Fedezd fel Benedek Szabolcs legújabb művét, amelyben Szolnok hősies ellenállásáról olvashatsz! Tudd meg, miért nem kell aggódnunk a város sorsáért! – Könyves Magazin

Benedek Szabolcs legújabb művében Szolnok történetének lenyűgöző pillanataiba nyerünk bepillantást, ahol hazánk történelmének kulcsfontosságú eseményei is megelevenednek. Íme egy ízelítő a könyvből.

"Szolnok volt a legfontosabb őrbástya, vagy ha úgy tetszik, a legszélesebb kapu észak felé" - olvassuk Benedek Szabolcs friss kötetében a város török hódoltság-korabeli szerepéről. A Hídváros a tizenegyediktől egészen a huszadik századig vezet végig minket a település históriáján, miközben a lakosság mindennapjaiba is betekintést nyújt.

Dobó István, Nyáry Lőrinc, Széchenyi, Kossuth vagy éppen Jókai is járt az itt megjelenő utcákon, melyek a könyv befejezése után már azoknak is ismerősek lesznek, akik még csak most fedezték fel maguknak a Tisza és a Zagyva találkozásánál elterülő vidéket.

Felfedezték az elrejtett sajkákat!

Az ostrom tizenegyedik napján Kara Ahmed nagyvezír serege megérkezett a vár alá, és híre már jóval megelőzte a valóságot. Hetek óta pletykák szállingóztak arról, hogy Temesvár végleg elesett. Losonczi István várkapitány és bátor katonái védelme hősies volt, de a túlerő végül győzött. Azonban a vereség nem pusztán a harc kimenetele miatt volt fájdalmas: Losonczi csak árulás és hitszegés árán adta fel a várost, mivel a feltétele az volt, hogy a védők szabadon távozhatnak, és a város lakói megőrizhetik jogaikat. De a valóság egészen másképp alakult.

Amint a katonák kiléptek a vár védett falai mögül, a török csapatok azonnal rátámadtak, és kegyetlenül elbántak velük, egytől egyig megölve őket.

A sebesült Losonczit a pasa utasítására lefejezték, majd megnyúzták, bőrét pedig szalmával tömték ki. Fejét a Temesvár kapuja előtt karóra tűzték, hogy mindenki láthassa a brutalitást.

Úgy látszik, a törököket száz esztendő múltán is kísérte Vlad, a Karóbahúzó emléke. Tőle tanulták a leszámolásnak ezt a véres és kegyetlen módját.

Azt is lehetett tudni, utána mire készülnek. És olyat is beszéltek szerte mindenfelé, hogy az egész Fráter Györgynek köszönhető. A hajdani pálos szerzetesből lett bíboros a halála után is dirigálta az ország sorsát. Miután a mohácsi csatavesztést követően két királyt is trónra segítettek híveik, Fráter György addig lavírozott közöttük, mígnem hosszas alkudozást követően tető alá nem hozott egy olyan megállapodást, amelyet egyik félnek sem állt már szándékában betartani a kezdetektől fogva. Mivel György barát inkább János király hívének tartotta magát, Buda török elfoglalását követően az özvegy királynéval és annak udvartartásával együtt Erdélybe menekült, ahol rövid idő alatt egy önálló országot hozott létre, amely éves rendes adófizetéssel az oszmánoknak hódolt.

A barát végül mégis a Habsburgoknak adta át a hatalmat, hogy aztán egy váratlan fordulat révén ismét a törökök szövetségét keresse.

Ferdinánd király, az erdélyi hadseregek parancsnoka, Castaldo tábornok, egyre inkább unta a csiki-csuki játékot. Elhatározta, hogy megválik György baráttól, akit a saját titkárának segítségével fordított ellene, és végül megöletett. A pletykák szerint a bíboros holtteste hetven napon át feküdt a hóban, míg Castaldo végül Gyulafehérváron, a Hunyadiak síremléke közelében eltemettette. Fontos megjegyezni, hogy György nem csupán egy magas rangú egyházi személy volt, hanem diplomáciai tehetsége és politikai éleslátása révén még ellenfelei körében is tiszteletet vívott ki, annak ellenére, hogy személyét sokan gyűlölték.

