Vucsics repülőgépe kényszerleszállást végzett.


Vucsics repülőgépe a jelenlegi kelet-európai biztonsági helyzet következtében nem tudta folytatni az útját Moszkva irányába, így kényszerleszállást kellett végrehajtania Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A szerb elnök és kísérete a hivatalos program szerint Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót, valamint részt kívánt venni a május 9-i Győzelem napi ünnepségen. Az Informer hírei szerint az út Moszkvába itt véget ért, mivel komoly aggodalmak merültek fel a légvédelmi rendszerek aktiválásának lehetősége és a gép esetleges elfogása miatt.

A Tanjug hírügynökség információi alapján a szerb delegáció repülőgépe helyi idő szerint körülbelül 11 órakor emelkedett a levegőbe Bakuból, miután megérkezett a szükséges továbbhaladási engedély.

A Flightradar nyújtotta információk alapján Vucsics államfőt szállító kormánygép 14:10-kor, közép-európai idő szerint, elstartolt Bakuból, Moszkva felé. A szerb elnök a korábbi tervek szerint pénteken kétnapos tárgyalást folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amelyet a Kreml is hivatalosan megerősített.

Az orosz főváros légterét az elmúlt napokban többször is lezárták, mivel Ukrajna sorozatos dróntámadásokat hajtott végre Moszkva ellen. A legutóbbi, szerdai támadás miatt több repülőtér - köztük a Vnukovo és a Sheremetyevo is - felfüggesztette működését, épp akkor, amikor a kínai elnök, Hszi Csin-ping is megérkezett volna a második világháborús győzelem 80. évfordulójának ünnepségeire.

A Sputnyik híradása alapján jelenleg nem tisztázott, hogy Vucsics gépe milyen légi útvonalon közelítette meg Moszkvát. Az utazás körülményei rendkívüliek, mivel a térségben tapasztalható biztonsági kockázatok továbbra is aggasztó mértékben magasak.

Related posts