Orbán Viktor jogerősen is elvesztette a pert a Hírklikk ellen.


Keddi döntésével a Fővárosi Ítélőtábla megerősítette a Fővárosi Törvényszék korábbi határozatát abban az ügyben, amelyet Orbán Viktor magánszemélyként indított a Hírklikk nevű médiával szemben - számolt be róla a Media1.

Orbán Viktor azért indított pert a Hírklikk és kiadója ellen, mert a portál - csakúgy mint számtalan, Orbán által szintén perelt portál - idézte Hans Reisch, a Spar csoport vezérigazgatójának az osztrák Lebensmittel Zeitung című lapban megjelent nyilatkozatát, amelyben arról volt szó, hogy a Spar átalakította működését, illetve Svájcba menekítette magyarországi vagyona egy részét, mert így próbált védekezni az ellen, hogy az oligarchák megszerezzék a magyar piacon második legerősebb élelmiszer-kereskedelmi céget.

Orbán Viktor a vitatott szemle kapcsán perelni kezdte a 444-et, a 24.hu-t, a Klubrádiót, a Hírklikket, az Indexet, amely Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez köthető, valamint az Economxet is. A Hírklikk ügyét kezdetben a Pécsi Törvényszéken indította, ám tévedésből, mivel a kiadó székhelye Budapesten található, mintegy kétszáz kilométerre a pécsi bíróságtól. Így végül az ügy a Fővárosi Törvényszékre került, ahol júniusban elsőfokú döntés született, miszerint a Hírklikk nem követett el jogsértést az osztrák lap szemlézése során, hiszen a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatos közéleti vitáról van szó.

A miniszterelnök által megfizetendő végösszeg most 900 ezer forint felett jár, de több más médium elleni sajtóperében látottakhoz hasonlóan elképzelhető, hogy Orbán a másodfokú, jogerős bírósági ítéletet elviszi a Kúriára felülvizsgálati kérelemmel, ahol a Pécsi Stoppal szemben már tudott fordítani.

Related posts