A tisztelt és megvetett zeneszerző Sztálin zenei portréját keltette életre.

Szentpétervári értelmiségi családban született 1906. szeptember 25-én, apai ágon lengyel felmenői voltak. Még kisgyermekként, Rimszkij-Korszakov Mese Szaltán cárról című operájának megtekintése után döntötte el, hogy életét a zenének szenteli. Édesapja halála után, tizenhat éves korától mozikban zongorázva keresett pénzt, közben a konzervatóriumban zeneszerzést, zeneelméletet, karvezetést, zongorát tanult. Diplomamunkájaként komponálta első szimfóniáját, a Hindemith, Mahler és Berg hatását tükröző mű, amelyet 1926-ban Berlinben Bruno Walter, 1928-ban Amerikában Leopold Stokowski vezényletével mutattak be, világszerte ismertté tette nevét.

Sosztakovics, aki zongoristának is kiváló volt, 1927-ben díjat nyert a varsói Chopin-versenyen. Az 1917-es októberi forradalom tiszteletére írta meg 2. szimfóniáját, 3. szimfóniája a Május 1. alcímet viseli, Gogol novellája nyomán pedig megalkotta Az orr című szatirikus operát. 1932-ben fejezte be a Nyikolaj Leszkov elbeszéléséből készült, Muszorgszkij hatását tükröző Kisvárosi Lady Macbeth című operáját, amellyel megkezdődtek politikai hányattatásai.

A pártlap, a Pravda azonnal kampányt indított a "zene helyett káoszt alkotó, burzsoá-dekadens, absztrakt formalistának" bélyegzett zeneszerző ellen. Az operát azonnal levették a műsorról (az átdolgozott változat 1963-ban került színre Katyerina Izmajlova címmel), 4. szimfóniáját, amelynek már főpróbái zajlottak, nem mutatták be, csak 1961-ben csendülhetett fel.

Az 1937-ben megszületett, Beethoven és Csajkovszkij stílusát idéző, lírai és patetikus elemekkel átszőtt 5. szimfóniája óriási sikert aratott, és ezzel egy új fejezetet nyitott Sosztakovics életében, hiszen ekkortól kezdődően tekintik érett művészi korszakának. A harmincas évek végén a leningrádi, később pedig a moszkvai konzervatóriumban kezdett zeneszerzést tanítani, ahol hatalmas hatással volt a fiatal zeneszerzők fejlődésére.

A mű születéséről hosszú időn át úgy gondolták, hogy 1942-ben, a német csapatok által ostromolt városban készült el. Azonban a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a blokád kezdetére már teljesen készen állt. Ősbemutatóját 1942. március 5-én tartották Kujbisevben. A darabot szinte azonnal, Arturo Toscanini irányításával mutatták be az Egyesült Államokban, ahol hatalmas sajtóérdeklődés övezte. Ekkoriban ez a premier volt a legjobban várt zenei esemény a tengeren túl, mivel Wagner Parsifalja óta nem láttak hasonlót. Sosztakovics a Time magazin címlapjára is felkerült, tűzoltósisakban, hiszen a leningrádi tűzoltóságnál szolgált, mielőtt elmenekült volna. További szimfóniáinak amerikai bemutatóit Ormándy Jenő dirigálta, így a zenei élet egyik kiemelkedő alakjává vált.

A komponista számára elkerülhetetlenné vált a nyilvános önkritika gyakorlása, így megalkotta a "Dal az erdőkről" című kantátát, amely a zeneileg bonyolult "szocialista realizmus" stílusához igazodott. E művéért 1949-ben Sztálin-díjat kapott, ami a korabeli művészi elismerések csúcsának számított. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után azonban végre visszatérhetett saját zenei világához, és bemutathatta az addig rejtegetett alkotásait is. 1960-ban csatlakozott a kommunista párthoz, és a szovjet parlament képviselője lett, így politikai pályafutása is új irányt vett.

Az 1957-ben debütáló 11. szimfónia a 1905-ös orosz forradalomnak, más nézetek szerint pedig az 1956-os magyar eseményeknek állít emléket, és a műért Lenin-rendet kapott. Az 1960-as évek után készült munkáiban újra felfedezte ifjúkori szellemi szabadságát. 8. vonósnégyesében monogramját (D-Esz-C-H) örökítette meg, míg 13. szimfóniája Jevgenyij Jevtusenko öt költeményét, köztük a Babij Jar címűt tartalmazza, és a szovjetunióbeli antiszemitizmus ellen emel szót.

Számos színházi kísérőmuzsikát és filmzenét komponált, többek között Grigorij Kozincev és Leonyid Trauberg 1929-es némafilmje, az Új Babilon számára, valamint Kozincev 1964-es Hamlet és 1970-es Lear király adaptációjához. Emellett Mihail Csiaureli rendezésében készült Berlin eleste című kétrészes háborús filmdrámához is írt zenét. Élete végén Csendes Don című monumentális regényéből operát szeretett volna alkotni, ám sajnos ezt a nagyszabású tervét már nem tudta megvalósítani.

A zeneszerző életének sorozatos fordulatai mély nyomot hagytak lelkében. A sztálini diktatúra árnyékában hol a legnagyobb elismeréseket kapta meg, hol pedig alázatosan szenvedett a méltatlan támadásoktól. E kitüntetések és elismerések fényében is szüntelen harcot vívott belső démonaival: a szorongás állandóan gyötörte, és az öngyilkosság gondolata egyre inkább foglalkoztatta. Testét és lelkét különféle betegségek nyomorították meg, míg szervezete a nyomás alatt lassan felőrölte önmagát.

Sosztakovics 1975. augusztus 9-én halt meg Moszkvában, hamvai a Novogyevicsi temetőben nyugszanak. Emlékiratai 1979-ben Szolomon Volkov szerkesztésében, Testamentum címmel jelentek meg, Volkov később Sosztakovics és Sztálin címmel is publikált egy kötetet a művész és a hatalom kapcsolatáról. Az 1950-es évek elején játszódik David Pownall angol szerző Mesterkurzus című színdarabja, melynek főszereplői Prokofjev és Sosztakovics, illetve Sztálin és Zsdanov, a művet Magyarországon is nagy sikerrel játsszák.

Sosztakovics nevét viselő díjat hoztak létre, míg Szentpéterváron saját múzeuma működik, emléke pedig az állami filharmónia névadásában is megjelenik. Az első emlékműve 2015-ben került felavatásra Moszkvában. Halálának 50. évfordulóját Magyarországon is számos koncert keretében ünneplik.