Párizsban történt merényletek, amelyek 132 áldozatot követeltek, felvetik a túlélők pszichológiai traumájának kezelésével kapcsolatos kérdéseket. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy léteznek hatékony módszerek a traumatikus élmények feldolgozására, am

Alig két hónappal a legvéresebb franciaországi terrortámadásokat követően, 2016 januárjában a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS), a Francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet (Inserm) és a Párizs 1 Panthéon-Sorbonne egyetem együttműködésében egy 12 évre tervezett, nagyszabású kutatássorozatot indítottak el történészek, szociológusok, politológusok, neurológusok és pszichológusok bevonásával. A November 13. elnevezésű program célja annak megértése, hogyan alakul ki egy traumatikus eseménysorozat kollektív emlékezete egy társadalomban, és az hogyan befolyásolja a túlélők egyéni emlékezetét, azaz hogyan változik egy tragikus emlék az idő múlásával.

A 20 millió eurós keretösszeggel rendelkező francia kutatási program eddig tíz jelentős tanulmány és 27 doktori disszertáció létrejöttét tette lehetővé a társadalomtudományok és az idegtudományok terén.

A kutatás egyik legmerészebb vállalkozása a normandiai Caen egyetemén folyó Remember elnevezésű agyi képalkotó tanulmány, amely a merényletek agyi és pszichológiai hatásainak mélyreható vizsgálatára irányul. A projekt keretében ezer olyan egyén tapasztalatait dokumentálták, akik közvetlenül érintettek voltak a terrortámadásokban: túlélők, szemtanúk, rendőrök és mentősök, valamint az áldozatok hozzátartozói. Ők három különböző alkalommal - 2016-ban, 2018-ban és 2021-ben - osztották meg személyes történeteiket a kamerák előtt, lehetőséget adva a kutatók számára, hogy figyelemmel kísérjék, miként változnak az emlékek az idő múlásával. Az elmúlt évtized során összesen 4700 órányi felvételt gyűjtöttek össze, és a kutatássorozat zárásaként a résztvevőket 2026-ban is visszahívják, hogy újra megosszanak tapasztalataikat a szakemberekkel.

A világon páratlan kutatás keretében jelentős számú érintett jelentkezett, és bár a traumatikus emlékek felidézése kezdetben kihívást jelentett, az önkéntesek több mint nyolcvan százaléka elkötelezetten folytatja részvételét a vizsgálatokban.

"Az érintettek úgy érzik, hogy a tudománynak valóban szüksége van rájuk. Ez egyben lehetőség arra is, hogy a társadalmi hasznosság révén visszataláljanak önmagukhoz" - mondta Philippe Duperron, a túlélőket képviselő egyik egyesület, a 13onze15 elnöke, aki 30 éves fiát, Thomas-t vesztette el a párizsi Bataclan koncertterem elleni támadásban.

A résztvevők egy csoportjának a folyamat során nyilvánvalóan gyógyító hatása van. Az egyik túlélő, aki átélt a Bataclan koncertteremben történt tragédiát, így fogalmazott: "Mielőtt részt vettem ebben a kutatásban, állandóan azt éreztem, hogy meg kell osztanom a saját történetemet. Amikor először volt alkalmam mindent elmondani a kamerák előtt, azonnal sokkal könnyebbnek éreztem magam."

A kutatók első felfedezése: egyes áldozatokban idővel elhalványul a merényletek emléke, miközben azt gondolhatnánk, hogy azok számára, akik túlélték a borzalmas éjszakát, az események és az azt követő napok örökre bevésődtek az emlékezetükbe. A vizsgálatok azt mutatják, hogy ez nem így van.

A program bemutatásakor Denis Peschanski, a CNRS kutatási igazgatója és a kezdeményezés társigazgatója, a normandiai egyetemen rendezett sajtótájékoztatón kifejtette:

"felejtés nélkül nincs emlékezet".

"Felfedeztem, hogy a tudatalattim úgy óv meg, hogy elhomályosítja a november 13-i eseményeket" - mesélte a Bataclan merénylet egyik túlélője. "Amikor visszatekintek arra az éjszakára, nem maguk az emlékek bukkannak fel, hanem inkább a tragédia súlyos terhe nehezedik a vállaimra."

Pierre Gagnepain, a Caeni Egyetem neurotudósa, a program keretein belül a felejtési mechanizmusok agyban betöltött szerepét kutatta, különös figyelmet fordítva a poszttraumás stressz feldolgozására. A kutatás során a résztvevőktől azt kérték, hogy különböztessenek meg bizonyos szavakat specifikus képektől, miközben MRI-vel figyelték az agyi aktivitásukat.

Francis Eustache, neuropszichológus és a November 13. program társigazgatója, hangsúlyozta, hogy a kísérlet során etikai megfontolások miatt teljesen semleges képeket használtak. "A kutatás a szó-kép asszociációk tanulását célozta meg, például azt, hogy az emberek hogyan kapcsolják össze a 'csónak' szót egy fa képével. Amikor a 'csónak' szó zöld betűkkel jelenik meg, a résztvevőknek engedniük kell, hogy a fa képe felidéződjön. Ezzel szemben, ha a 'csónak' pirosan villan fel, akkor ezt a kapcsolatot ki kell zárniuk." A kutatók tehát azt vizsgálták, hogy az agy mennyire képes megszabadulni a szavak és a hozzájuk tartozó képek vagy helyzetek közötti kapcsolatoktól.

Kiderült, hogy azoknál az embereknél, akik sikeresen túlléptek a poszttraumás stressz szindrómán, az MRI-vizsgálatok során megfigyelhető, hogy a memóriaszabályozó mechanizmusok fokozatosan helyreállnak. Ez a folyamat segít meggátolni a traumatikus élményekhez kapcsolódó képek, hangok és szagok újbóli felbukkanását. A felfedezés, miszerint a poszttraumás stressz szindróma idővel csökkenhet, sőt akár teljesen eltűnhet az agy plaszticitásának révén, jelentős tudományos áttörést jelent, amely új lehetőségeket kínál a terápiás módszerek fejlesztésében.

A Bataclanban történt tragikus esemény egyik túlélője úgy tapasztalta, hogy a memóriajáték-kísérlet segített neki a pszichológiai traumája feldolgozásában. Ez a kreatív megközelítés hozzájárult ahhoz, hogy szembenézzen a múlt árnyaival és erőt merítsen a gyógyulás folyamatából.

A program eredményei világosan rámutatnak arra, hogy az évfordulós megemlékezések milyen fontos szerepet játszanak a traumák feldolgozásában. "Ezek a megemlékezések mindig nehéz időszakokat idéznek elő, de végső soron mégis feltöltődünk egy kicsit. Szükségünk van ezekre a pillanatokra" - osztotta meg tapasztalatait az egyik túlélő. Denis Peschanski történész kiemeli a kollektív emlékezés szerepét, amely segít megelőzni a következményekkel járó amnéziát. Szerinte ez a folyamat is egy formája a trauma kezelésének, amely hozzájárul a közösségi gyógyuláshoz.