy helyen ott maradnak. Én úgy öröklöm meg a kormányt, hogy a szovjet tábornokok még bent ülnek a Belügyminisztériumban. Ahány főcsoportfőnökség van a belügyben, annyi tábornok és szakértői csapata ül ott", mondja az interjúban az egykori miniszterelnök.

A III. Főcsoportfőnökség egy olyan intézmény, amely a különböző szakterületek koordinálásáért és irányításáért felelős. Célja, hogy hatékonyan összefogja a különböző csoportokat, és biztosítsa a zökkenőmentes működést. Kiemelten fontos szerepet játszik a stratégiai tervezésben és a források optimalizálásában, hiszen a sikeres projektmegvalósítás alapja a jól szervezett és átlátható munkafolyamat. Az itt dolgozó szakemberek elkötelezettek a minőség és a hatékonyság mellett, folyamatosan keresve az új lehetőségeket a fejlődés érdekében.

A Belügyminisztérium 1972-ben készült, szigorúan titkos minősítést kapott iratában.

A BM III. Főcsoportfőnökségének ügyrendjében található információk a következőket tartalmazzák:

A Főcsoportfőnökség központi szervei, valamint a rendőrfőkapitányságok állambiztonsági egységei:

- III/III. (Belső Reakció Elhárító) Csoportfőnökség,

- III/IV. (Katonai Elhárító) Csoportfőnökség, egy olyan kulcsfontosságú egység, amely a nemzetbiztonság védelmét szolgálja, és a legmagasabb szintű hírszerzési és elhárítási feladatokat látja el.

- III/V. (Operatív Technikai) Csoportvezetőség

Ahogyan azt több írásunkban is kifejtettük, a rendszerváltást követően a főként a magyar ellenzéket megfigyelő III/III-as ügynökséget "áldozták be", míg a többi csoportfőnökség esetében a szakmai megalapozottságra hivatkozva nem folytattak átvilágítást. Ez azonban nem jelenti, hogy a III/III-ról teljes körű ismeretek állnának rendelkezésre, hiszen a rendszerváltás idején számos fontos dokumentum eltűnt, így a múlt árnyai továbbra is homályban maradnak.

Mégis minden a helyén van.

Ebből a nézőpontból rendkívül figyelemfelkeltő a Németh Miklósról készült interjú:

A volt miniszterelnök azt mondja, az akkori szovjet pártfőtitkár, Gorbacsov egy személyes találkozón neki azt állította, nem tudott róla, hogy a szovjet tanácsadók még 1989-ben is "ott ülnek a Belügyminisztériumban".

Ez azt jelentette, hogy Németh szabad kezet kapott az ügy megoldására. A kormányfő Horváth István belügyminiszterre bízta a szovjetek eltávolítását, azonban Horváth folyamatosan húzta az időt:

Három alkalommal próbáltam magyarázkodni: először a fele nem tartózkodott itt, aztán a másik fele, végül pedig én nem tudtam rá időt szánni. Ekkor már elegem lett, és két-három héttel a Nagy Imre temetése előtt behívtam Sztukalint, a budapesti szovjet nagykövetet. Elmondtam neki: „Sztukalin elvtárs, ezt és ezt hallottam.” Kértem, hogy tegyen nekem egy szívességet, és hívja meg ezeket az embereket. Nyilván utánanézett Moszkvában, mert nem sok idő elteltével, Horváth István berontott hozzám, hogy nagy a baj. Megkérdeztem, mi történt. Képzeld, a szovjet elvtársak pakolásznak, már hét kamiont tele is tömtek papírokkal. Megkérdeztem: az eredetiket a belügyből hozzák? Nem, mondta, ezek mind másolatok, amiket az ötvenes évektől kezdve gyártottak. Azt válaszoltam: ha ez a béke ára, akkor ha másolatot visznek, vihetik. De kérem, ellenőrizzék, hogy az eredeti nem távozhat, csak a másolatok.

Ezt követően, amennyire tudom és hozzájárulásommal, bár csupán másolatok formájában, de az isten tudja, hány tonnányi dokumentumot hagytak hátra a szovjetek a Belügyminisztériumban – mondja Németh Miklós az interjú során.

Ezután következik a legizgalmasabb két mondat, amelyek rámutatnak arra a paradoxonra, ami megkérdőjelezi azokat az érveket, miszerint a Magyarországon fellelhető dokumentumok nyilvánosságra hozatala veszélyes lenne a hiányosságok miatt. Hiszen míg egyes érintettek valóban lelepleződnének, addig azok, akiket eddig sikerült megóvni, továbbra is rejtve maradnának a figyelem elől.

Németh Miklós kifejtette, hogy az oroszoknál valóban minden szükséges dolog rendelkezésre áll.