Kara Ahmed nagyvezír eredeti szándéka az volt, hogy Erdélyből eltávolítsa a György barát által meghívott Habsburgokat, ezzel visszaállítva a tartomány függetlenségét.

Aztán kiderült, hogy erre nincs is különösebb szükség, a dolgok néha maguktól is megtörténnek.

A barát meggyilkolása után az erdélyi rendek határozottan a Habsburgok ellen fordultak. Castaldo körüli helyzet egyre kilátástalanabbá vált; már Ferdinánd király is belátta, hogy tábornoka sorsa tarthatatlanná vált, így inkább elengedte őt, nem utolsósorban azért, mert a bíboros halála súlyos diplomáciai feszültséget okozhatott Róma és Bécs között. Minek is rugdosni a haldokló oroszlánt, akinek a napjai meg vannak számlálva? Kara Ahmed nagyvezír végül engedett Hadim Ali hívásának, és elhatározta, hogy népes hadseregével együtt csatlakozik a budai pasa seregéhez. Ezzel a lépéssel nemcsak Közép-Magyarország még királyi birtokainak megszerzésére indultak, hanem megnyitották az utat Felső-Magyarország felé is, új lehetőségeket teremtve a harcok során.

Már egy éve tart az újabb háború, és szinte lehetetlen felsorolni, hány település esett a támadók markába: Veszprém, Buják, Drégely, Szécsény, Lugos, Karánsebes, Pancsova, Versec, Arad, Lippa, Solymos, Csanád, Temesvár... A lista szomorúan hosszú, és minden egyes név mögött fájdalom és veszteség rejlik.

Közben mennyi kín, szenvedés, könny, vér és halál...

És a megszámlálhatatlan sokaság most mind itt gyűlt össze Szolnok alatt. Kara Ahmed nagyvezír serege Szegednél kelt át a Tiszán, majd egyetlen lendülettel menetelt tovább a folyó mentén észak felé, hogy a Zagyva-torkolatot elérve egyesüljön Hadim Ali pasa seregével, amely közben megszállta Szolnok városát, és a lakóházak mellől napok óta lőtte a várat. A falak azonban ellenálltak az ágyúgolyóknak. Nem csoda, elvégre az addig ispáni palánkvárat az elmúlt időszakban a török támadástól tartva nem csupán jól megerősítették, hanem lényegében újjá is építették: a fűzfafonadékból és agyagból fölhúzott, nyolc öl magasságú falakhoz négy masszív kőbástyát emeltek, mindegyik szélessége külön-külön hat öl volt.

A projekt megvalósításához elegendő pénzügyi forrás, megfelelő alapanyagok és szakképzett munkaerő egyaránt rendelkezésre állt.

A Pálóciak utolsó ivadéka a mohácsi csatában való végzetes bukása után Szolnok ismét a királyi birtokok sorába lépett. Szapolyai János halála után Ferdinánd irányítása alá került, aki olasz, cseh és morva mestereket hívott segítségül a Tisza és a Zagyva folyók összefolyásához. Ezek a szakemberek irányították a helyi jobbágyokat, míg a tervezési munkálatokat olasz és spanyol mérnökök végezték, a király hadvezéreinek, köztük az Egerből érkezett Dobó Istvánnak a jóváhagyásával. Volt olyan időszak, amikor egyszerre ötszáz ember tevékenykedett az építkezésen, sürgetve a munkát. Az óra ketyegése egyre hangosabbá vált, hiszen a török hadak közeledtek, és Szolnok nem csupán egy erődítmény volt; ez volt a legfontosabb őrvár, a legszélesebb kapu Észak felé.

