Érkezik az eső: itt a legfrissebb időjárás-előrejelzés, már felsejlik a tűző hőség búcsúja - Agrárszektor


A Portfolio Csoport idén már 13. alkalommal szervezi meg a siófoki Agrárszektor Konferenciát, amely az agrárium egyik legnagyobb és legfontosabb szakmai eseményének tekinthető. Az idei decemberi rendezvényen immár 11. alkalommal kerülnek átadásra a rangos agrárdíjak tíz különböző kategóriában. Ezekre a díjakra az ágazat bármely kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

A mögöttünk álló egy hétben csak a múlt csütörtökről péntekre virradó éjszaka átvonult hidegfronthoz kötődően hullott némi csapadék hazánkban - derül ki a HungaroMet legfrissebb agrometeorológiai jelentéséből. Akkor sokfelé voltak záporok, zivatarok, de 10 mm-t meghaladó mennyiség csak foltokban esett, szombattól pedig visszatért a nagyrészt napos, száraz, forró időjárás. Az elmúlt 30 napban csak a Dunántúl nyugati, északnyugati részén valamint a Bükk északnyugati oldalán fordult elő 30 mm-t meghaladó, 30-55 mm csapadék, de a déli és keleti országrészben nagy területen 10 mm sem, kisebb foltokban pedig egyáltalán semmi nem esett. Júniusban a csapadékosnak számító nyugat-dunántúli területeken is csak fele hullott az ilyenkor szokásos mennyiségnek, máshol pedig 50-80 mm-rel kevesebb. Napfényben viszont igen gazdag volt az idei június, 20-25%-kal többet sütött a nap a sokéves átlagnál, ez azonban gyakori, igen erős UV sugárzással járt együtt. A 90 napos csapadékösszeg is országszerte jelentős, sokfelé 100 mm-t meghaladó hiányt mutat.

A talaj legfelső, egy méter vastag rétege hazánk jelentős részén kritikus szárazsággal küzd, hiszen a növények számára hasznosítható víztartalom mindössze 15-30% között mozog. Csupán néhány kisebb területen, ahol az utóbbi hónapokban valamivel több csapadék hullott, tapasztalható a középső talajréteg nedvességének növekedése. A vízhiány a telítettséghez viszonyítva a felső egy méteres rétegben szinte országszerte meghaladja a 100 mm-t, és az ország területének több mint 90%-án súlyos aszályos állapotok figyelhetők meg.

Az elmúlt néhány nap időjárása meglehetősen változékony volt, a hőmérséklet pedig széles skálán mozgott. Összességében azonban az ilyenkor megszokott értékekhez képest 1-5 fokkal magasabb hőmérsékleteket tapasztalhattunk. A nappali órákban a levegő hőmérséklete jellemzően 30-35 fok között alakult, kivéve az északkeleti területeket, ahol kissé hűvösebb volt. Az éjszakák viszont kellemes felfrissülést hoztak: a hőmérséklet sok helyen 15 fok alá süllyedt, északon pedig néhány helyen még a 10 fokot is elérte.

Az őszi vetések is megsínylették a májusi, júniusi csapadékhiányt, a szokásosnál hamarabb beértek, megkezdődött az aratás. A kukoricát, a napraforgót és a szóját nagyon megviseli a csapadékhiány. Ilyen időben a kukorica mélyebbre hatoló gyökérzetet fejleszt, de az idén a mélyebb talajrétegekben is kevés nedvességet talál. Egyelőre még zöldek a levelek, de az állományok zöld tömege kevesebb az ilyenkor szokásosnál. A kukorica többfelé már a címerhányás fázisában van, a napraforgó pedig virágzik, de nagyon rossz állapotban vannak a kultúrák, égető szükség lenne számottevő mennyiségű csapadékra.

Az utolsó hét folyamán csupán csütörtökön és pénteken tapasztalhattunk hosszabb ideig tartó nedvességet a növények levelein, ami a gombás megbetegedések szempontjából nem volt jelentős tényező. Ezekben a napokban a páratartalom sem volt kifejezetten magas; sokkal inkább a légköri aszály vált egyre nagyobb problémává.

A következő napokban jelentős változás várható időjárásunkban. Pénteken egy hidegfront érkezik, amely különösen az ország északi részén, valamint a nyugati és délnyugati határvidéken hoz csapadékot, záporokat és zivatarokat. A front hatására az északnyugati szél megerősödik, ami az aratási területeken fokozott porhordással járhat. Az északnyugati régióban a hőmérséklet 30 fok körüli értékre csökken, míg a délkeleti tájakon a legmelegebb órákban még mindig 40 fok közelében alakulhat. Szombaton csapadékra nem kell számítani, de a hőmérséklet csúcsértéke 30 fok körül marad. Vasárnapra viszont átmenetileg visszatér a forróság, de délután már nyugat felől záporok és zivatarok érkezhetnek, amelyek éjszaka akár szélesebb területen is megjelenhetnek.

Hétfőtől fokozatos lehűlés veszi kezdetét, amely először a Dunántúlon és az északi tájakon érinti a hőmérsékletet, csökkentve a nyári meleg érzetét. Keddtől már az ország jelentős részén 30 fok alatt maradnak a nappali maximumok, és az éjszakák is hűvösre fordulnak, több helyen 15 fok alá süllyed a hőmérséklet. A lehűlés érkezésével együtt széllel és némi csapadékkal is számolnunk kell, a következő hét első felében pedig gyakoriak lesznek az erős széllökések. Záporok és zivatarok több hullámban érkeznek, de a csapadék mennyisége nagy területi eltéréseket mutathat.

Related posts