Még Hunyadi János neve is könnyen eltüntethető lett volna a propagandisták által a nándorfehérvári csata krónikájából.

Egy titokzatos 19. századi művész által létrehozott festmény, amely a nándorfehérvári csata izgalmas pillanatait örökíti meg - Forrás: Wikimedia Commons.

Bár a középkori propaganda nem volt olyan intenzív, mint napjaink szőnyegbombázása, a mesterei már akkor is jelentős hatást gyakoroltak emlékezetpolitikánkra. Az 1456-os nándorfehérvári csata a magyar közgondolkodásban egyfajta diadalmas eseményként él, amely hosszú időre megakadályozta az oszmán birodalom terjeszkedését Nyugat-Európa irányába. Hunyadi János hősiessége és önfeláldozása a nemzeti büszkeség szimbólumává vált, és a déli harangszó is ennek az eseménynek köszönheti létrejöttét. Pálosfalvi Tamás, az ELTE BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa és a 15. századi Magyar Királyság szakértője a Magyar Tudományos Akadémia Tudományünnep+ eseményén rámutatott, hogy bár a nemzet mitológiáját nem szükséges lebontani, fontos, hogy tisztában legyünk a csata különböző értelmezéseivel is.

Az kétségbevonhatatlan, hogy a magyar sereg 1456-ban megvédte Nándorfehérvárt, de hogy ez hogyan történt, arról sok forrás sokféleképpen számolt be. Pálosfalvi megjegyezte, hogy nem feltétlenül fedi egymást az, amit előbb a krónikások, majd a professzionális történetírók írtak le, de ezek szétszálazása nem mindig kockázatoktól mentes.

"Dugovics Titusz története szolgáljon intésként mindenkinek: aki ilyenre adja a fejét, az akaratán kívül belegyalogolhat a csata köré fonódott nemzeti mitológiába, és képletesen persze, megütheti a bokáját" - mondta a történész, aki most nem tért ki rá, hogy a zászlóvivő törököt mélybe rántó magyar katona is inkább csak a legendákban élhet.

Pálosfalvi megjegyezte, hogy a csata a magyar történelem emlékezetében messze túlmutat saját magán, hiszen a független Magyar Királyság utolsó jelentős győzelmeként tartják számon. Ekkor egy sokkal nagyobb hatalom felett arattak diadalt, és az 1849-es tavaszi hadjáratig nem igazán található hasonló mértékű győzelem a magyar történelem lapjain.

A történész teljes prezentációját itt találhatjátok meg:

Ahogy ma az ostromról gondolkodunk, ahhoz sokat hozzátettek a történetírók. Ez nem magyar sajátosság, Pálosfalvi az 1214-es bouvines-i csatát villantotta fel párhuzamként. Ott II. Fülöp francia király vívott meg IV. Ottó német-római császárral és az angol Földnélküli Jánossal.

A csata jelentősége talán nem volt túlzottan kiemelkedő, ám II. Fülöp körül rendkívül tehetséges propagandisták tevékenykedtek, akik már akkoriban is lenyűgöző győzelmi narratívákat tudtak kreálni. Ennek következtében Fülöpből Fülöp Ágost, vagyis Augustus lett. A francia történetírók a következő évszázadok során tovább csiszolták ezt a történeti értelmezést, így a csata a francia nemzeti mitológia egyik alapkövévé vált, sőt, sokan Franciaország születésnapjaként is emlegetik. Pálosfalvi véleménye szerint ezt követően a francia történetben két-három sötét, vereségekkel teli évszázad következett, amelyben a csata kontextusa hasonlóságokat mutat a nándorfehérvári eseményekkel. A későbbi vereségek a győztes csata jelentőségét is felnagyították, így a történet értelmezése új dimenziókat nyert. Egy francia történész pedig alaposan utánajárt, hogy a korabeli források mit árulnak el valójában, és mi az, amit az évszázadok során ráaggattak a történetre.

A nándorfehérvári ostromról meglehetősen szűkös forrásanyag áll rendelkezésre. Leginkább azoknak a leveleiben találhatóak meg a részletek, akik maguk is részt vettek a harcokban, mint például Hunyadi János, a kereszteseket irányító Kapisztrán János, valamint segédje, Tagliacozzói János, akik az ütközetet követően dokumentálták az eseményeket. "Ezek az írások képezik az ostromról való tudásunk elsődleges és legfontosabb alapját. Az időbeli és térbeli közelség általában növeli egy forrás hitelességét, de ez nem mindig működik ennyire egyszerűen" – emelte ki Pálosfalvi.