Ezt a kaput mindenképpen zárva kellett tartani.

Ha Szolnokot meghódítják, csupán Eger marad a törökök előtt, hogy megállítsa őket Felső-Magyarország területén. Azonban a helyi vár, úgy mondják, nem bírja olyan erősséggel és védhetőséggel, mint a szolnoki erődítmény, amelyet sokan a szakértelmük alapján értékeltek.

- Hallod-e, Nyáry Lőrinc, király kapitánya! Vitézül véded, amit rád bíztak, de tudd meg, hogy rosszul és törvénytelenül cselekszel: ez a terület a várral és a várossal egyetemben a fényességes szultáné! Ha nem akarsz életed végéig láncra verve senyvedni, utána meg az örökkévalóságig égni a gyehenna tüzében, add föl a várat, és add vissza a padisahnak, ami jog szerint az övé! Cserében neked és az embereidnek szabad elvonulást biztosítunk.

Alig hogy a vár falai előtt megjelent a nagyvezír hatalmas serege, szinte percenként hallatszott a felszólítás.

Magyar nyelven ordítoztak a város különböző pontjairól a renegátok, akik magyarnak születtek, ám még vagy a devsirme, azaz a gyerekadó keretében vitték el őket janicsárnak, vagy ők maguk látták jobbnak a hódítókhoz csatlakozni. Azt is beszélték, hogy maga a nagyvezír sem volt született török, eredetileg albánként látta meg a napvilágot, a Balkán égig érő hegyei között. De hát mit számított ez valójában? A Szolnok körül összegyűlt tarkabarka sokadalom ugyanúgy mindenféle nációhoz tartozott, az öltözetük, a bőrszínük, a testalkatuk, a nyelvük, a vérmérsékletük és a viselkedésük is eltért. Volt, aki Afrika szavannáiról és sivatagjairól, volt, aki Ázsia távoli síkságjairól és fennsíkjairól érkezett.

Eközben mindannyian a ragyogó szultán hű szolgáinak tekintették magukat, így hát török szívvel indultak neki a küldetésüknek, hogy Szolnok várát elpusztítsák és megszabadítsák az engedetlen védelmezőktől.

- Nem értem, mit szeretnének elérni ezzel a folyamatos üvöltözéssel. Hiszen tudják, hogy nem bízunk bennük. Temesváron is azt ígérték, hogy szabad elvonulást biztosítanak, aztán brutálisan végeztek mindenkivel.

Nyáry Lőrinc a vár nyugati kapujánál állt, és a lebukó nap korongjának halvány fényében figyelte a szemközti sáncokat, amelyek a törökök gyors munkájának eredményeként emelkedtek ki a tájból. Ezeket a védműveket azért építették, hogy ágyúikat elrejtsék a szolnokiak válaszlövései elől. Amióta Kara Ahmed megérkezett, a támadók aktivitása nyilvánvalóan fokozódott: a hatalmas sereg folyamatos mozgásban volt, emitt újabb sáncokat emeltek, amott árkokat ástak, míg egy másik csoport éppen azon fáradozott, hogy erőteljes földmunkával módosítsák a Zagyva folyását, lehetővé téve ezzel, hogy közelebb férkőzzenek a vár falaihoz.

- Hányan lehetnek? - tette fel a kérdést Móré Gáspár, az egyik vicekapitány, miközben tekintetét a távolba függesztette, mintha választ keresett volna a levegőben. A többiekre egy pillantást sem vetett, csak a gondolatai labirintusában járt.

- Harmincezren talán - válaszolt Pekry Gábor. - De ha Szolnokot elfoglalják, a jelentésünkben az udvarhoz már nyugodtan feltüntethetjük, hogy százezren voltunk.

Innen valóban úgy tűnik, hogy vannak annyian.

