Persze, íme egy egyedi változat: **Vas Tamás: A Washingtoni köpönyeg és az eső előtti spekulációs valutaleckék - Az árfolyammozgások mechanizmusa és következményei** A könyvben Vas Tamás részletesen bemutatja a spekulációs valutámadások dinamikáját, fel
Nem minden ország rendelkezik azonos mértékű sebezhetőséggel. Általában a kis, nyitott gazdaságok válnak a legkönnyebb célpontokká, különösen azok, amelyek valutájukat nem rögzítik kellőképpen, vagy valamilyen formában, például árfolyamsávval vagy fix árfolyammal kötődnek egy jelentős tartalékvalutához. Ezek az országok gyakran korlátozott devizatartalékkal, magas külső adóssággal, ingadozó gazdasági növekedéssel és vitatott gazdaságpolitikai irányvonalakkal küzdenek. Választási év, éles konfliktusok nemzetközi intézményekkel vagy nagyhatalmakkal, valamint vitatott megszorító intézkedések - mind olyan körülmények, amelyek során a piacok könnyen próbára teszik, meddig képes elviselni egy kormány a nyomást.
A spekulációs támadások klasszikus példája az 1992-es brit "Fekete szerda". Nagy-Britannia a német újraegyesítés utáni magas kamatkörnyezetben olyan árfolyamszinten csatlakozott az európai árfolyam-mechanizmushoz (ERM), amely a valós gazdasági fundamentumokhoz képest túl erős fontot jelentett. A német kamatszint felfelé húzta az egész rendszert, miközben a brit gazdaság gyengébb növekedési és inflációs pályán volt. A kormány politikai presztízskérdést csinált az ERM-tagságból, így a piac számára világos célpontot kínált: vagy a fontot kell védeni extrém kamatszinttel, vagy ki kell lépni a rendszerből. A spekulánsok masszív fonteladásba kezdtek, miközben a jegybank devizatartalékból vásárolta vissza a valutát és drasztikusan emelte a kamatot. Egy ponton túl azonban kiderült, hogy a tartalék és a politikai akarat nem elég, Nagy-Britannia kénytelen volt kilépni az ERM-ből, a font leértékelődött, a kormány gazdaságpolitikai hitelessége súlyos sebet kapott. Paradox módon a történet hosszú távú tanulsága az lett, hogy egy rugalmasabb, infláció-központú monetáris rendszer később kedvezőbb növekedési pályát hozott az országnak - de a spekulációs sokk ára nagy volt.
A 1997-1998-as ázsiai pénzügyi válság igazi drámai fordulatokat hozott a régióban, ahol a "fertőzés" jelensége sorozatos valutaválságokhoz vezetett. A válság Thaiföldön kezdődött, ahol a baht dollárhoz rögzítése mellett a gazdaságot egy hatalmas ingatlanbuborék, magas rövid lejáratú devizaadósság és külső egyensúlytalanságok jellemezték. A befektetők egyre inkább kételkedtek abban, hogy a jegybank devizatartalékai elegendőek lennének az árfolyam stabilan tartásához. Először tömeges short pozíciókat nyitottak a baht ellen, majd amikor a rögzítés végül összeomlott, a támadás gyorsan átterjedt a környező országok valutáira is, mint az indonéz rupiah, a dél-koreai won és a maláj ringgit. A leértékelés lavinát indított el, amely vállalati csődhullámokhoz, bankválságokhoz és tömeges munkanélküliséghez vezetett. Az érintett országok számára a Nemzetközi Valutaalap (IMF) programjai és megszorító intézkedései váltak elkerülhetetlenné. Azóta ezek az országok tudatosan törekednek arra, hogy jelentős devizatartalékokat halmozzanak fel, és szigorúbb prudenciális szabályozásokat vezessenek be, hogy megelőzzék a hasonló krízisek megjelenését a jövőben.
A bizonytalan ázsiai környezettel szemben az euróövezet sajátos sebezhetőségeket teremtett. A közös valuta eltünteti a klasszikus árfolyam elleni támadások lehetőségét, azonban nem nyújt védelmet a szuverén kötvénypiacot célzó spekulációk ellen. A 2010 utáni görög, portugál, ír és spanyol krízisek során a befektetők az állampapír-hozamokon keresztül gyakorolták nyomásukat az érintett országokra. Ekkor már nem egy nemzeti valuta lett a támadás fókusza, hanem a fiskális politika és az államadósság fenntarthatóságának kérdése. A kamatfelárak drámai emelkedése gyakorlatilag kényszerítette a megszorító intézkedések bevezetését, a privatizációt, valamint a bér- és nyugdíjcsökkentéseket. E tanulságok egyértelműek: a közös pénz önmagában nem garantálja a sebezhetetlenséget; a spekuláció új utakat talál magának.
A téma mélyebb megértéséhez érdemes visszatekinteni néhány jelentős forint-epizódra. Különösen emlékezetes volt a 2003-as sáv elleni támadás, amely egyedülálló esetnek számított: itt nem a forint gyengítése, hanem éppen ellenkezőleg, a felértékelés kikényszerítése volt a cél. Abban az időszakban a forint széles sávban mozgott az euróval szemben, és a piac hosszú ideig próbálgatta a sáv erős oldalát. A befektetők egy része abban reménykedett, hogy a kormány és a jegybank politikai okokból nem merik majd elengedni az erős árfolyamot, így az erős sávszél áttörése és a sáv módosítása jelentős árfolyamnyereséget hozhat számukra. A jegybank azonban határozottan beavatkozott, és végül a sáv szűkítése és a kommunikációs feszültségek árán sikerült stabilizálni a helyzetet. Ez a történet jól tükrözi, hogy mennyire sérülékeny tud lenni egy sávosan rögzített árfolyamrendszer, és milyen bonyolult dinamikák játszódhatnak le a háttérben.
2006 külön fejezet a forint történetében: itt nem egy-két nap alatt lezajló, látványos árfolyamsáv-támadásról beszélünk, hanem egy elhúzódó bizalomvesztési folyamatról, amelybe a spekulánsok fokozatosan kapcsolódtak be. Az ikerdeficit - a magas költségvetési és folyó fizetési mérleg hiány - miatt a magyar gazdaság egyre sérülékenyebbnek látszott, miközben a belpolitikai válság tovább gyengítette az ország kockázati megítélését. Bár régiós devizák többsége erősödni tudott, a forint gyengült, a hozamok és a CDS-felárak emelkedtek, a külföldi befektetők egy része zárta, más része kifejezetten a gyengülésre játszva nyitotta a pozícióit.
