A TikTok hiába próbálta megfellebbezni az amerikai betiltását.


Egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság helybenhagyta azt a törvényt, amely arra kötelezi a kínai ByteDance-t, hogy jövő év elejéig értékesítse a TikTok nevű népszerű rövid videós alkalmazását az Egyesült Államokban, különben tilalomra számíthat. A döntés jelentős győzelem az igazságügyi minisztérium és a kínai tulajdonú alkalmazás ellenzői számára, és megsemmisítő csapás a TikTok anyavállalatára, a ByteDance-re. Jelentősen megnöveli annak a lehetőségét, hogy mindössze hat hét múlva példátlan tilalom alá kerüljön egy 170 millió amerikai által használt közösségi médiaalkalmazás. A TikTok azt tervezi, hogy fellebbez a döntés ellen a Legfelsőbb Bíróságnál.

A fellebbviteli bíróság hangsúlyozta a törvény támogatásának hátterét, kiemelve, hogy az a republikánusok és demokraták, valamint két elnök közötti együttműködés gyümölcse. A bíróság megjegyezte, hogy ez a lépés része annak a szélesebb körű erőfeszítésnek, amely a Kínai Népköztársaság által jelentett, jól dokumentált nemzetbiztonsági fenyegetés kezelésére irányul. Az igazságügyi minisztérium álláspontja szerint a kínai tulajdonú TikTok komoly veszélyt jelent, mivel hozzáférést nyújt számos amerikai személyes adat számára. Emellett azt állítják, hogy Kína titkos módon befolyásolhatja az amerikai felhasználók által a TikTokon keresztül elérhető információkat. Merrick Garland igazságügyi miniszter a döntést "fontos lépésnek" nevezte annak érdekében, hogy megakadályozzák a kínai kormány TikTok általi manipulációját.

A washingtoni kínai nagykövetség éles kritikát fogalmazott meg a törvénnyel kapcsolatban, amelyet "a kereskedelmi rablás szemérmetlen aktusának" minősített. Figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy körültekintően kell eljárnia ebben az ügyben, hogy ne sérüljön a két ország közötti kölcsönös bizalom és a kétoldalú kapcsolatok fejlődése. A döntés a világ két legnagyobb gazdaságának kereskedelmi feszültségei közepette született, miután Joe Biden elnök adminisztrációja új korlátozásokat vezetett be a kínai félvezető iparra vonatkozóan. Erre reagálva Peking megtiltotta a gallium, a germánium és az antimon Egyesült Államokba irányuló exportját, ezzel tovább fokozva a feszültségeket.

Az amerikai fellebbviteli bíróság bírái, Sri Srinivasan, Neomi Rao és Douglas Ginsburg elutasították a TikTok és a felhasználók által a törvény ellen benyújtott jogi kifogásokat, amely január 19-ig ad időt a ByteDance-nek arra, hogy eladja vagy elidegenítse a TikTok amerikai eszközeit, vagy tilalom alá kerüljön. "Bár a mai hír kiábrándító, folytatjuk a harcot a szólásszabadság védelméért a platformunkon" - írta a TikTok vezérigazgatója, Shou Zi Chew a munkatársaknak küldött e-mailben. A szólásszabadság hívei gyorsan bírálták a döntést. Az American Civil Liberties Union azt mondta: "A TikTok betiltása durván sérti amerikaiak millióinak szólásszabadságát, akik ezt az alkalmazást használják arra, hogy kifejezzék magukat és kommunikáljanak az emberekkel szerte a világon".

A törvény megtiltja az alkalmazásboltoknak, hogy a TikTokot kínálják, és megtiltja az internetes tárhelyszolgáltatóknak, hogy támogassák a TikTokot, hacsak a ByteDance nem válik meg a TikToktól a határidőig. Srinivasan elismerte, hogy a döntésnek jelentős hatásai lesznek, és megjegyezte, hogy "170 millió amerikai használja a TikTokot, hogy mindenféle dologban szabadon véleményt nyilvánítson, ilyeneket nézzen meg, és az amerikaiak kapcsolatba lépjenenek egymással és a világgal. És mégis, részben éppen a platform kiterjedt hatósugara miatt a kongresszus és több elnök is úgy döntött, hogy a platform (kínai) ellenőrzés alól történő kivonása elengedhetetlen nemzetbiztonságunk védelme érdekében".

A bíróság álláspontja szerint Kína a TikTok anyavállalatával, a ByteDance-szel való kapcsolata révén olyan fenyegetést jelent, amely lehetővé teszi, hogy a TikTok eszközeivel torzítsa az amerikai közbeszédet és manipulálja a diskurzust. Ezen befolyásolási képesség ellentmond a szólásszabadság alapelveinek, hiszen az Első Kiegészítés kifejezetten megtiltja, hogy bármely kormány ilyen szintű kontrollt gyakoroljon egy közösségi média platform felett az Egyesült Államok területén.

A döntés – hacsak a Legfelsőbb Bíróság nem lép közbe – a TikTok jövőjét Biden elnök kezébe helyezi. Az elnöknek lehetősége lesz arra, hogy jóváhagyja a január 19-i határidő 90 napos meghosszabbítását, amely az eladás kikényszerítésére vonatkozik. Ezt követően, január 20-án a megválasztott elnök, Donald Trump is ugyanezt a jogkört gyakorolhatja. Azonban kérdéses, hogy a ByteDance képes lesz-e igazolni, hogy jelentős lépéseket tett a szükséges elidegenítési folyamatban, valamint az is, hogy a kínai kormány hozzájárulását adja-e bármilyen eladáshoz. Trump 2020-as első hivatali ideje alatt már megpróbálta betiltani a TikTokot, de most, a novemberi elnökválasztás előtt kijelentette, hogy nem tervezi a TikTok betiltását.

A pénteki döntés fenntartja azt a törvényt, amely széleskörű jogköröket ad az amerikai kormánynak más külföldi tulajdonú alkalmazások betiltására, amelyek aggályokat vethetnek fel az amerikaiak adatgyűjtésével kapcsolatban - és megnyitja az utat számos más, külföldi tulajdonú alkalmazás jövőbeli ellehetetlenítése előtt. Trump 2020-ban a Tencent tulajdonában lévő WeChatet is megpróbálta betiltani, de a bíróságok megakadályozták.

Ha a TikTok betiltásra kerül, a hirdetők új közösségi média platformokat keresnének a reklámjaik elhelyezésére. Ennek következményeként a TikTokkal versengő Meta Platforms részvényei a döntést követően rekordszintre szöktek, 2,4%-os növekedéssel zárva a napot. Az Alphabet, a Google anyavállalata, amelynek YouTube csatornája szintén a TikTok kihívója, 1,25%-os emelkedést mutatott a záráskor.

Related posts