Orbánék legújabb kedvezményes lakáshitele igazi tüzelőanyag lehet a piacon, hiszen jelentős hatással lehet az ingatlanárak emelkedésére. A Pénzcentrum elemzése szerint ez a lépés újra fellendítheti a keresletet, ami tovább fokozhatja az árakat.

Orbán Viktor bejelentette, hogy mindenki, aki első lakását szeretné megvásárolni, kedvezményes, 3 százalékos kamatozású hitelt kaphat - "bárkinek, bárhol". Ez a lépés első pillantásra kedvező lehetőséget kínál a fiatalok számára a lakásvásárlás terén, azonban valójában jelentős árfelhajtó hatásokat is generálhat a piacon.
Orbán Viktor legújabb bejelentése szerint egy kedvező lehetőséggel állnak elő a fiatalok számára: 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínálnak azoknak, akik most vásárolják meg első lakásukat vagy házukat. A program keretében bárki, bármilyen helyszínen igényelheti ezt a hitelt, amely legfeljebb 50 millió forintos összegben érhető el. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a hitelhez való hozzáférés nem korlátozódik sem életkorra, sem földrajzi elhelyezkedésre. Az új támogatási forma 10 százalékos önerővel is igényelhető, és a futamidő akár 25 évre is kiterjedhet. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a lehetőség valószínűleg kizárólag magyar állampolgárok számára elérhető, és az ingatlan vásárlásának helyszíne is Magyarországra korlátozódik.
Az ajánlat azt jelenti, hogy az éintettek a jelenleg piaci kamatok kevesebb mint feléért vehetnek fel lakáshitelt. Ez elsőre nagyszerű hírnek tűnik a fiatal vásárlók számára, azonban a magyar lakáspiac egészére nézve ez az intézkedés árfelhajtó hatással járhat. Röviden megpróbálom levezetni, hogy miért.
Nos, legfőképpen azért, mert nem elsősorban azokat segíti, akik eddig teljesen ki voltak zárva a lakásvásárlásból, hanem azok fizetőképességét növeli meg jelentősen, akik már eddig is közel voltak az első vásárláshoz.
A hitelre történő lakásvásárláshoz az önerő megléte (az ingatlan értékének 20-30%-a általában a minimum, bankja és egyedi ajánlata válogatja) csak a mínusz egyedik lépés, aki eddig nem tudta valahogy összeszedni a szükséges összeget, az a 3 százalékos kedvezmény mellett sem feltétlenül fogja tudni - tehát ők továbbra sem lesznek tényezők a lakáspiacon.
Ha valaki már rendelkezik önerővel, és képes például 20 éves futamidőre havonta 200 ezer forint törlesztőt vállalni, akkor jelenleg, a körülbelül 6,6%-os piaci THM-ek mellett, körülbelül 26,6 millió forint hitelösszegre számíthat. Az új támogatási lehetőségek révén ugyanennyi havi törlesztő mellett akár 36 millió forintot is igényelhet, mindezt 3%-os kamattal.
Magyarul nő a vásárlóerő, méghozzá nem kevéssel, esetünkben 10 millió forinttal. Ennyivel lesz több pénze a lakáshitelfelvevőnknek.
A kínálat rövid távon nem képes ilyen mértékben növekedni, és hosszú távon is kétséges, hogy milyen irányba fejlődik. Ha hirtelen sok ember tűnik fel, több pénzzel a zsebében, akkor a puszta piaci logika alapján ez előbb-utóbb elkerülhetetlenül a ingatlanárak emelkedéséhez vezet.
A magyar lakáspiacon hozott intézkedések - ellentmondásosan - nem feltétlenül segítik elő a lakásvásárlás lehetőségét azok számára, akik jelenleg küzdenek az önerő összegyűjtésével. Sőt, akár az árak emelkedését is előidézhetik azok számára, akik most készülnek belépni a piacra. Ennek következtében a lakásvásárlás könnyebbé válhat egy szűk réteg számára, míg mások, akik szélesebb körből érkeznek, még nehezebb helyzetbe kerülhetnek.
Ne feledjük, hogy az ingatlanpiacon az eladók árazási döntéseit nem csupán a kereslet konkrét számadatai, hanem annak pszichológiai értelmezése is jelentős hatással bír.
Amikor a miniszterelnök személyesen bejelenti, hogy az új, 3%-os hitel "bárkinek, bárhol" hozzáférhetővé válik, az a lakáspiac szereplőinek tudatában úgy jelenik meg, mintha hirtelen megugrana a potenciális vásárlók száma. Ez a helyzet pedig arra ösztönzi az eladókat, hogy gyors áremelésben gondolkodjanak, még akkor is, ha a tényleges kereslet változása fokozatosan, lépésről lépésre realizálódik.
A várakozás, hogy "most többen és többet fognak tudni fizetni", önmagában is elég lehet ahhoz, hogy már a következő napon magasabb irányárral kerüljenek fel új hirdetések. Ez a reflexív árazás még akkor is elindíthat egy újabb árspirált, ha a tranzakciók száma rövid távon nem is nő meg drasztikusan.
Az utóbbi fél évben a kereskedelmi bankok éles versenybe kezdtek a lakossági állampapírok, különösen a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) által kínált kamatok vonzásában. Számtalan esetben egymásra licitálva ajánlják a különböző számlatípusok - mint például hagyományos bankszámlák, értékpapírszámlák, TBSZ-ek és NYESZ-ek - megnyitásáért járó anyagi előnyöket, juttatásokat vagy akár visszatérítéseket, mindezt sajátos és kreatív módjaikon. Persze, az ügyfeleknek különféle feltételeket kell teljesíteniük a juttatásokért, hiszen a közmondás szerint "nincs ingyen ebéd". Te találkoztál már ilyen számlanyitási akciókkal? Részt vettél bennük?