Az említett személyiségek által jegyzett levelek különféle formákban és átiratokban terjedtek el, és szinte minden európai országban hagytak valamilyen nyomot, amely a csata kiemelkedő fontosságára utalt. Érdekes módon, a szemtanúkra hivatkozó dokumentumok is másodlagos forrásnak számítanak. Pálosfalvi például két német levélírót említett, akik Hunyadi nevét is megemlítették, ám a történetüket teljesen eltérően tálalták. Különbözőképpen látták a török és a magyar seregek létszámát, és véleményük szerint a vár sem szenvedett olyan súlyos károkat, mint ahogy azt más források állítják.

A történész a mesterséges narratíva egyik legérdekesebb példájának tartja Tagliacozzói János írását, aki Itáliában, latin nyelven rögzítette a "csodálatos győzelem" krónikáját. Ezt a művet a történészek gyakran használják az események rekonstruálásához. Azonban Pálosfalvi figyelmeztet arra, hogy ez a szöveg valójában már a Kapisztrán szentté avatásának előkészítésére készült, ami azt jelenti, hogy a szerzetes hangsúlyozott szerepet kapott a történetben, ellentmondva Tagliacozzói korábbi leveleinek tartalmának. "Ez a munka az ostrom legátfogóbb leírását nyújtja, mégis, amikor az olvasó belemerül, Hunyadi alakja csupán a vár elhagyására készülő pillanatokban tűnik fel" - fogalmazott a történész, rávilágítva a szöveg rejtett dinamikáira.

A kutatók által használt források harmadik kategóriája a krónikák, különösen Thuróczy János és Antonio Bonfini írásai. Ezek a művek azonban már a csata eseményeitől távolabb íródtak, így a szerzők nem rendelkeztek közvetlen tapasztalatokkal, és nem ismerhették a szemtanúkat; lényegében csupán a korábbi források átiratait készítették el, más stílusban. Az oszmánok a vereségeikről dicsfénnyel számoltak be, így ezekben a krónikákban nem találunk túl sok lényegi információt. Pálosfalvi szerint a legfontosabb tanú Konstantin Mihailović, egy szerb renegát, akit a történetírás sokáig figyelmen kívül hagyott. Ő az oszmán nézőpontot képviseli a csata leírásában, és megállapításai szerint az oszmán sereg nem volt olyan jelentős létszámú, és az ostrom sem tartott sokáig. Ez éles ellentétben áll azzal a hősi narratívával, amelyet a többi forrás tükröz.

Pálosfalvi felhívta a figyelmet a későbbi II. Pius pápára is, aki már akkor észrevette, hogy Hunyadi leveleiben alig esik szó Kapisztránról, ami kölcsönös jelenség, hiszen a ferences szerzetes sem sokat írt Hunyadiról. "Ha valamilyen végzetes véletlen folytán csupán az egyik levél maradt volna ránk, akkor körülbelül annyit tudnánk meg, hogy itt élt egy János nevű figura, aki nem igazán tett sokat, vagy hogy volt egy ferences, aki szintén nem nagyon cselekedett."

Hunyadi János és Kapisztrán Szent János hatása az emlékezetpolitikára továbbra is érezhető volt, hiszen mindig más-más aspektusokat emeltek ki a történészek és a politikai vezetők, amikor a keresztény világ fantasztikus győzelméről beszéltek. A katolikusok elsősorban Kapisztrán érdemeit hangsúlyozták, míg a protestánsok és ateisták inkább Hunyadi János szerepére helyezték a fókuszt. A kommunista időszakban pedig a győzelem még inkább Hunyadi nevéhez kapcsolódott, erősítve a hadvezér legendáját a történelemben.

A történész azokról a visszatérő állításokról is beszélt, amelyek szerint Hunyadi János saját vagyonát áldozta fel az oszmánok elleni küzdelemre, illetve hogy magára hagyták a főurak a török elleni egyenlőtlen harcban. Hunyadi 1453 óta, a fiatal V. László királyt teljesen a háttérbe tolva, gyakorlatilag a Magyar Királyság vezetője volt. Kormányzóként az ország védelme is ráhárult, de azt királyi jövedelmekről finanszírozta, ezekből tartott fenn sereget, ha csak az ő birtokainak jövedelméből próbálta volna ezt meg, akkor az ország is nagy bajban lett volna. Amikor hadjáratra indultak, vagy védekezni kényszerültek a törökkel szemben, akkor külön adókat is kivetett, amiket aztán szintén védelmi célokra költöttek el. A húszezer fősre becsült seregbe egyébként a főurak, főpapok is delegáltak katonákat, ha maguk nem is vettek részt a csatákban.

Pálosfalvi Tamás előadásában még arról is beszélt, hogy Újlaki Miklós, az ország szintén jelentős haderővel rendelkező főura, aki Hunyadi ellenlábasa lett, ott volt-e a nándorfehérvári csatában, illetve milyen felelőssége a filmes ábrázolásnak egy történelmi esemény értelmezésében. Ezeket a részeket is megnézhetik a cikkünkbe beágyazott videóban.