Lassan, óvatosan nyújtsa ki a karját a várfal mögül, mert egy váratlanul elrepülő nyílvessző vagy puskagolyó könnyen célba érhet. Arra a pontra mutatott, ahol az ágyúk és a hadifelszerelések mögött, mint egy végtelen tenger, színek kavalkádjában hullámzottak a különféle sátrak.

- Szolnok nem hajlandó megadni magát - mordult Nyáry határozottan. - Ez a hely most az ország legvédettebb erőssége. Itt a golyóknak nincs esélyük.

A kapitány bizonyos értelemben valóban igaza volt. Bár Hadim Ali pasa ágyúi napok óta megállás nélkül zúdították a tüzet, a golyók nem tudtak komoly kárt tenni a földből és sárból épített falakon, szemben a robosztus kőfalakkal. Néha előfordult, hogy a lövedékek belefúródtak a falakba, de a legtöbbször csupán visszagurultak, mintha csak elutasították volna a támadást.

Az ostromgyűrű még nem zárult be teljesen; nem csupán a Tiszán, hanem a szárazföldön is akadt egy rés, amelyen át még mindig lehetett közlekedni.

Ezt alátámasztja az is, hogy alig néhány pillanattal azután, hogy a nagyvezír csapatai megérkeztek, Egerből érkezett egy levél.

- Dobó azt írja, hogy tartsunk ki - mondta Móré Gáspár. - A vár erős, várjuk meg, amíg megérkezik a felmentő sereg.

- Miféle felmentő sereg? - mordult fel Pekry Gábor. - Ördög Mátyás embereit Palástnál szétszórták, mint a faleveleket. Ugyanazok a budaiak, akik most is itt gyülekeznek. Castaldo is kénytelen volt megfutamodni, miután az erdélyiek visszahívták Szapolyai fiát.

- Nem lehetünk gyáva nyulak - mondta Nyáry Lőrinc. - Dobónak igaza van: nem adhatjuk fel. Akkor sem, ha ő most leginkább Egert félti.

De Szolnok számára ő is a szívének legkedvesebb gyümölcs.

Tisztában van a vár védelmi képességeivel, hiszen maga is hozzájárult a tervekhez, beleírva és belepingálva a mérnökök vázlataiba. A törökök már eddig is jelentős veszteségeket szenvedtek el a hadjárat során. Ráadásul, ahogy egyre több várat hódítanak meg, úgy egyre kisebb létszámú sereggel folytatják további előre nyomulásukat, mivel a janicsárok egy részét helyőrségként kell hátra hagyniuk. Ha ez így folytatódik, hamarosan elfogynak a tartalékaik, ha nem érkezik utánpótlás.

- Ha Szolnokot tényleg megszerzik - mondta Pekry gúnyos mosollyal -, akkor Dobó valójában jól jár. Egerbe megint csak kevesebb ember érkezik majd.

- Nem fogják elfoglalni - jelentette ki Nyáry határozottan, miközben konokul ingatta a fejét. - Van elég élelmünk és fegyverünk. Ezt a várat kifejezetten úgy alakították ki, hogy hetekig képes legyen ellenállni egy ostromnak. Hamarosan beköszönt az ősz, és amint megkezdődnek az esőzések, a törökök kénytelenek lesznek visszavonulni, különben beleragadnak a sárba. Különösen itt, a folyók közelében, ahol a talaj könnyen elnyeli őket.

Olyan volt, mintha titkos megállapodást kötöttek volna, hiszen mindhárman a Tisza irányába fordították tekintetüket.

A torkolat fölött egy madár lebegett, körözve a levegőben. Bár nem voltak biztosak a fajtáját illetően, a szárnyainak formája és mérete alapján úgy tűnt, hogy egy pelikán lehetett.

A távolban mennydörgés hallatszott, majd hirtelen egy ágyúgolyó süvített el. Ám ez a lövedék nem jutott el a falakig, csupán a közeli Zagyvába csapódott. A folyó ezúttal rendkívül dúsan áramlott, mintha az égiek is a védők oldalán álltak volna.