A Volvo úgy döntött, hogy búcsút int a LIDAR technológiának az EX90 modellből, miután a rendszer nem teljesítette a várakozásokat. Az autógyártó ezzel a lépéssel új irányt vesz, és a jövőbeli fejlesztések során más megoldásokra fókuszál majd, hogy továbbr
Címlapkép: Az újonnan átdolgozott EX90 immár LIDAR-kúp nélkül érkezik.
A Volvo kénytelen volt lemondani a LIDAR technológia alkalmazásáról az EX90-es modellnél, mivel a jármű számítógépe nem tudja hatékonyan kezelni a LIDAR által előállított óriási adathalmazt. Emellett a szükséges alkatrészek gyártása is problémákba ütközött, mivel a beszállító súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd, szinte csődhelyzetbe került.
A LIDAR technológiával kapcsolatos kihívások már korábban is napvilágra kerültek. Noha a rendszer működési frekvenciáját jogi keretek között szabályozzák, néha előfordul, hogy az autóba integrált LIDAR egység eltér a megengedett értékektől. Ilyen helyzetben a LIDAR lézerek károsíthatják a digitális kamerák képfeldolgozó érzékelőit. Hasonló incidens történt főszerkesztőnk és Horváth András telefonjával is, amelyről András videós beszámolót is készített.
A Volvo a jelenlegi megrendelőket a technológiai visszalépés miatt kompenzálja, az autó árát pedig csökkentette. A beszállító szerződésszegésre hivatkozva pert indított a Volvo ellen. A LIDAR rendszert beszállító Luminar Technologies értelmezése szerint ugyanis a Volvo vállalta a rendszer alapfelszereltséggé tételét az EX90 és ES90 modelljeikben, amelyet most módosítottak.
A LIDAR elhagyása miatt az EX90 formaterve is módosul, elhagyják a LIDAR-nak otthont adó púpot, így az autó kialakítása áramvonalasabb lesz. A Volvo szerint a vezetéstámogató rendszer a korábbiaknak megfelelő szinten fog tudni működni LIDAR nélkül is, a rendszer a továbbiakban a kameraképek, hagyományos radarok és egyéb szenzorok adataira támaszkodik majd.
A LIDAR botrány nem egy friss jelenség, hiszen a kamerák manipulálására már korábban is akadt példa. Azonban az igazi újdonság abban rejlik, hogy egy LIDAR technológiai megoldásokat alkalmazó gyártó eltávolította ezt a berendezést az autóiból. A LIDAR és a kamerás képalkotás közötti vitának hosszú története van, és az utóbbi időszakban Mark Rober tavalyi videója kapcsán a LIDAR tűnt a nyertesnek. Ebben a videóban egy LIDAR-ral felszerelt Lexust és egy kamerás önvezető Teslát vetett össze, ami újraélesztette a technológiák közötti rivalizálást.




