Keleti Ágnes végső búcsút vettünk tőle, nyugodjon békében.
"Mindenkinek fényt és reményt adtál, minden értelemben hős voltál" - búcsúzott tőle fia.
Születésnapján, amikor 104 éves lett volna, végső nyugalomra helyezték az egy héttel ezelőtt elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját. A Kozma utcai izraelita temetőben megtartott szertartáson több százan vettek részt.
A temetésen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondott beszédet, míg Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Thomas Bach NOB-elnök üzenetét tolmácsolta a jelenlévőknek. A német sportvezető szívhez szóló szavakkal idézte fel Keleti Ágnes örökségét, hangsúlyozva, hogy az egyetemes olimpiai közösség egy különleges tehetséget és kiemelkedő bajnokot veszített el. "Az ő személyiségéből leginkább a vibráló életerő, az alázat és a csendes, de erőteljes jelenlét ragadta meg mindazokat, akiknek volt szerencséjük találkozni vele. Élete tele volt megpróbáltatásokkal, de ezekből a nehézségekből győzelmet teremtett. Túlélve a holokauszt szörnyűségeit, újraépítette tornász pályafutását, és így vált minden idők egyik legnagyobb olimpikonjává. Ágnes megtestesítette mindazt, ami a valódi bajnokká válás alapját képezi: a kiválóság, az állhatatosság, a barátság és a szeretet olimpiai értékeit követve élt, mind a sportban, mind azon túl" - írta Bach.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke beszédében úgy fogalmazott, Keleti Ágnes gondoskodó, kitartó ember volt, aki magát optimista álmodozóként aposztrofálta, és ezzel a két tulajdonsággal mindig megtalálta a szerencsét a szerencsétlenségben. Yael Arad, az Izraeli Olimpiai Bizottság elnöke kiemelte, hogy 103 év alatt "mennyi mindent élhet át és élhet meg egy ember. Keleti Ágnes kemény, perfekcionista nő volt. Mindig lenyűgözött átható tekintete és belső ereje, amely mintha azt üzente volna: senki sem győzhet le engem, mindent láttam, minden próbát kiálltam."
Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára felelevenítette Keleti Ágnes pályafutásának legjelentősebb pillanatait és elért eredményeit. Kiemelte, hogy most egy olyan kivételes sportolótól búcsúzunk, aki nem csupán Magyarország, hanem a világ színpadán is megkerülhetetlen alakjává vált. „A 104. születésnapi ünneplés elmarad, helyette tisztelettel adózunk Keleti Ágnes nagyszerű és páratlan életműve előtt” – fogalmazott. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke hozzátette, hogy nem csupán Magyarország, hanem Izrael is gyászolja a Nemzet Sportolóját, akit a zsidó közösség is büszkén tekint a sajátjának. E szavakkal hangsúlyozta Keleti Ágnes örök értékét és a sportág iránti elkötelezettségét, amely örökké élni fog az utókor emlékezetében.
Bíró Rafael, Keleti Ágnes fia személyes hangvételű megemlékezésében úgy fogalmazott, édesanyjára sokan néztek fel, példaképnek és inspirációnak tekintették, mert megmutatta az emberi lélek erejét. "Mindenkinek fényt és reményt adtál, minden értelemben hős voltál. Te még az öregséget is legyőzted. Bebizonyítottad, hogy az öregség is lehet fiatalos. Te voltál a fény a holokauszt óriás sötétségében és mindenkinek bizonyítottad, hogy ha a test és a lélek erős, le lehet győzni a gonoszságot, a kegyetlenséget és az antiszemitizmust."
Keleti Ágnes Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, és haláláig a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt. Helsinkiben 1952-ben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstöt, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzot nyert, majd 1956-ban, Melbourne-ben talajon megvédte címét, gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként szintén aranyat, egyéni összetettben és csapatban pedig ezüstérmet szerzett.
Keleti Ágnest a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Olimpiai Bizottság, az Izraeli Olimpiai Bizottság, Budapest Főváros Önkormányzata, Újpest Önkormányzata, a Magyar Torna Szövetség és az Újpesti Torna Egylet saját halottjának tekinti.